Született Farkas {Teen Wolf ff.} [Befejezett]

1.rész 4.rész: Stiles segítsége

~2015.11.20.~

Most már kezdek megőrülni!
Tudom, hogy 1 hónap alatt nem találom meg a társam, de akkor is megőrülök! Scott is megtalálta, az apám falkájának a gyerekeik is megtalálták pedig valamelyik csak 16 éves. Meg amikor beszélgetek velük (még ha nem is akarok akkor is muszáj mert "az alfa lánya legyen jóba a béták gyerekeivel" elv érvényes) és folyton azt mondják, hogy „képzeld végre megtaláltam a társam és olyan aranyos" meg „olyan jól kijövünk az óta amióta megismerkedtünk" és a többi. Aranyos meg minden, de már nagyon idegesítő! Nem az a baj ha egyszer elmondják hanem ha már századszorra hallom ugyanazt.
Persze, ezt nekem mosolyogva és jópofizva kell végighallgatnom. Meg ha vendégek jönnek akkor ők is mindig rákérdeznek, hogy megtaláltam-e már a társamat, viszont ez nekem nagyon kínos. A válaszom hallatán pedig kicsit lesajnálóan néznek rám, majd ott kell maradnom és megkell hallgatnom az ő "love storyjukat". Aztán csak utána szabadulhatok.
A legtöbb vérfarkas ilyenkor már megtalálta, akkor én miért nem?

-Jól vagy? - jött a padomhoz Stiles.

-Persze. Miért? - kérdeztem elfolytott hangon.

-Mert már a második órája ülsz itt és meg se szólalsz. Valami baj van? - nézett rám aggódva.

-Csak tudod... - kezdtem, de nem tudtam befejezni a mondatot, mert végigfolyt az arcomon egy könnycsepp, amit aztán a többi is követett.

De egyáltalán miért sírok? Talán azért mert pont azzal beszélek, akit szeretek? Ez érdekes...most jöttem rá, hogy Liamnél már nem érzem ezt, inkább csak olyan, mintha a bátyám lenne, mert ő is nagyon kedves velem, meg sokat segít, de Stiles...
Ezen gondolkoztam amikor ő is kijött és leült mellém a földre.

-Nézd, ha bármi bánt akkor azt nekem elmondhatod. - mondta kedvesen mosolyogva, én pedig bele néztem csokibarna szemeibe.

-Tudod...van a vérfarkasoknál ez, hogy megtalálják a társukat 15-18 év között és én hamarosan 18 leszek. Félek, hogy nem találom meg. - feleltem magam elé meredve.

-Szerintem nem muszáj megtalálnod a társad ahhoz, hogy szeress valakit. Azt te döntöd el. Ha pedig tényleg ő az, akkor azt úgyis tudni fogod. - nézett rám egy bíztató mosoly kíséretében mire megöleltem.

Ahj Stiles...miért vagy te ennyie aranyos? Miért kellett beléd szeretnem? Tudom, te úgy se szeretsz.

Ezt a pillanatot a csengő éles hangja zavarta meg ezért felálltunk majd elmentünk órára.

*Stiles szemszöge*

Már ez a második óra, hogy csak ül és néz. Nem tudom mi lehet vele, de jobb lesz ha oda megyek hozzá.

-Jól vagy? - kérdeztem tőle aggódva, miközben a padra támaszkodtam.

-Persze. Miért? - nézett fel rám egy pillanatra, majd vissza maga elé.

-Mert már a második órája ülsz itt és meg se szólalsz. Valami baj van? - néztem rá kérdőn.

-Csak tudod... - kezdett bele, de a mondat végét már nem fejezte be, mert elkezdtek folyni a könnyei és kifutott az udvarra.

Vajon miért sír? Aggódom érte. Inkább utána megyek.

Az udvarra kiérve a fal mellett ülve pillantottam meg, majd én is leültem mellé.

