Dancing Styles ( Harry Styles FF. Hungarian translate)

20.Rész

~*Lucy szemszöge*~

Idegesen lépkedtem a halálom helyszíne felé. 130 lépést tettem meg. Igen, még a lépéseimet is képes voltam megszámolni. Fenyegetően közel láttam az ajtót magam előtt. Ez volt az...

Kinyitottam az ajtót, egy megviseltnek látszott Harryt és egy dühös Simont láttam. Szeme fénylett, mikor meglátott.

-Hello Lucy drágám, hogy vagy?- mosolygott.

-Nem valami jól.- mosolyogtam vissza, és leültem vele szembe a fotelba, sajnos Harry mellé.

-Szóval, pontosan mikor akartad elmondani nekem, hogy feleségül mentél a nemzetközi popsztáromhoz?- kérdezte, nyilván nem komolyan.

Megforgattam a szemem.

-Ha tudtam volna, hogy összeházasodtunk, vagy randiztunk vagy BÁRMI, megmondtam volna neked Si.

Simon Harry-re nézett, összezavarodva.

-Mit gondoltál Harry?! Hogy lehettél ilyen felelőtlen? Észrevetted, hogy ezen nem tudok, mit javítani?!

A pulzusom felgyorsult.

-Várj...mire célzol azzal, hogy nem tudsz javítani a helyzeten?!- kiáltottam fel.

Simon bocsánatkérően nézett rám.

-Ez azt jelenti, Lucy, hogy...a sajtó ezzel túl messzire ment. Ez nem egy történet, amiben vissza lenet menni...neked...komolyan hozzá kell menned Harry-hez...

***

-Ébren van?- hallottam egy hangot.

-Nyilvánvaló, hogy nem. Úgy néz ki, mintha ébren lenne?

-Úgy néz ki, mintha halott lenne.

-HARRY MEGÖLTED A LEGJOBB BARÁTOMAT.

Oké. Ez Louis volt. A hangja elég felismerhető.

Kiss ujjakat éreztem az arcomon.

-Anyuci? Hallasz engem?- hallottam Bella hangját.

Egy mosoly jelent meg az arcomon, lassan kinyitottam a szemem, és megláttam drága kislányomat.

-Hallak angyalkám.- köhelebb húztam, és megpusziltam az arcát.

Harry idegesen nézett rám, mint aki nem biztos benne, hogy most beszéljen-e velem vagy sem.

-Lu, hallottad a híreket?! Te és Harry összeházasodtok két hét múlva!- kiálott fel Niall, egy nagy vigyorral a képén.

Saját mosolyom pedig lehervadt az arcomról.

Ó igen...Simon hírei. Én és Harry. A hónap vége előtt férjhez kell menjek...és nem tudom vissza csinálni.

Lou szomorúan nézett rám, a fájdalom tisztán lászott szemeiben. De erőltetett egy mosolyt az arcára.

-Srácok? Egydül hagynátok minket Harry-vel egy pillanatra?- kérdeztem halkan.

Lou felkapta Bellát, és csiklandozva elvitte. Amikor egyedül maradtunk, megfordultam, hogy ránézzek, nem törődve azzal, hogy elrejtsem a fájdalmat, amit éreztem.

-Harry, nem tudom ezt csinálni.- nyögtem ki végül halkan, és szabad útat engettem könnyeimnek.

Oda rohant hozzám, és a karjaiba zárt, ahogy szokta, mikor szomorú voltam. Elismerem, hogy megnyugtatott egy kicsit, de semmi nem tudott megmenteni a sötétségtől, ami beárnyékolja életemet.