•Az Utolsó Feljegyzés•

13.

Láttam rajta hogy elfáradt így hagytam hogy velem aludjon. Nem volt kedvem fürdeni ahogyan neki sem így eldöntöttük hogy majd reggel megyünk mosakodni.

Nekem viszont munkába kellett mennem így korábban kellett felkelnem mivel még fürdeni is akartam. Körülbelül aludtam három órát de ennek ellenére sem éreztem magamat fáradtnak.

- Aludj. - Simítok a fejére amikor álmosan néz rám.

- Hová mész? - Kérdezi még félig aludva.

- Dolgozni. - Erre hümmög majd le is csukta a szemeit és valószínűleg tovább aludt.

Elmentem gyorsan fürdeni aztán felöltöztem és már azon is kaptam magamat hogy a munkahelyemen ülök. Nem bírtam koncentrálni mert az este történteken agyaltam. Nem mostanában feküdtem le valakivel főleg fiúval. Régebben volt már dolgom fiúval de annak már jó pár éve így nagyon fura volt de élveztem. Azt hiszem hogy hiányzott is már ez az egész. Hiányzott az hogy így érintkezzek valakivel ahogyan az is hogy egy fiú legyen alattam.

Próbáltam nem folyton ezen gondolkozni de nem annyira ment így úgy döntöttem hogy teszek egy kisebb sétát és veszek magamnak egy kávét. Szóltam egy munkatársamnak hogy nekem most muszáj egy tíz perces szünetet tartanom majd elhagytam az épületet. Ki akartam szellőztetni a fejemet viszont nem ment ugyanis a közeli kávézóban találkoztam Mrs. Hannal. Próbáltam nem észrevenni de ő meglátott engem és elkezdett kérdezgetni hogy mi újság meg ilyenek. Nem volt kedvem ehhez ezért csak tömören válaszoltam neki.

- Hogy van a fiam? - Ezen elgondolkozom majd nyelek egy nagyot. Ha az este történtekre gondolok akkor biztosan a legnagyobb rendben van viszont azt nem tudom hogy ma reggel mennyire érzi jól magát.

- Jól van. - Rázom le ennyivel majd elmondom a pultos hölgynek hogy mit szeretnék.

- Majd lehet benézek hozzá. - Erre csak hümmögök mert nem akarom azt mondani hogy meg ne próbálja. - Ugye nem baj?

- Inkább várd meg míg én is hazaérek. Nem akarom hogy újra megtörténjen az mint a múltkor. - Nézek rá egy pillanatra.

- Ő az én fiam. - Hümmögök. - Ez azt jelenti hogy én döntök a sorsáról. - Megint hümmögök. - Érted Minho? - Fordít maga felé.

- Miért érzem azt hogy azt akarod hogy ne foglalkozzak vele? - Vonom fel a szemöldököm.

- Így van. Nem akarom hogy foglalkozz vele mert úgyis meghal.

- Legalább a hátralévő életében legyen boldog. - Vonok vállat majd elveszem a pultostól a kávémat majd fizetés után elhagyom a kávézót viszont a nő jön utánam.

- Nem érted amit mondok igaz? - Áll elém mire én sóhajtok.

- De értem csak nem tudom megtenni. Velem él a fiad ami azt jelenti hogy úgy viselem a gondját ahogyan én akarom. Abba nincs beleszólásod hogy a házon belül hol alszik vagy hogy mit eszik. Abban egyeztünk meg hogy én viselem a gondját addig míg te elintézel mindent. Majd csak akkor nem fogok foglalkozni vele miután meghalt. Addig pedig ne akard megmondani hogy mit csináljak vele mert már rám bíztad. - Mondom majd kikerülöm a nőt és visszamegyek dolgozni. Ahhoz képest hogy lenyugodni mentem rohadtul csak idegesebb lettem. Értem hogy az ő gyereke de én vigyázok rá mert erre kért szóval ne avatkozzon abba bele hogy mit csinálok vele a házon belül. És most nem a szexre gondolok bár abba sincs beleszólása.

A nap további része aránylag gyorsan elment így hamar otthon is lehettem. Viszont még munka után bementem egy boltba ahol vettem pár dolgot aztán végre hazamentem. Nem vágytam másra csak arra hogy végre leüljek és egyek.

