Beautiful War - h.s. (hungarian)

46.

A tizenkettedik és a harmincnegyedik sarkán parkoltunk. Az utca végében egy lepukkant palacsintázó volt csak nyitva, félóránként betévedő vendégekkel, akik leginkább csak a kinti hideg miatt húzták meg magukat odabent.

Az órára pillantottam, ami pontosan éjjel fél kettőt mutatott. A rádió halkan szólt és a fűtést is bekapcsolva hagyta Liam, hogy átvészeljük valahogy az egyre hidegebb időjárást.

Harry az anyósülésen ült, a térdei fel-le jártak, ahogy idegesen járatta lábait, csizmájának sarka néha hangosabban koppant egyet. Én hátul ültem, Louis és Zayn között, akik végeláthatatlan vitába merültek valamelyik buliról, amelyikre egyikük se emlékezett valami tisztán.

Harry idegesen a hajába túrt, mikor Niall felbukkant az út túloldalán és lassan kocogva az autó felé közeledett. Mikor ideért, Harry oldalán kettőt kopogtatott az ablakon. A téli, hideg levegő késként szúrt az arcomba, ahogy leengedte Harry az ablakot.

-A tag azt mondta, hogy várjunk itt.- Niall légzése nehéz volt és lassú, forró lehelete látszott a hidegben.

-Csessze meg! Már vagy egy órája itt várunk... hogy is hívják...? Sonnyra?!- Louis idegesen csapott Liam ülésének hátuljába és hangosan fújtatva lökte magát vissza az ülésbe.

-Higgadj le, Louis!- Liam szem forgatva pillantott hátra.

-Vincent egy pöcs, de legalább sose várat meg minket.- morogta utoljára az orra alatt.

-Minden ezen a találkozón múlik, szóval értékelném, ha abbahagynád a nyavalygásodat!- Harry hangja mély volt és érdes, szavai élesek voltak és kifejezetten türelmetlenek.

Kétség sem fért hozzá, hogy mindenki feszült volt a kocsiban. Louis, Zayn és Harry az egész hetüket Sonny felkeresésével töltötték, míg nem végül a nyomára akadtak és megszervezték a találkozót.

Sonny Mantegna nem volt más, mint a maffia főnökének, Frank Mantegnanak a fia és egyben alvezére. A hasam görcsbe rándult akárhányszor csak belegondoltam, hogy Harry egyfolytában őt hajtja, hogy beszélni és találkozni akar vele. És most itt voltunk, hatan Sonnyra várva egy elhagyatott utcában, fények, vagy akár szemtanúk nélkül.

A találkozó pofon egyszerűnek tűnt: Mantegna terjeszkedni akart, Harry pedig támogatást és segítséget kért Vincent hatalmának teljes lerombolásában. Harry nem akart utána a helyére lépni, vagy valami egészen új dolgot véghezvinni a városban. Ha minden a terv szerint történik, Frank Mantegna utána vígan terjeszkedhet New Yorkban, ez volt a legutolsó dolog, ami izgatta Harryt vagy a többieket.

-Még mindig maradni szeretnél, Rose?- Niall tekintete felém tévedt, könnyedén elfeledtetve velem a pattanásig feszült hangulatot Louis mellett ülve.

Egy szó nélkül bólintottam, ezzel kiérdemelve Harrytől egy továbbra is dacos és szúrós pillantást. Kezével azonban hátranyúlt és ujjait enyéim közé csúsztatta, finoman végigsimítva kézfejemen – két, teljesen eltérő érzelmet bemutatva ezzel, de megmagyarázhatatlan és érthetetlen módon én tudtam, hogy valójában ez csak egy dolgot jelent.

Mutatóujjamat végigsimítottam bőrén, elidőzve kereszt tetoválásán. Szemei csillogva figyeltek, ajkai halvány mosolyra húzódtak, amit az utca másik végéből közeledő autó tökéletesen megvilágított.

Niall megütögette háromszor vagy négyszer az autó tetejét, kizökkentve a burokból, ami hirtelen elzárt Harryt és engem a külvilágtól.

-Itt van!- emelte meg hangját és két lépéssel odébb állt az autótól, dzsekijének zsebébe dugva kezeit.