Ellenségek és barátok

28.rész

Sajnálom, hogy régen írtam de a Sekia thai kai....milyen gyönyörű szó, csak annyit jelent az egészségednek vége.. A lényeg annyi, hogy a végénél járunk. Torry és Robby fura mostanában..

-Náluk-

-Robby mond akkor most mivan köztünk!-mondta Tory bekönnyezve.

-É-én nem tudom, próbálom Laurát védeni...teljesen megváltozott mióta vissza mentem a Miyagi do-ba.

-Szeretsz?-kérdezte Tory könnyezve és elcsuklott hanggal.

-Igen!

-Szerelmes vagy belém?!

-Nem...Tory...hiba volt ez az egész.

-Őt szereted?

-IGEN! öt szeretem....sajnálom.

-Nálunk-

Apám a korházban megkért, hogy nyerjük meg a bajnokságot. Ezt akkor kérte mikor kimentem 3  hete...nem érdekel mi az ára de nyerni fogunk. Halál a vége akkor halál lesz a vége.

Küzdöttem az ellenséggel kegyetlenül és a Mr.LaRusso elhúzott négyszem közte beszélni a második forduló után. Nem tudtam róla, hogy a többiek is hallják Lawrwence senseijjel együtt. 

-Laura mi van veled?-kérdezte Mr.LaRusso.

-Nyerni jöttünk nem?

-De te nem ilyen voltál!-emelte fel a hangját.

-Akkor milyen?! Az apámat leszurták miattam a Cobra kai-osok!

-Mi....?-halkult el.

-Halálos ágyán van, bosszút állok.-mondtam és elindultam kifele az öltöző ajtaján de észre vettem a többieket. 

Át tuszkoltam magam rajtuk. Pár "Laura, várj!" után eldöntöttem, hogy leszarom mi lesz a következménye de nyerünk. Szeretem őket de az apám kért meg, megteszem, hogy nyugodt legyen...

-Két nappal késöbb-

Nem volt nyugtom, egyedül akartam lenni de a többiek folyamat kérdezgettek. Tudom, hogy jó akarnak de nekem nyugi kell.  A csapattal az öltözőben ültünk (Hawk, Demetri, Miguel, Robby és én). Elkezdett csörögni a telefonom és anya volt az.

-Telefon-

-Szia anya.

-Sz-szia Laura...-szólt bele.

-Mi a gond? Apával minden rendben??-álltam fel a padról az öltözőben aggódva.

-Szívem...sajnlom...

-Anya, mi van apával!- emeltem fel bekönnyezve a hangom és a többiek rám néztek de nem érdekelt.

-Sajnálom édesem...-sírta el magát anya és ebből egyből le esett.

Lesokkolódtam és elkezdtem sűrűbben venni a levegőt...majd le ejtetem a telefonom . Mindegyik fiú fel állt és nem tudták mi van. Majd zokogva  elkezdtem sírni és a földre rogytam. Robby tartott a karjaiba és ölelt magához én meg szorítottam még akkor is, hogy haragszom rá.

-Lau mi a baj?-guggolt le mellém Miguel és utána követték a többiek.

Zokogtam és megszólalni alig bíztam.

-Lau, mond kérlek.-kérlelt Hawk.

-A-apa....-nyőgtem ki.

-Részvétem....-mondta Dimitri mert tudták mi van.

-Nem lesz semmi, baj... itt leszünk.-mondta Robby nyugtató hangjával.

-Elmegyek kicsit sétálni.- mondtam nekik.

Löktem el magamtól óvatosan a Kapitány párom. Kimentem az öltözöből és elindultam sötétbe ki a szállásból. De nem értem ki...Kwon ott állt.

-Kwon ehhez most nincs kedven...-modtam és mentem volna el mellette de elém állt.

-Mond szépen.

-Állj félre.-mondtam idegesen.

Megragadta a karom és a falhoz nyomott.

-Szebben hercegnő.-súgta a fülembe.

-Eressz el!-Órdítottam idegsen.

Miguel és Robby akkor fordúltak be pont látták. Mindegyiket elborította a düh és oda rohantak, majd Robby ellökött tőle és a földre estem, és Migurl oda jött felsegíteni.

-Jól vagy Lau?-aggódó kérdésére nem figyelve rá néztem Kwon-ra akit Robby épp a falhoz szorított.

-Te tetted...te szúrtad le az apámat!-órdítottam a végén.

-És?-kérdezte bátran.

-És?! MEGHALT!- rúgtam tökön majd ütöttem bordán és ahol értem.-

Csak ütöttem és ütöttem...

-Lau, Laura nyugi...-húzott le róla Miguel.

Könnyezett szemekkel és véres kézzel álltam fölötte miközben Miguel fogott le. Majd fel állt és rám nézett.

-Folytatjuk a bajnokságon.-jelentette ki Kwon.

Folytatom...