Beautiful War - h.s. (hungarian)

48.

A fülem sípolásán kívül semmit sem hallottam. Az idő lelassult, a szívem vagy százszor hevesebben vert, a pulzusom pedig a csillagok közé szökött. Harry teste teljesen az enyémnek feszült, karjai védelmezve szorítottak magukhoz, ahogy a földön feküdtünk az autó mögött.

-Rose!- tekintetem Harry arcára tévedt, hangját nem hallottam, csak a szája mozgott.- Rose!- felhúzott a földről és kezeit vállaimra tette. A hallásom kezdett visszajönni, fejemet ijedten mozgattam minden irányba. Rémült emberek voltak mindenütt, félő sikolyokkal és rettegő kérdésekkel, amikre hiába várták volna a választ.

Harry ezúttal szorosabb érintése kényszerített arra, hogy felé forduljak és vibráló, zöld szemeibe nézzek.

-El kell tűnnöd innen.- gyorsan beszélt, szemei végigpásztázták arcomat, ujjai tarkómra siklottak.

-Ne-

-Rose, el kell tűnnöd!- ingerült, türelmetlen pillantással meredt rám.

-Mi?! Nem, nem maradhatsz itt egyedül! Velem kell jönnöd!- bármennyire is fájt a felismerés, a hangom már-már hisztérikusan csengett.

-Szaladj két sarokkal odébb és szállj be egy taxiba. Menj Niallhez, ott biztonságban leszel.- tekintete összefonódott pillantásommal, ahogy sürgetve beszélt.

Alig telt el egy perc és máris visszhangzott a betonfalak között a második lövés hangja. A golyó az autóval találkozott, ami mögött rejtőztünk, egy újabb löket félelmet indítva bennem.

-Niallnél találkozunk.- mély hangja nem volt több suttogásnál, ajkai durván, de mégis megnyugtatva értek enyéimhez. És amilyen gyorsan lepett meg csókjával, olyan gyorsan is húzódott el, kezei közé véve arcomat.- Ne nézz vissza.- suttogta ismét és meleg közelségét felváltotta a hideg decemberi levegő. Harry kiszaladt az autó mögül, felhívva magára a figyelmet, én pedig megemberelve magam futottam a másik irányba, elvegyülve a tömegben, követve Harry utasításait.

Félő volt, hogy a szívem bármelyik percben kiugorhat a mellkasomból, ahogy bekanyarodtam az első saroknál. Még egy lövés visszhangzott az épületek falai között, elbizonytalanítva engem. Még sosem érzett félelem kúszott végig a bőröm alatt, miközben szaladva kerültem ki a járókelőket az utcán. Nehéz, kaparó lélegzetvételek közepette vettem be a következő kanyart, intve az első taxisnak az út szélén. Az autó megállt és én zilálva szálltam be a hátsó ülésre, hezitálás nélkül megmondva a sofőrnek a címet, aki furcsállva pillantott hátra válla fölött.

Gondolatok milliói kavarogtak a fejemben ahogy elindultunk, bűnbánatot keltve bennem, amiért ennyire könnyen ott hagytam Harryt. Vele kellett volna maradnom, még ha azt is akarta, hogy eltűnjek onnan amilyen gyorsan csak lehet.

Ez a lépés egyáltalán nem vallott Vincentre, még csak nem is volt várható a részéről. Egyből felmerült bennem a kérdés, hogy valóban ő volt e, még ha másra nem is tudtam gondolni. Valaminek félre kellett sikerülnie, méghozzá súlyosan, ha fegyverekhez kellett nyúlnia Vincentnek és az embereinek.

A gondolataim leghátuljában végig ott kuporgott a gondolat, hogy Harrynek bántódása esik és az ígéretének ellenére nem találkozunk Niallnél. Nem volt más választásom, mint várni, még ha ez az őrületbe is kergetett.

A taxi megállt a ház előtt, remegő kezeimmel kivettem a kezemből a pénzt és meg sem számolva a sofőr kezébe nyomtam, gyors mozdulatokkal kiszállva az autóból. A szívem még mindig hevesen vert és a füleimben még mindig visszhangzottak a lövések. A taxi újra elindult, én pedig kétségbeesetten tettem meg lépteimet a lépcsőház felé. Közel egy perccel később egyre jobban küszködtem könnyeimmel, Niall ajtaja előtt állva. Kezem még mindig remegett, talán még jobban is mint percekkel ezelőtt. Hangosan kopogtattam az ajtón, másodpercekkel később meglepően komoly arckifejezéssel nyitott ajtót Niall.