A konyhába mentem ahol eltettem a dolgokat amiket vettem majd az emeletre mentem hogy megnézzem mit csinál a kis zongorista. Először a dolgozó szobámba mentem mert azt hittem hogy ott van de nem volt így a szobámba mentem ahol rá is találtam.

- Mi a baj? - Nézek rá meglepődve amikor megláttam hogy az ágyon ül miközben könnyes szemekkel néz rám.

- Azt hittem anya jött. - Törli meg a szemeit.

- Miért jött volna az anyád? - Nézek értetlenül.

- Hát... - Néz zavarodottan. - Felhívott és azt mondta hogy jönni fog értem. - Éreztem hogy történni fog valami ha odaadom neki a telefonját.

- Mivan? Elvisz téged? - Erre aprót bólint. - Ezt a ribancot. - Csúszik ki a számon. - Mármint nem. - Nézek az ágyon ülő fiúra.

- Történt valami? - Kérdezi halkan mire én bólintok.

- Igen de semmi nagy dolog. Majd beszélek az anyáddal. - Legyintek. - Csinálok kaját. - Erre hümmög. - Éhes vagy? Ettél már valamit egyáltalán?

- Még nem. - Hajtja le a fejét mire én hümmögök. Lementem a konyhába ahol elkezdtem csinálni a kaját viszont nem sokkal később meghallottam a lépteit így érdeklődve néztem hogy ide jön-e vagy sem. Viszont nem hozzám jött hanem a nappaliba ment ahol elkezdett zongorázni.

Aránylag régen hallottam már zongorázni így egy kissé hiányozni kezdett. Szerettem volna odamenni és nézni őt miközben játszik viszont sajnos most ezt nem tehettem mert főznöm kellett. De nem is volt baj hiszen talán neki is kell egy kis egyedüllét. Na nem mintha egész nap nem egyedül lenne.

Mondanám hogy sosem éreztem még hasonlót de akkor hazudnék. Nem tudtam eldönteni hogy ő hiányzott vagy az ahogyan a zongorán játszott. Mindenről ő jutott eszembe ami miatt nem bírtam másra koncentrálni. Folyamatosan nézni akartam a szép arcát és elmondani neki hogy mennyire szerencsés vagyok amiért itt van velem.

Jisung olyan volt mint Chuyim. Lassan de rájöttem hogy őt látom benne ezért nem tudok megválni tőle. Mert igen... Nem akartam megválni Jisungtól. Nem akartam hogy elvigye az anyja. Azt akartam hogy itt maradjon velem mert féltem. Attól féltem hogy vele is az lesz mint Chuyimmal. Ő meghalt ahogy Jisung is megfog bár ő szerencsére nem igazából.

Úgy éreztem hogy Chuyim egy másik testben tért vissza hozzám. Jisung másképp viszonyult hozzám mint Chuyim hiszen ő kényszerből volt mellettem. Mégis olyan volt mintha Chuyim lenne. Talán az a fránya zongora miatt tekintek rá úgy mint Chuyimra mivel ők ketten egyáltalán nem hasonlítanak. Chuyim is ugyanúgy szeretett annál a zongoránál ülni ahogyan Jisung is. Ő nem mondta ezt ki de tudtam hogy szeretne ott játszani akár órákon keresztül is. Nem hasonlítottak egymásra mégis valamiért ugyanolyanok voltak az én szememben. Talán még mindig nem léptem túl azon hogy meghalt és talán még mindig hiányzik és talán még mindig reménykedem abban hogy visszajön!

- Minho? - Zökkent ki a gondolataimból a szőke hajú angyalka.

- Hm? - Veszek egy mély levegőt majd ránézek. - Miaz? - Nézek rá értetlenül amikor aggódva néz rám. - Mi bajod?

- Te... Miért sírsz?

- Mi? - Megtörlöm a szememet így észreveszem hogy a szemeim tényleg könnyeztek. - Ez semmiség. - Rázom a fejemet. Jisung még mindig aggódva néz majd habozva de közelebb lép hozzám. - Mondtam hogy ez semmiség. Ez csak azért van mert hagymát vág... - Nem fejezem be mert a szőkeség közelebb lép hozzám majd magához ölel. Meglepődve állok ugyanúgy ugyanis erre egyáltalán nem számítottam. - Mit csinálsz? - Simítok a fejére és a derekára egy apró mosollyal az arcomon. Nem válaszol így körülbelül öt percig csak álltunk ugyanott.