Beautiful War - h.s. (hungarian)

44.

Halk búgásra ébredtem. Az egész testemben éreztem, ahogy lüktet a fájdalom. Valami alig érezhetően rám nehezedett, de továbbra is ugyanúgy feküdtem. A szemeim lassacskán kinyíltak, a fejemben pulzáló fájdalom pedig még inkább erősödött.

A lappangó feszültségem alább hagyott, mikor tudatosult bennem, hogy már nem Vincent házában vagyok. Egy autó hátsó ülésén feküdtem, egy fekete szövetkabáttal betakarva. Hangokat hallottam, de eleinte képtelen voltam bármire is odafigyelni a fájdalmon kívül. Mindenütt éreztem és fogaimat összeszorítva próbáltam rájönni, mégis hogyan lehetne minél előbb csillapítani.

-Nem!... A picsába Liam, nem tudom!- egy ismerős, mély hang mordult fel a volánnál. Mély lélegzetet vettem és lassan összeraktam a képet magamban.

Egyre laposabbakat pislogtam, ahogy megpróbáltam Harry arcát nézni. Bal kezével erősen fogta a kormányt, míg másikkal füléhez tapasztotta a telefonját. Haja jórészt takarta arcát, de még így is tisztán kivehető volt ideges arckifejezése.

-Rendben, pár perc és ott vagyunk.- mélyet sóhajtott és higgadtabban válaszolt az előbbi kirohanásához képest. Telefonját kinyomta és az anyósülésre dobta, majd idegesen a hajába túrt és a visszapillantó tükörbe nézett. Tekintetünk azonnal összetalálkozott.

-A francba, Rose...- sóhajtott fel, megkönnyebbülten.- Csak még egy kicsit bírd ki. Ne aludj vissza, rendben?!- kétségbeesetten hadarta és aggódva hátrapillantott válla fölött.

Nem volt erőm válaszolni, így csak tovább figyeltem, ahogy vezet és szinte percenként a hajába túr. Mozdulatlanul feküdtem, lüktető fejjel, minden egyes pillanatban küzdve a testemben keresztüláramló fájdalommal.

A motor búgásának monoton hangja hirtelen abbamaradt és a kintről jövő, dühös dudaszók sem szóltak tovább. Biztosra vettem, hogy Harry vezetési technikája felért egy eszelős őrültével.

Ajtó nyitódást és csukódást hallottam, kulcsok zörgését és ismét ajtónyitódást, szemeim egyre tovább maradtak csukva, a fájdalom pedig kezdett egyre inkább az eszméletlenség határai felé sodorni.

Kezeket éreztem magam körül, meleg, gyengéd kezeket, amik óvatosan tartottak. Lépteket hallottam és hangos zihálást, ismerős kölni illat lengte be a levegőt körülöttem. Kezeim gyengén és remegve ölelték körbe Harry nyakát, ujjaim lazán kapaszkodtak tarkójánál hajába. Éreztem, ahogy mellkasa fel és le mozog, gyors ütemben, mintha csak futott volna, miközben engem tart a karjaiban. Aztán ismét, hangos zajjal kísérve nyílt ki egy ajtó.

Nem tudtam pontosan, hogy hol lehetünk. A szemeim résnyire voltak csak nyitva – már ha nyitva tartottam őket. A fény erős volt a lakásban, az autóban lévő sötétséghez képest.

-Mi történt vele?

-Ki csinálta ezt?

-Magánál van?- kérdések ezrei lengtek körbe, míg még mindig Harry karjaiban voltam. Éreztem minden egyes lépését és hallottam minden egyes mély, remegő lélegzetvételét.

-A kanapéra tedd!- utasította egy másik hang, felülkerekedve a többin.

Nem telt el sok idő, mikor éreztem, ahogy besüpped alattam a matrac, Harry kezei pedig továbbra is óvatosan fogtak, végül elengedtek.

-Rose, hallasz engem?- kérdezte ugyanaz a hang.

Halkan hümmögtem, szemeimet nehezen nyitottam fel. Liam arca közvetlenül előttem volt, kezeivel arcomat fogta és szemei újra és újra végigpásztázták arcomat.