Dancing Styles ( Harry Styles FF. Hungarian translate)

27.Rész

~*Louis szemszöge*~

Belebotlottam Liam lakásának az utcájába. Csak pár sarokra van, így nem volt értelme vezetnem, de úgy éreztem, hogy sétálva sokkal messzebb van, lábaimat szinte már vonszoltam a járdán.

Mi van Lucy-val? Liam nem hívott volna, ha nem lenne fontos. Lucy ideges volt, amikor elhagyta a lakásomat. Nagyszerű. Oké. Francba, nem kellett volna ott lennie. Nem tudom elhinni, hogy látta. Soha nem akartam, hogy ezt lássa. Nem tudom elmagyarázni neki, hogy megértse. Mert ő nem érti. Azt hinné, megőrültem. Akkor csak elhagyna. Újra. Visszamegy a drága Harry-kéjéhez.

Harry. Fogaimat összeszorítom a gondolatra. Miért mindig ő kap meg minden lányt? Miért? Ez nem fer. Igen. Barátok vagyunk. De Lucy az enyém volt először. NAGYON világosan elmagyaráztam neki, mielőtt találkozott vele. Hogy...ő csak az enyém és, hogy soha nem lehet az ővé. De persze ő Harry, meg kellett próbálnia. Megpróbálbi megszerezni őt. Megpróbálni, hogy az ővé legyen. És működött. Most olyan, mintha...többé már nem is a legjobb barátom lenne.

A szemem égni kezdett, de nem sírtam. Nem több, mint egy lány. Huh. De ő nem csak "egy lány". Ő Lucy. Az ÉN Lucym. Liam ajtajához érve nem kopogtam csak fogtam magam és bementem.

-Mi a baj Lucy-val?- kérdeztem, a pultra dőlve, éreztem, hogy hirtelen nagyon kimerültem.

Liam bizonytalanul nézett rám, szemei vitatkoztak, hogy elmondja, bármi is volt az.

-Hm. Most talán nem ez a legmefelelőbb pillanat, Lou...- kezdte, amire ököllel belecsaptam a pultba.

-Liam! Csak kibaszottul mondd el nekem!- ordítottam.

Liam megugrott, majd idegesen lenézett kezeire.

-Lefeküdtél Lucy-val.

Kifejezéstelen arccal néztem rá.

Honnan a fenéből tudja? Nem mondta el neki. Nem akarta megmondani neki. Helytelennek látta. Nem akarta tönre tenni a látszatot.

-Én...nem...mi nem. Nem...csináltam vele semmit. Barátnőm van.

-Ó, Louis, nem kell mentegetőznöd. Tudom, hogy lefeküdtél vele. Az egész Harrys dolog előtt. Ne is próbáld meg letagadni, mert tudom, hogy lefeküdtél vele.

Csak bámultam rá. Dühösen.

-Rendben, oké? Egyszer. Boldog vagy? Kurvára nem számít többé. Ő Harryé. Nem akar tőlem semmit. Miért fontos ez?! Miért hozod ezt fel?!

-Terhes, Lou.

A légzésem elállt. Minden csak...megállt.

Nem.

-Liam. Nem vagyok abban a hangulatban, hogy ezt most...

-Louis. Nem viccelek. Nézd meg a tesztet, ott van a fürdőszobában. Megcsinálta. A tiéd.

Csak bámultam rá.

Nem volt humor a szemében. Nem rejtett el vigyort. 100%-ig komoly volt...

-Miért nem ő mondta el?! Miért nem nekem...?!- lélegeztem és remegni kezdtem.

-Félt, hogy a "barátnőd" megtudja, és ideges lett.- vett egy nagy levegőt, amikor kimondta, hogy barátnő. -Egyébként, ki az a kedves lány? Mert Lucy magyarázott valakiről, akit veled látott.

Ne már.

-A neve Carly. Ő...már nem számít. Őszintén szólva nem tudom, miért voltam vele. Hülyeség volt. Én... francba...Harry tudja?

Meg. Fog. Ölni. Engem.

A francba. Szarszarszarszarszarszar. Nem birnék szembe nézni vele, amikor megtudná...Ó, Istenem. El fog pusztítani engem.

-Ő uhm...renben. Nézd, elakarja mondani neki. De...azt akarja mondani, hogy tőle van, de nem az ővé, hanem a tiéd.

Rámeredtem újra.

-Ő nem tenne ilyet. Most hazudsz Li. Ugye? Kérlek, mondd....ez egy vicc? Itt rejtőzik valahol, és rajtam nevet. Luuuucy? Hol vagy? Gyere elő, ez nem vicces. Lucy! Gyerünk! Ne, vagyok mérges rád többé.

Kétségbeesetten keresem a nappaliban, az asztal és a székek alatt.

-Louis, Louis állj le! Gyerünk. Állj le most. Nincs itt. Elment. Gyerünk, Lou. Nem. Gyerünk. Ágyba raklak. Gyerünk.

Némán botladoztam mellette, ahogy a szobájába húzott.

A lejgobb barátom terhes, és nem akarja elmondani az embereknek, hogy az enyém. Harryt használja álcának, mert én nem vagyok elég jó neki. Soha nem voltam elég jó. Csak Harry helyett akart engem. Ennyi volt az egész...

~*Lucy szemszöge*~

Amikor visszaértem a lakásomra, Harry és Bella nem voltak ott. Harry nem hagyott üzenetet, de már kitakarította a konyhát, és mindent, így legalább nem rendetlenség várt rám.

Átöltöztem Harry egyik melegítőjébe és pulóverébe. Ezért jó Harry-vel élni; Mindig ellopom a ruháit és felveszem őket, és mindig volt egy tökéletes kifogásom, amikor kereste őket. A kanapén bebújtam, Harry pulcsijában, a szivárványos takaróm alá és elindítottam a Titanicot. Imádom ezt a filmet. Minden alkalommal, amikor rossz nap volt, és fiatalabb voltam, Louis-szal fogtunk egy halom menta csokit, jégkrémet, s ezt a filmet, megnéztük újra és újra, és együtt sírtunk amikor Jack meghalt.

Ó, Istenem. Louis....

Könnyek csúsztak ki szememből, ahogy rá gondoltam, és óvatosan megérintettem hasamat, tudva, hogy még nem látni semmit, de pár hét múlva muszáj lesz elmondanom. Ez annyira megijesztett. Hogy lehettem ilyen felelőtlen?! Úgy értem, igen. Harry nem jött képbe. De óvatosabbnak kellett volna lennem. A pulcsi ujjával törölgettem le könnycseppjeimet, de aztán feladtam, testem remegett, és csak némán sírtam.

Elvesztettem a legjobb barátomat. Mindörökre. Gyűlöl engem. Amikor a legnagyobb szükségem lenne rá nincs itt. Ott feküdtem ernyedten a kanapén, üres tekintettel bámultam a tévére, nem igazán néztem csak...ott volt. Szükségem van Louis-ra.....Annyira szükségem van rá.