Beautiful War - h.s. (hungarian)

16.

Az esőcseppek hangosan koppantak neki az ablaknak és vagy' öt percenként kísérte villámlás, majd hatalmas dörgés.

Nem tudtam aludni.

Az egész ágy forgott velem, a huzatból áradt a menta és valamilyen finom parfüm illata, ami még inkább éberebbé tett. Maga a tudat, hogy Harry ágyában feküdtem, egyre nyugtalanabbá tett.

Ezen a ponton, egy álmos és ittas roncs voltam, aki szüntelenül csak azon gondolkozott, hogy mégis hogy jutott ilyen helyzetbe.

Az oldalamra fordultam és azon agyaltam, hogy vajon Harry is álmatlanul fekszik e lent a kanapén. Biztosan nem. Csak én csináltam nagy ügyet ebből, miközben ő csupán csak Zaynnek tett szívességet azzal, hogy maga mellett tart.

Ismét hatalmasat dörgött, szinte a falak is beleremegtek. Felültem az ágyban, a takarót lerúgtam magamról és felálltam. Nem tudtam tovább itt lenni, bármennyire is vonzott az ágy, az illatok és a kíváncsiság, hogy mégis hogy telhet egy reggel Harryvel. De ez nem az a pillanat volt, vagy nap, hogy ezt megtudjam. A francba is, biztos voltam benne, hogy sosem fogom megtudni.

A pólót, amit Harry adott – és türelmetlen vágy töltött el abban a pillanatban, hogy felhúzzam, ahogy a kezembe nyomta -, magamon hagytam és visszahúztam a nadrágomat, majd a kabátomat és a cipőmet, a pólómat pedig a táskámba dobtam.

Mély lélegzetet vettem és a lehető leghalkabban sétáltam le a lépcsőn. Nem tévedtem, Harry halkan szuszogva aludt a kanapén. Egyik keze a földre lógott, míg másik szinte kitekeredve a feje fölött volt. Haja szinte belepte az egész arcát, szája résnyire nyitva volt. Meggondolhattam volna magam. Egy pillanatra végig is suhant a gondolataim között, hogy most, míg nem vesz észre, visszafekszem az ágyba. De éreztem, hogy semmi keresnivalóm nincs itt és tudtam, hogy ő ezt száz százalékig így érezte. Szavai folyamatosan ismétlődtek a fejemben, mikor először töltötte nálam az éjszakát. És igaza volt, mert mikor felkeltem, hűlt helye se volt a lakásomban. Tudtam, hogy nekem is így kell tennem.

Egy utolsó pillantást vetve a békésen alvó Harry felé az ajtóhoz sétáltam és a lehető leghalkabban mentem ki a sötét, hűvös, esős utcára.

***

-A francba, Louis!- Perrie hangja visszhangzott az egész lakásban.- Tudod, mennyibe került ez a szőnyeg?!- folytatta a kiabálást. A hangok a konyhából jöttek, míg én a nappaliban ültem a kanapén és ráérősen lapozgattam az egyik magazint és kiélveztem minden egyes korty kávét.

-Mégis ki a franc rak fehér szőnyeget a konyhába?!- jött az ugyanolyan dühös kérdés az említett féltől, Louistól.

A telefonom halkan rezgett az asztalon, jelezve, hogy újabb üzenetem jött. Három óra alatt ez volt a tizenhatodik. Mind Harrytől.

-Aki tudja, hogy képes vigyázni rá!- üvöltötte továbbra is Perrie.

-Nekem nem úgy tűnik. Egy hatalmas kávéfolt van rajta.- felelte Louis szórakozottan.

Nem ez volt a legszerencsésebb válasz, az egyszer biztos.

-Mert kiöntötted azt az átkozott kávét!- szinte sikította és bár én is tulajdonosa voltam a szőnyegnek, halkan felnevettem. Nem tehettem róla, az akcentusuk hihetetlenül nevetséges volt, mikor vitáztak.

-Akkor sem értem, miért fehér szőnyeget kellett ide raknotok.- válaszolt Louis lemondóan, én pedig belekortyoltam a kávémba.

A telefonom megint rezgett egyet, a kijelző felvillant és ismét Harry neve állt rajta. Szem forgatva lapoztam újra az újságot, tovább hallgatva a szitkozódásokat, amiket valószínűleg az utca végében is hallhattak. Remélem megszokták már, hogy egy szokásos, Louisszal töltött reggel csak így indulhat.