•Az Utolsó Feljegyzés•

2.

Az eső esett ami rányomta a bélyeget a hangulatomra. Már este volt én mégsem aludtam. Dolgozni próbáltam de a kis kölyök az istenért sem akarta befejezni a sírást. Már nagyon idegesített de nem tudtam vele mit kezdeni. Aztán meguntam és lementem hozzá a pincébe. Fogalmam sem volt hogy mi lehet a baja hiszen nem fázhat nem lehet éhes mivel semmiben nem szenved hiányt.

Lesétáltam azon a pici lépcsőn ami miatt ő ijedten nézett rám. A szemei ki voltak sírva és a hideg betonon ült a sarokban. Csak ráztam a fejemet majd körbenéztem. Semmit nem evett pedig megmondtam neki hogy meg fog halni ha nem eszik. De úgy látszik halál vágya van.

Olyan volt mint egy macska akinek hiába veszel cuki kis ágyat mert inkább a cipődben alszik. Inkább ült a hideg betonon minthogy inkább a matracon feküdt volna jól betakarózva. Mégcsak a takarót sem tekerte maga köré így szabályosan láttam ahogyan remegett. A lábain a papucs sem volt rajta amit rossz volt nézni. Arra gondoltam hogy ha ez a fiú nem lesz beteg az elkövetkezendő napokban akkor ő nem ember.

Bevallom tényleg hideg volt lent hiszen mégiscsak egy pince na meg még az eső is esett. Közelebb léptem hozzá ami miatt jobban összehúzta magát. Csak ráztam a fejemet majd elé sétáltam. Félve nézett rám miközben próbált minél jobban a falhoz simulni. A térdei és a háta alá nyúltam majd könnyen felemeltem viszont meg is álltam. Olyan kis vékony volt.

A kezemben a fiúval felmentem a lépcsőn majd a lábammal becsuktam a pince ajtót. Hirtelen nem tudtam hogy hová is tegyem le ezért bevittem a dolgozó szobámba ahol a kanapéra ültettem. Félve és könnyes szemekkel követte végig ahogyan kisétáltam a szobából majd vittem neki takarót amivel betakartam. A térdeit a mellkasa előtt ölelgette miközben halkan sírt.

Sóhajtottam majd a konyhába mentem ahol csináltam neki gyorsan valami finomat amit utána neki is adtam. Nem volt hajlandó enni így mellé ültem és elkezdtem etetni. Eleinte még így sem akarta de aztán végül elkezdett enni. Nem evett sokat de már ez is valami ahhoz képest hogy eddig semmit nem evett. Amúgy sem lenne jó a gyomrának ha hirtelen sokat enne.

Mellette hagytam a tálcát hogy ha esetleg szeretne akkor egyen még mivel nem gondolom hogy ennyivel jól is lakott. Nem akartam vele beszélgetni hiszen nem éppen vagyok olyan ember aki képes valakit megnyugtatni amikor sír így inkább ezzel nem próbálkoztam.

Leültem a gép elé és tovább folytattam a dolgomat. Néha rá pillantottam így láthattam hogy álmos szemekkel néz maga elé. Azt reméltem hogy elalszik mert akkor nem kell vele foglalkoznom addig míg dolgozok. Szerencsére pedig el is aludt így én nyugodtan tudtam dolgozni egészen sokáig. Aztán én is álmos lettem így gondoltam elmegyek aludni csak hogy ekkora eszembe jutott hogy itt van velem a kis alvó fiú. Nem voltam kegyetlen ezért a kanapén hagytam hogy aludjon és nem vittem vissza a pincébe. Egy kis nyugtalanságot éreztem az miatt hogy bármikor felkelhet és elszökhet de mivel nagyon fáradt voltam így ezzel nem foglalkozva aludtam el.

Kora reggel Chan ébresztett fel azzal a kérdésével hogy hol van a fiú. Értetlenül néztem rá majd kipattantam az ágyból és rögtön a dolgozó szobámba mentem. Ott feküdt a kanapén és békésen aludt mire én unottan néztem Chanra. Elmondása szerint ő a pincében kereste. Ez érthető de rám hozott egy szívinfarktust.

