Született Farkas {Teen Wolf ff.} [Befejezett]

2.évad 10.rész: Valami közeleg

~2017.04.10.~

*Katie szemszöge*

*Iskola után*

3 hónap. 3 hónap telt el azóta, amióta emlékszem. Nagyon sokat gondolkodtam. Sokkal jobban kell vigyáznom magamra mivel a körülöttem lévőknek jobban fáj, ha történik velem valami, mint nekem. Ha sokáig ezen rágódom, akkor sem tudom elképzelni, hogy mit éreztek abban az egy évben azok, akiket szeretek. De ezt most hagyom is, inkább arra koncentrálok, hogy mi fog történni. Érzem, minden 5 percben megborzongok, minden porcikám beleremeg. Nem biztos, hogy ennyire jók az érzékeim, de pár nap múlva fog történni.

~2017.04.15.~

*Reggel*

Ma bemegyek Stiles-sszal a rendőrőrsre, mert az apjával szeretne beszélni. Amikor beértünk akkor hirtelen égett szagot éreztem.

-Te is érzed? - torpantam meg hirtelen és Stiles felé fordultam.

-Nem. Te mit érzel?

-Valaminek égett szaga van. - mondtam halkabban, mivel ez a mondat mégiscsak furcsán hangzik a rendőrségen.

Viszont, ha Stiles nem érzi, akkor mégis hol lehet? Meg akkor valami ég? Nem, az nem lehet, mert ez más. Egész jól felismerem, hogy mi ég pontosan és ez egy ember. Vajon hol és ki?

-Van valami baj? - kérdezte a sheriff tőlünk, ezzel kiszakítva gondolataimból.

-Nem, csak azt akartam mondani, hogy... - kezdte Stiles, de valaki félbeszakította.

-Stilinski sheriff, itt vannak a papírok. - nézte a kezében lévő iratköteget, majd csak utána nézett fel ránk. - Elnézést, nem tudtam, hogy vannak önnél. - torpant meg hirtelen a férfi.

-Apa, ő ki? - kérdezte reflexből Stiles, én pedig csak méregettem a tagot, aki tulajdonképpen olyan 24 év körüli lehetett.

-Ja igen, ő az új rendőr, Jordan Parrish. Parrish, ő pedig a fiam Stiles és a barátnője Katie. - mutogatott, ő pedig odajött kezet fogni.

-Jordan Parrish. - mondta ő is a nevét, amikor kezet fogott Stiles-sszal.

Nekem is ugyanúgy mondta, de amikor kezet fogtunk, akkor éreztem, hogy eszméletlenül forró a keze, ezért gyorsan elkaptam a kezem és a fájdalom miatt magától felvillant a szemem. Szinte azonnal lesütöttem a tekintetemet a földre, de szerintem még így is meglátta, mivel egyet hátrált.

-Akkor én most inkább megyek is, viszlát. - mondta sietősen, majd kiment.

Én nem is gondolkoztam csak utána rohantam. Amikor kiértem, akkor akar beszállni a kocsijába.

-Parrish, Parrish! Várj már kérlek! - kiabáltam utána, mire ő nagy sóhaj kíséretében megállt a kocsi mellett. - Mi vagy te? - kérdeztem már nyugodt hangon, mélyen a szemébe nézve.

-Pokolkutya. - felelte, majd lesütötte a szemét.

-De miért jöttél ide, Beacon Hillsbe?

-Nem is tudom a pontos okát. Egyszerűen, úgy éreztem, hogy nekem ide kell jönnöm, mintha valami vonzott volna. Nem tudom mi, de egyszerűen nem tudtam ellenállni neki. - mondta el, én pedig kissé sokkoltan bámultam. Ez a Nemeton lesz.

-És miért menekültél ki? - tettem fel újabb kérdésemet.

-Igazából, megláttam a szemed és piros volt. Hallottam a lányról aki igaz alfa, alakváltó és őszintén szólva egy kicsit megijedtem, hogy megharagutál amiért megégettelek, de nem szándékos volt, egyszerűen csak megéreztem, hogy vérfarkas vagy és ez reflex volt. Szóval, te vagy az, ugye?

