Dancing Styles ( Harry Styles FF. Hungarian translate)

1.Rész

-Gyerünk Bella baba. Akarsz táncolni? Megszeretnéd nézni, ahogy a mama táncol?- gügyögtem neki közben csikiztem 3 éves lányomat, Isobelle-t.

Bella szeret táncolni, majdnem annyira mint én. Lassan 16 éve táncolok. Emlékszem, én is 3 éves korom körül kezdtem el táncolni. Ballerina ként kedtem és keményen dolgoztam, hogy sikeres táncos lehessek. Bella még csak most tanulja az alapokat. Ő mindig a lakásunk a nappalijában szeret táncolni.

-Mama, táncolsz velem?- Bella fel kiáltott és karjaim közé vetette magát.

Kuncogott, felvettem és körbe forogtam vele és megpusziltam az arcát. Bella csak nevetett.

Letettem őt a biztonságos talajra. Most nem nevetett, hanem komolyan nézett rám.

-Anyu? Hol van apu?- kérdezte halkan, a szívem szakad meg, ahogy rá nézek szomorú arcára.

-Apának...biztos hiányzunk édesem. Csak... a munkája miatt nem tud velünk lenni.-Percekig csak gondolkodott, majd bólogatott.

-Oké! Most megyek játszani!- mondta, mielőtt elfutott volna a rózsaszín szoknyájában.

Sóhajtottam, és lerogytam a konyhaasztal előtti székre, arcomat a kezembe temettem. Bella az apja felől kérdez mindennap. Megöl a tudat, hogy nem mondhatom meg, hogy hol van. Hamarosan majd el kell. De nem tudom... még nem.

Elővettem a telefonomat a zsebemből, tárcsáztam az egyetlen számot amit valaha megbírtam jegyezni.

-Lucy, hogy vagy szerelmem?

-Én Lou vagyok, jó. Ha azt akarod tudni, hogy elfoglalt vagyok-e, igen, elfoglalt vagyok.

Louis Tomlinson. Igen a One Direction-ből. Ő a legjobb barátom már évek óta.

- Tudod, hogy neked bármikor szabad vagyok, ha szükséged van rám baby.- mondta szemtelenül.
-Nem akartok át jönni a kicsi Bellával? Harry-t addig eltudom küldeni egy ideig...

Kicsit ajkamba haraptam. Ha Harry látna egy gyerekkel aki kiköpött olyan, mint ő... az arca, a haja, a szemei. Még a viselkedése is Harrys. Derült égből villámcsapásként érné, hogy a volt barátnőjétől van egy 3 éves kislánya, akiről nem is tudott, viszont az egyik legjobb barátja igen. Louis az egyedüli aki tudja az igazságot. Ő mindenben segített amiben csak tudott.

-Megyek elküldöm Harry-t. A dolgokat csak érted csinálom, szerelmem.- ugratott.

-Belly! Akarod látni Lou bácsit?!- hívtam, miközben sétáltam a szobája felé.

-Lou bácsi!- kiabálta ugrándozva. Csak nevettem rajta.

- Igen! Megyünk hozzá játszani! Gyerünk! Gyerünk! Gyerünk!

Ugrándozva jött ki a szobájából, ráadtam a fehér kabátjá, hogy megvédje őt a hideg londoni levegőtől.
-Siess mama!- hívott, izgalommal teli hangjával.

Szeretett Lou-nál lenni. Ő is olyan mint egy óriási 3 éves. Szóval jól kijöttek.

Felvettem a piros kabátomat. Le ellenőriztem, hogy a piros rúzson nem maszalódott-e el. Bellát a karomba vettem és elindultunk Louis háza felé. Sétálva csak 10 perc.

Bella egész úton beszélt. A fülemmel játszott vagy a hajammal.

-Azért vagyunk itt!- mondtam neki, és le raktam a karjaim közül. A lépcsőhőz szaladt és neki dőlt az ajtónak, ami hirtelen kinyílt, és beleütközött valakibe.

-Sajnálom, kicsim!- mondta sajnálkozva egy férfi brit akcentussal.

A lélegzetem elakadt, a szívem, esküszöm, megállt. Nem... ez nem lehet...

Bella csak nézett majd a szemei elkerekedtek.

-Apa?- hallottam, ahogy felkiállt. Bellának mutattam az apjáról pár képet, szóval felismerhette.

A zöld szempár zavarodottan nézett rám, majd kitágult a rémmülettől, amikor leesett neki. A francba.

-Szia Harry...