Váratlan ajándék (Hungary Fanfiction)

11.fejezet- könnyek

Sergi volt olyan figyelmes,hogy meghivott egy kávéra,aztán hazavitt. Neymarról semmi hir nem volt. Biztosan megebédelt abban az étteremben,ahová annyira sietett.... 

Sergi elvitt a kocsijával a hotelig,majd felkisért az ajtóig. Komolyan hálás voltam neki, amiért végig támogatott és nem hagyott egyedül,de tudtam,hogy beszélnem kell Neymarral....de nem mertem. Nem mertem felhivni,mert nem akartam vele összeveszni.De úgy hiányzott már az arca,az érintése... Az a jellegzetes mosolya. Mindig magam előtt láttam azt az édes mosolyt... Úgy éreztem nem vagyok egész nélküle. Ő a másik felem.

Sergivel a bejárati ajtónk előtt álltunk,már el is köszöntünk egymástól és nyitottam volna az ajtót,hogy bemenjek rajta,amikor...amikor a kezével magához húzott és megakart csókolni. Reflexből megpofoztam és eltoltam magamtól. Hát ezt meg miért? Tudja,hogy én Neymarhoz tartozom és meséltem is neki róla,hogy mennyire odáig vagyok érte...miért akar megcsókolni? Hát nem túl jó időzités,főleg hogy még mindig nem vagyok túl jó passzban. 

Mikor látta,hogy meglepetten,hűvös arccal egyet hátrébb lépek tőle,eléggé zavartan állt.

- Sergi én nem tehetem ezt! Tudod,hogy Neymart szeretem. 

- De nézz már rá! Otthagyott téged egyedül a pálya közepén,egy számodra ismeretlen városban,ahol simán el is tévedhettél volna.

- De nem tévedtem! - mondtam kissé indulatosan. 

Kezdtem megbánni,hogy akkor nem Neymar után mentem,hanem Sergivel maradtam.. Persze,vele is jól elvoltunk,de Neymarral érzem a szikrát a levegőben,vele érzem jobban magam,ő mindig megnevettet és mosolyt varázsol az arcomra.

Sergi idegesen,gyors léptekkel leszáguldott a lépcsőn és pedig bementem a hotelszobánkba. Na de jó,most már vele is összevesztem!

Anyukám éppen a konyhában sertepertélt,úgy éreztem az illatokból,hogy készül valami finomság. Apa a tévét nézte. Valamilyen kosármeccs ment élőben. A tesóm meg... nem tudom. Lehet,hogy körül néz kicsit a városban. Őt ismerve mire visszaér biztosan valamilyen barcelonai spanyol lánytól fog mesélni. Hát igen,nála a városjárás,inkább a csajkeresést jelenti. De már megszoktam..

Anyu látta az arcomon,hogy valami nincs rendben,igy hát intett,hogy menjek oda hozzá,mire én jó kislányként odabattyogtam mellé.

- Mi az kincsem? Olyan fáradt,zavarodottnak tűnsz... Mi történt? -kérdezte kiváncsian

- Neymar történt. - kezdtem,majd elmeséltem neki a történteket.

- Kislányom,nem kell ezen szomorkodni,majd szépen megbeszélitek ezt és minden rendben lesz. Biztosan csak félreértés volt. - nyugtatott anyu,miközben finom,fűszeres spagettiszószt készitett.

- Remélem. - mondtam bátortalanul.

- Hivd fel és beszéljétek meg. 

- Igaz...ez lenne a legjobb megoldás. - vallottam be önmagamnak is. Ha nem tisztázzuk az ügyet nem lesz megoldva.

Elővettem a mobilom és elkezdtem Neymar számát bepötyögni,amikor megcsörrent a mobilom. Ismeretlen szám. Hmm..biztos csak telefonbetyár -gondoltam-,de a biztonságkedvéért inkább felvettem.

- Háló? -szóltam bele a telefonba

- TE MANIPULATIV,ELKÉNYEZTETETT  SZAJHA! -jött a nem túl kedves otrombaság hangosan a telefonba kiabálva.

- Rafaella? Most meg mi a bajod már megint velem és hogy mersz szajhának nevezni?- emeltem fel a hangom

- Igen is az vagy! Hogy merted a bátyámat az ujjaid köre csavarni? He? Alig tudok vele találkozni,mióta te megjelentél! Elvetted tőlem bátyámat! - orditotta

- Mégis hogy feltételezhetsz rólam ilyet? Nem vettem el tőled a bátyádat! - kiabáltam vissza

- Igen is elvetted,te ribanc!  Szállj ki az életéből,mert tönkre fogod tenni! - mondta ingerülten,majd lecsapta a telefont.

Csak néztem előre a levegőben az órát bámulva és csak ekkor jutott eszembe: a repülő egy fél óra múlva indul. 18 óra 30 perc van... 19:00-kor pontban fel fog szállni a repülő Neymarral együtt és Olaszországig meg sem áll. Nem mehetek el. Nem,még nem készültem fel rá. Nem vagyok kész Neymar,Sergi és még Rafaella szemébe se néni,aki biztosan meg fog jelenni a meccsen. 

Kedvtelenül az ágyamra feküdtem és csak néztem a plafont. Nem volt rajta semmi érdekes,de legalább elterelte a figyelmem. A könnyek pedig szép lassan végigfolytak az arcomon.