I Need You [Vkook]

Chapter 7.

~Jungkook pov ~

Nem szólt semmit, hanem megcsókolt. Kim Taehyung megcsókolt! A fellegekben jártam. Nem észleltem a külvilágot, nem tudtam hány óra volt, de őszintén szólva nem is érdekelt. Rá fókuszáltam és a mézédes ajkaira. Nem mélyítette el a csókot, csak hozzá érintette és nyalogatta a számat. Felfoghatatlan érzés kerített hatalmába. Úgy éreztem majd' felrobbanok a boldogságtól. Sajnos, mint minden jónak, ennek is hamar vége szakadt. Mindketten zavarban voltunk.

-Figyelj... én...öhm...izé -kereste a szavakat, de nem tudom mit akart mondani. Hagytam, hogy rendbe szedje a gondolatait. -Tehát, csak azt szeretném kérni, hogy adj még pár hetet. Nem fogok semmi félre érthetőt tenni és ígérem nemsokára tisztázódni fog bennem minden. -Pont ettől tartottam, hogy több időt kér. Mégis mennyi az a bizonyos több? Már csókolózott két fiúval is és még mindig nem tudja eldönteni, hogy érdeklődik-e a saját neme iránt. De rendben, érte talán megéri a várakozás, talán nem töri össze a szívem. "De mi van, ha mégis? Ha csak játszadozik velem? Ha neki csak egy játékszer vagyok, akit ha megun, akkor eldob?" Szólalt meg a bennem bujkáló hangocska.

Rájöttem, hogy túl sokáig voltam csöndben és esetleg válaszolni is kéne.

-Rendben, de amint tudod, mit szeretnél, azonnal szólj!

-Te leszel az első, aki tudni fogja! -láttam rajta, hogy valamit még szeretne mondani.

-Mondjad!

-Lehetne, hogy ez az egész köztünk maradna és olyan lenne mintha meg sem történt volna? -gratulálok Kim TaeHyung, sikerült rövid időn belül még jobban össze törnöd. Szavai után úgy éreztem magam, mintha kést döfött volna a szívembe és háromszor megforgatta volna.

-A..ahogy szeretnéd! -hát ez nem hangozhatott túl meggyőzően, de bíztam benne, hogy Ő elhitte.

-Gyere, menjünk haza, a többiek már biztos keresnek! -felállt (nem rosszra gondolni!!), majd nyújtotta a kezét és engem is felhúzott állasba.

Együtt indultunk le a hegyről és egészen hazáig meg sem szólaltunk. Nagyon megörültem, amikor beléptünk a házba, hiszen kint már hideg volt és a lábam is fájt már a sok gyaloglástól.

-Hát ti merre jártatok? -kérdezte csípőre tett kézzel Jin.

-Csak sétáltunk anyuci! -vigyorgott rá Tae, erre csak megforgatta a szemét és elsétált a konyhába.

Levettük a cipőnket, majd Tae elment a nappaliba -gondolom- ps-ezni. Felmentem a szobámba és minden létező függönyt elhúztam, hogy minél sötétebb legyen, habár kint sem volt már világos, nem volt elég sötét számomra. Leültem a puha szőnyegemre és átgondoltam, hogy mióta ilyen bonyolult az életem. Nem sokáig jutottam, mert elnyomott az álom.

A hegyen történtek óta eltelt már egy hónap. Azóta ígéretem óta nem közeledtem felé ÚGY, hanem csak barátilag. Ő sem tett másképp. Szerencsére nem kerülte el a társaságom, ugyanúgy viselkedett velem, mint előtte és ez nagyon kiakaszt. Minden éjjel sírva alszom el és feldagadt, kisírt szemekkel ébredek. Nélküle. A bennem tátongó űr lassan felemészt belülről és én ezt nem bírom tovább. Valahogyan ki kell adnom magamból ezt a feszültséget. Ezt a többiek is észre vették.Jin pedig félre hívott beszélgetni.

-Kokkie, mi van veled mostanában? -kérdezte aggodalmasan.

-Hogy érted?

-Nem figyelsz oda semmire, egész nap a szobádban vagy, alig eszel, kevesebbet beszélsz. Mitől lettél depressziós?

-Nem vagyok depressziós, csak egy kis egyedül létre vágyom mostanság.

-Ne tereld a szót, de kérdezhetem másképp is. Mitől vagy ilyen letört? V-nek köze van hozzá? -és igen, bumm a közepébe, ezért is imádom annyira Jint. Nem kellenek neki szavak, ahhoz, hogy észre vegye, valami nincs rendben. Mindig tudja, hogy kinek mi lehet a baja.

-Igen, van köze hozzá...

-Mondd már, kérlek ne kelljen csavarhúzóval kiszednem belőled.

-Kb. 3 hete elmondtam neki, hogy bejön nekem. Azt mondta, hogy még átgondolja és köszöni, hogy elmondtam. Kiment a szobámból és amikor Jiminnel akartam beszélni, akkor az ágyán csókolózott Tae-val. Nagyon kiborultam, ezért elmentem a hegyre a sziklához, de követett. Magyarázkodni kezdett, majd megcsókolt. -kis szünetet tartottam. Nehéz volt erről beszélni, pláne, hogy nemrég történt.

-Eddig oké, de mi itt a baj?

-Még nem fejeztem be! A csók után azt mondta, hogy felejtsük el és ne mondjam el senkinek. Eddig magamba folytottam, de feladom, már majdnem egy hónapja tartogatom és annyira jó volt végre elmondani valakinek, aki megért és elfogad. Köszönöm Jin! -időközben elkezdtem sírni is, ezért magához húzott és megölelt. Jobbra és balra dülöngélt és a fejem simogatta, hogy megnyugodjak. Ő igazán ismer engem. Tényleg illik rá az anyuci jelző. Mindenkit szeret, főz, mos, takarít, benne bízhatunk, bármit elmondhatunk neki, megért minket, figyel ránk.

-Jól tetted, hogy elmondtad nekem. Örülök, hogy megbízol bennem, de legközelebb, ha szomorú vagy, előbb mondd el. Nem kell magadban tartanod. Nem tudom, hogy mit gondolhat V, szeretem Őt is, de ha rosszul dönt, akkor kitekerem a nyakát. -ezen a mondatán felröhögtem, hiszen Jin még nem ütött meg közülünk senkit. Az Ő szája is mosolyra húzódott. Eddig az ablakot néztem, de kizökentett gondolataimból Jin amikor felállt az ágyamról.

-Hagylak titeket beszélni! Jó éjszakát! -először nem értettem, hogy miért mondja ezt, aztán megpillantottam az ajtóban ácsorgó Taehyungot.

-Neked is! -mondtuk egyszerre Tae-val. Jin kiment Tae bejött és leült az ágyamra. Mellém.

-Tisztáztam magamban a dolgokat és úgy döntöttem, hogy....

------------------------------------------------------

Halihó!
Nem a legjobb, sőt uncsi is. (Nem rossz, de azért szar xdd) Szerintem ez lett eddig a leghosszabb rész. Sietek a következővel és megpróbálom bővíteni a részek hosszát, ahogy ígértem!
Köszöntem:
ChanChan