Titokban Szeretlek

20.

Dean

- Kicsim, holnap apa beszélni akar veled az irodában reggel. - közölte Lis az ágyban
- Jolvan, nem mondta miért?
- Nem tudom, majd elmondja.. Egyébként kérdezhetek? Teljesen más téma.
- Kérdezz.
- Mostanában nem is érsz hozzám. A csókot is folyton én kezdeményezem. Baj van?
- Mi? Dehogy is.
- Akkor? Miért nem érintesz meg? - bújt hozzám. Ígéretet tettem Em-nek. Nem tehetem.
- Késő van Lis, majd talán máskor.
- Fura vagy a napokban, mondd mi van veled?
- A munka, elég stresszes. Ne vedd magadra.
- Biztos? Biztos,hogy csak ez?
- Igen, hidd el.
- Jolvan, akkor jóéjszakát.

..

Emma

A nap fénye vakító volt, ahogy beszűrődött az ablakon. Erre ébredtem abban a pöcegödörben, ami maga volt a pokol.
A fejem zakatolt, alig láttam, kinyitottam a szemem.
Ő mellettem feküdt, aludt, mint a jóllakott óvodás, aki megkapta azt, amit akart.
Legalább annyi jó indulat volt benne, hogy eloldozott.

Azonnal a ruháim után kutattam, de felesleges volt. Mind leszaggatta rólam.
Amilyen halkan csak tudtam, kerestem a szekrényben a holmijai közt.
Muszáj volt, nem mehettem pucéran Az utcára.

Azt a poklot,amit az éjjel áteltem, senkinek sem kívánom. Mintha meghaltam volna, de még mindig lélegzem.
Alig kapok levegőt, mégis lélegzem.
Azt hittem ilyen soha nem történhet meg velem, és csak a filmekben van ilyen. Tévedtem.
Nem jutottam előre, nem értem el a célom. Cserébe más érte el nálam a célját.

Elhagytam a házát, ahogy felöltöztem.
Az emberek az utcán bámultak.

Miert bámulnak?

A telefonom tükrében megnéztem az arcom. A nyakam kék-zöld volt, az arcom nyúzott, mint aki nem aludt ezer éve.
Így is éreztem magam. Szörnyen.

Hazaérve bezárkóztam. Az idő sem érdekelt, semmi sem érdekelt. Egyedül akartam lenni.

...

Dean

- Emma nem jött még meg? -nem láttam a kocsit a parkolóban.
- Nem uram, még nem.
- Köszönöm.

A telefonja is ki van kapcsolva. Nem értem el.

- Van egy kis dolgom, mondja le a megbeszéléseket. - le léptem a cégtől, és Emma-hoz indultam. Aggódom, mindig elérem,ha hívom.

..

Csengettem ne nem nyitott ajtót.

- Emma! Nyisd ki, tudom hogy itthon vagy.

Semmi.

- Emma..! Ha nem nyitsz ajtót, képtelen leszek betörni.

Így is tettem, mivel nem jött válasz.

- Emma.. - a lakásban sötét, a hálóba vettem az irányt.

Felkapcsoltam a lámpát.

- Emma.. - az ágyon feküdt, mozdulatlan

Magam felé fordítottam, hogy lássam az arcát.

- Emma.. Jól vagy? - a szemei ki voltak sírva
- Jól vagyok .. - válaszolta. Ebben a válaszban nem volt életerő.
- Beteg vagy? Nem vagy jól, látom. - a homlokára tettem a kezem - Te lázas vagy.. Gyere.
- Ne, Dean ..
- Mi az hogy ne? Elviszlek orvoshoz.
- Dean. Azt mondtam ne. Elkaptam egy virust, már voltam vele orvosnál.
- Tényleg?
- Igen, neaggódj. Holnap már megyek dolgozni is.
- Ne siess, előbb gyógyulj meg.

Nyakig be volt takarózva, nem is engedte hogy hozzá nyúljak.

- Menj el, mielőtt te is megbetegszel.
- Miért küldesz el mindig? Ne gyere át, menj el..? Mi folyik itt?
- Dean..
- Emma? Valamit nem mondasz el. Gyerünk. Hallgatom.
- Nem bírom tovább.. - mondta
- Tessék?
- Nem tudok azonosulni azzal az emberrel akivé lettem. Hagyj magamra.
- Úgy érted, hogy szakítsunk?
- Nem is voltunk együtt Dean.. - sírva mondta ki
- Ne mondd ezt.
- Menj Lis-hez, mellette a helyed.
- Ami volt, az nem is számít?
- Nem.
- Baromság. Emma.. Kérlek, ne csináljunk őrültséget.
- Így lesz a legjobb. Nem okozunk egymásnak fájdalmat. - egy pillanatra sem nézett a szemembe. Mi van veled Emma?
- Tényleg ezt akarod? De nem tudok távol maradni tőled, hiszen együtt is dolgozunk.
- Az asszisztensed vagyok, ha zavar felmondhatok.
- Nem, nem... Mi folyik itt Emma? Ez nem te vagy.
- Ki vagyok én? Hm? - könnyes szemekkel rám nézett. - Ugyan, boldog leszel nélkülem. Menj, ez az utolsó szavam.