-Igen, én vagyok, de nem kell félned, nem bántalak. Volt már ennél rosszabb is. - feleltem egy kedves mosoly kíséretében.

-Nos, ennek örülök. Egyébként, kedves vagy. Nem találkoztam hozzád hasonló vérfarkassal, különleges vagy. - tekintett rám őszintén mosolyogva.

-Igen, mindenki ezt mondja, de az igazat megvallva nem vagyok különleges, csak teszem amit helyesnek látok.

-Ne szerénykedj, hallottam mit tettél a barátaidért. Sokan csodálnak, sok helyre ment a híred.

-Igen, de épp ezért sokaknak kell az erőm is.

-Akkor csak vigyázz magadra és ha szükséged lenne valamire, akkor csak szólj. - mosolyodott el, majd beült a kocsiba.

-Várj, esetleg bemutathatnálak valamikor a barátaimnak?

-Persze, szívesen megismerném azokat, akikért feláldoztad magad. - felelte ismét apró mosolyra húzva a száját, majd elment.

Nem sokkal utána jött ki Stiles.

-Mi volt ez az egész? Mi történt? - nézett rám kissé aggódva.

-Ő egy pokolkutya.

-De miért jött?

-Szerintem a Nemeton miatt, de van egy olyan sejtésem, hogy nem csak őt vonzotta ide. - mondtam, miközben a város felé meredtem.

-Ez még szerencsésebb találkozás volt, de mi lesz ha gonoszokkal futunk össze?

-Nem tudom Stiles, de azt tudom, hogy nagyon felkell készülni minden eshetőségre. - feleltem egy sóhaj kíséretében, majd visszamentünk a kapitányságra és elmeséltük a sheriffnek is, hogy mi történt.

*Délután*

Most itt ülünk Stiles szobájában és tanácskozunk, pontosabban gondolkozunk. Nem tudjuk, hogy mi lesz ezután. Azt sem, hogy mi történik pontosan a Nemeton körül. Az biztos, nem jó dolog az egész, viszont mi nem tudjuk megállítani. Az biztos, amíg véget nem ér ez az időszak, addig mindig készenlétben kell állnunk, hiszen nem tudhatjuk még milyen lények fognak megjelenni a városban. Össze kell fognunk, bármi áron.

-Gyerekek, jól vagyok? - nézett be hozzánk a sheriff, ezzel kirántva minket a mély gondolkodásból.

-Tanácstalanok vagyunk. - feleltük egyszerre.

-Sajnálom, de ebben nem tudok segíteni, viszont hoztam palacsintát. - mondta egy kínos mosoly kíséretében, majd letette az éjjeliszekrényre a tányérat, amit mi megköszöntünk, majd ő kiment a szobából.

Bár, Noah nem igazán ért a természetfelettihez, de mindig megpróbál minket kicsit kizökkenteni valamivel, ezért is szeretem annyira, ráadásul tudja, hogy mindketten mennyire odavagyunk a palacsintáért, így azt gyorsan meg is ettük. Viszont, nem is várnánk el tőle, hogy bármit is tegyen. Ez a mi harcunk, magunknak kell megvívnunk. Nem vonhatjuk be a szüleinket. Tudom, talán felelőtlen dolog részünkről, de ők ártatlanok, nem tehetnek semmiről és, ha bármi bajuk esne, azt szerintem egyikünk sem élné túl. Előre tudom, durva lesz, érzem. Most már nem öt percenként, hanem minden másodpercben. Engem is vonz a Nemeton, de tudom, hogy nem mehetek oda.

Hirtelen felálltam a gurulós székből és az éppen fal felé forduló, ágyon fekvő Stileshoz mentem. Oda feküdtem mellé és átöleltem, ő pedig szembe fordult velem.

-Olyan régen volt ilyen. - suttogta, majd simogatni kezdte az arcom.

-Tudom, de mostantól többször lesz, hogy bepótóljuk. - feleltem mosolyogva és egy csókot leheltem az ajkára.

-Szeretlek. - ölelt magához szorosabban.

-Én is szeretlek. - súgtam vissza, majd hirtelen tört rám az álmosság érzet, ezért lecsuktam a szemeim, majd nem sokkal utána el is aludtam.