-Nézd, ha bármi bánt akkor azt nekem elmondhatod. - néztem rá mosolyogva ő pedig gyönyörű sötétzöld szemeivel a szemembe nézett.

-Tudod...van a vérfarkasoknál ez, hogy megtalálják a társukat 15-18 év között és én hamarosan 18 leszek. Félek, hogy nem találom meg. - mondta, de közben végig a cipőjét vizslatta.

-Szerintem nem muszáj megtalálnod a társad ahhoz, hogy szeress valakit. Azt te döntöd el. Ha pedig tényleg ő az, akkor azt úgyis tudni fogod. - mondtam, majd bíztatóan elmosolyodtam, mire megölelt.

Ez jól esett és tényleg rmélem tudtam neki segíteni, mert félek, hogy valami baja lesz vagy bármi történik vele.

A csengő hangja szakított szét minket, miután bementünk órára.

*Katie szemszöge*

Ezután egész nap csak unatkoztam és már nem gondolkoztam ezen, mert Stilesnak igaza van.

Miután hazaértem a suliból, úgy döntöttem, hogy elmegyek farkasként szaladgálni az erdőben.

De várjunk! Még meg sem mutattam Stilesnak se, meg Liamnek se ezt a képességem. Na, akkor először elmegyek Stileshoz.

Elfutottam hozzájuk, majd amikor csengettem, akkor az apukája nyitott ajtót.

-Jó napot! Én Stiles egyik barátja vagyok, Katie White. Stiles itthon van? - köszöntem mosolyogva.

-Szia! Én az apukája vagyok, Noah. A szobájában van. Gyere csak be. - viszonozta mosolyom.

Ezután felmentem az emeletre és bekopogtam Stileshoz.

-Gyere! - hallottam meg bentről.

-Szia. - köszöntem boldogan.

-Szia. - mondta meglepetten, de mégis örült.

-Van egy hírem. - kezdtem, utána pedig átváltoztam és oda sétáltam hozzá farkasként, majd vissza változtam.

-Nem is tudtam, hogy te is tudsz ilyet. - vizslatott meglepetten.

-Hát, 1 hónapja tudtam meg én is és ne haragudj, hogy eddig nem mondtam, de hát tudod. - mondtam, miközben végig a cipőm orrát bámultam.

-Semmi baj, megértem. - bólogatott megértően.

-Amúgy, apukád tud a természet felettiről? - kérdeztem hirtelen.

-Igen, tud. Voltak dolgok, amik miatt jobb, ha inkább tud róla. - nyelt egy nagyot az emlékekre visszagondolva.

-Ha te is részese vagy a természetfelettinek, akkor ez elkerülhetetlen. - sóhjtottam. - Jut eszembe, mennem kell, mert Liamnek is meg kell mutatnom, mivel még ő sem tudja. - mondtam és igazából sajnáltam, hogy itt kell hagynom.

-Várj! Nem maradsz még egy kicsit beszélgetni? - nézett rám kiskutya szemekkel.

-Hát, maradhatok még. - mondtam mosolyogva.

Ezután még mindenféléről beszélgettünk, de mire észbe kaptam sötét volt.

-Későre jár. Haza kell már mennem. - mondtam egy sóhajtás kíséretében.

-Hazavigyelek? - nézett a faliórára, majd rám.

-Igen, azt megköszönném. - mosolyodtam el.

Beültünk a Jeepjébe, majd egész úton beszélgettünk és kiderült, hogy a járműnek neve is van, méghozzá Roscoe. Talán kicsit furcsa, de igazából szerintem aranyos, hogy elnevezte.

Hamar a házam elé értünk, egyrészt mert nem lakom olyan messze tőle, másrészt viszont mellette az idő is gyorsabban tellik.

-Köszönöm, hogy haza hoztál. - mondtam mosolyogva majd adtam az arcára egy puszit.

Ő is elmosolyodott, majd amikor kiszálltam, elment. Bementem a házba, lefürödtem majd lefeküdtem, majd mosolyogva aludtam el.