Beautiful War - h.s. (hungarian)

17.

Abban a pillanatban, ahogy meghallottam Zayn ideges és felettébb hangos hangját, elbizonytalanodtam.

Niallel a szalonban ültünk, a zárva tábla az ajtón lógott, míg Zayn és Harry elvonultak beszélni rögtön azután, hogy közöltem Zaynnel, hogy bármit is művelnek, mostantól én is a csapat tagja vagyok.

-Te teljesen megőrültél?!- Zayn hangja ismét áttört a falakon és Niall félve pillantott hangjának irányába, majd rám. Mélyet sóhajtott és fejét ingatva vett elő egy füzetet, ami tele volt vázlatokkal.

-Bökj rá egyre, és felvarrom neked.- mosolygott és szemei csillogva várták reakciómat.

Halkan felnevettem, és - bár tudtam, hogy ha egyszer ráveszem magam egy tetoválásra, azt sem Niall fogja megcsinálni, - belenéztem a füzetbe.

-Tudhattam volna, hogy ilyen ideges lesz.- motyogtam, ahogy szemeim végigfutottak a rajzokon. Zayn és Harry továbbra is vitatkoztak, de szavaik érthetetlenek voltak.

-Meg fog nyugodni, ne aggódj.- mosolygott Niall halványan, amit viszonoztam.

-Mégis mi a francot tehettem volna?! Egyszerűen mindenhol ott van és még Vincent is rászállt!- Harry hangja bombaként robbant hirtelen, Niallt és engem is váratlanul érve.

-Mit tehettél volna?- Zayn felnevetett, minden humorérzék nélkül mi pedig csendben néztünk az ajtóra, ami elzárt minket tőlük.- Hogy mit tehettél volna?! Nemet mondasz! Nem pedig belerángatod... Harry, mi mind veled vagyunk, de Rosie...- hangja elfojtott lett hirtelen és bár Niall – mintha csak tudta volna – próbálta elvonni a figyelmem a rajzokkal és hirtelen ötleteivel a pár óra múlva érkező vendégének számára, hallottam Zayn hangját.

-Ha bármi... Bármi balul sül el Vincent tönkre fog tenni minket és ezt te tudhatnád a legjobban.- lélegzetvisszafojtva vártam a választ. Bármilyen választ, csak tudjam, hogy Harrynek mindenre van terve és, hogy őt cseppet sem inogtatja meg Zayn pesszimizmusa. De válasz helyett az ajtó tárult ki, Harry pedig sietős léptekkel közeledett felénk.

Kezével hajába túrt, ajkait összeszorította és egyenesen a szemembe nézett, mikor közelebb ért. Mellkasa a megszokottnál gyorsabb ütemben mozgott fel és le.

-Indulunk.- hangja ellentmondást nem tűrő volt, holott én még arról sem tudtam, hogy a nap további részét vele fogom tölteni.

-Én... én azt hittem, hogy Zayn...- dadogtam és tekintetem az ajtófélfának támaszkodó barátomra tévedt, aki csak lemondóan bökött fejével az ajtó felé.

Szemeimet visszavezettem Harryre, aki az ajtót fogva állt egyre türelmetlenebbül. A szívem hirtelen gyorsabb ütemre váltott és mintha a torkomon egyre szűkebb helyen ment volna végig a levegő. Itt álltam, számomra két – egyik esetben sajnos – egyértelműen fontos személy között és kimondatlanul bár, de választásra kényszerítettek.

De ahogy az ajtó felé pillantottam és szemeim találkoztak Harry csillogó zöld szemeivel, valahogy biztos voltam benne, hogy a választásom már réges-régen eldőlt a tudtomon kívül.

Míg felálltam, mindhármuk pillantását éreztem magamon. Lépteimet gyorsra fogtam, csakhogy a pillanatok, amiket a szalonban töltöttem, végre leteljenek. Szemeimet marták a könnyek, ahogy utoljára visszapillantottam Zaynre. Még sosem nézett rám így, még sosem üvöltött ennyire az arcáról, hogy csalódott bennem.

-Szállj be az autóba.- jött Harrytől a következő utasítás, ahogy becsukódott hátam mögött az ajtó. Megálltam az autótól pár lépésnyire és lábaim mintha több tonnás súlyok húzták volna a betonhoz. Nem mozdultam, addig nem, míg legalább egyszer kedvesen szól hozzám.