Aznap Channal beszélgettünk arról hogy mit kezdjünk a fiúval akiért még mindig nem jött az anyja. Nem tudtuk hogy mi legyen hiszen elengedni nem engedhettük volna el mivel akkor elmondott volna mindent a rendőrségen. Ő még mindig azt hiszi hogy mi őltük meg az apját így ez kockázatos lett volna. Na meg azt sem tudta hogy hol van az anyja. Nem lett volna hová mennie így Chan azt mondta hogy maradjon még egy kicsit velem addig míg kitatálunk valamit. Megegyeztünk abban hogy ha egy héten belül nem találunk ki semmit akkor átköltözik Chanhoz. Mint már mondtam azért mert én nem vagyok egy nagy társasági ember.

Akkoriban semmit nem tudtunk a fiúról akit fogságban tartottunk mivel az anyja sosem említette őt. Utána kellett járnunk hogy ki lehet ő de természetesen ez nem volt olyan könnyű. Próbáltunk vele beszélni miután felébredt de nem szólalt meg. Megszeppenve nézett minket de megszólalni nem akart.

Nem volt sok türelmem ehhez az egészhez ezért egy kissé bunkón kezdtem el beszélni vele. Nem akartam fenyegetni és kiabálni vele így fel-alá járkáltam a szobában míg Chan próbálta kiszedni belőle a nevét.

- Jisung. - Motyogja olyan halkan hogy csoda hogy meghallottuk. Chan hümmög majd kedvesen tovább kérdezgeti de ő nem válaszolt már megint. Miért is szólalt volna meg? Elraboltuk miután az apja meghalt. Azt hiszi hogy mi vagyunk a gyilkosok ami érthető hiszen csak mi voltunk ott akkor. Legalábbis ezt hiszi. Mi viszont tudjuk hogy ott volt az is aki elkövette a gyilkosságot. A kérdés már csak az volt hogy mire várunk? Várunk a saját halálunkra vagy a börtönre? Nálunk volt egy fiú akiről semmit nem tudtunk. Akiért az anyja még mindig nem jött el.

- Mi történt tegnap este? - Kérdezi újra Chan. - Nem mi tettük azt az apáddal. - A szemei könnyeztek a kezei pedig remegtek. Csak rázta a fejét majd befogta a fülét hogy ne hallja Chan kérdéseit. Ekkor nekem elegem lett.

- Kurvára megmentettünk érted? - Nézek rá mérgesen de ő nem néz rám csak tovább rázza a fejét. - Ha most otthagyunk akkor lehet hogy már a börtönben ülnél mert te vagy az egyetlen gyanúsított mert az anyád rohadtul másik országban van így ő nem lehetett! - Meglepődve nézett rám és még a sírást is abbahagyta.

- M-miért? - Kérdezi halkan. - Miért v-van másik országban? - Néz ránk felváltva.

- Adj választ a mi kérdésünkre és utána te is választ kapsz. - Mondja Chan. - Láttál valakit az apádon kívül a házban? - Megrázza a fejét.

- K-kik vagytok?

- Szeret téged az anyád? - Vonom fel a szemöldököm. - Miért nem jött még érted?

- Hé! - Néz rám mérgesen Chan.

- Mindegy. Semmire nem megyünk ezzel az egésszel. - Rázom a fejemet majd kettesben hagyom őket. Tényleg csalódtam Mrs. Hanban. Felnéztem rá azért mert ő máshogy látta a világot. Ő tanított meg engem nagyon sok mindenre. Miatta lettem olyan amilyen. Sokak szerint bunkó és lekezelő vagyok de igazából nem. Egy kicsit talán igen de ez csak a látszat. Túl sokáig voltam gyenge ami miatt többször is a porba tiportak engem. Mrs. Han volt az aki megtanította azt hogy hogyan tiporjam a porba azokat akik azt hiszik hogy még mindig ugyanaz a gyerek vagyok mint régen.