I Need You [Vkook]

Chapter 8.

~ Jungkook pov ~

-Tisztáztam magamban a dolgokat és úgy döntöttem, hogy ezt, ami közöttünk van, folytatni kéne -percekig csak csöndben meredtem magam elé. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy végre bekövetkezett, amire már oly' régóta vártam. Amikor rájöttem, hogy tényleg nem álmodom, ez a valóság, elkezdtem sírni. Tae azt hitte, hogy szomorú vagyok, pedig pont ellenkezőleg, sohasem voltam még boldogabb.

-Ugye tudod, hogy ha nem akarod, akkor nem erőltetem? Ha még most sem vagy biztos ebben, akkor kérlek, most menj el! -jelentettem ki, de remélem nem így lesz

-Éppen most mondtam, hogy szerintem próbáljuk meg, erre te máris elküldesz? Szép mondhatom -kezdett el röhögni, majd leült az ágyra velem szembe. Nem válaszoltam semmit, inkább cselekedtem. Kezemet a tarkójára simítottam és fejemmel lassan közelítettem felé, majd megcsokóltam. Derekamnál fogva közelebb húzott magához és elmélyítette a csókot. Örültem, hogy végre Ő lépett először és nem én.

-Én megmondtam! -hallatszott az ajtó mögül és a váratlan vendégeknek "hála" abbahagytuk a csókot.

-Mit mondtál meg? -kérdeztem Jimintől

-Hogy ti tuti összejöttök -szája a füléig ért, annyira vigyorgott, vagyis szerintem ezt mar lehet vicsorgásnak is hívni

-T..Te tudtad? -kérdeztem meg csodálkozva, mert azt hittem, hogy csak Jin tudja. -Hyung, te elmondtad neki? -kérdeztem meg Jint, aki erre csak megrázta a fejét tagadás képpen.

-Tae volt, kétségbe volt esve, amikor szerelmet vallotál neki és furcsa érzések voltak benne, erre én mondtam, hogy csókoljon meg és akkor kiderül, hogy meleg-e. A többit meg szerintem tudod. -Hadarta gyorsan Jimin. Ránéztem V-re, aki kissé elpirulva, csillogó szemekkel pásztázta a padlót.

-Egyébként, mondtam, hogy menni fog Jungkookie! -kacsintott Jin majd Jiminnel kimentek a szobából.

-Hogyhogy Jimint csókoltad meg és nem engem? -tettem fel a kérdést, ami megfogalmazódott bennem.

-Nem akartam fájdalmat okozni neked. Mármint képzeld el. Megcsókollak, de nem érzek semmit és elmegyek. Nem tört volna össze a szíved?

-Egy törött szív már nem tud tovább törni -mosolyogtam rá féloldalasan.

Nem mondott semmit, ami most igazán jól jött. Mögém mászott az ágyon, átölelt és elkezdett ringatni. Pont mint Jin tette korábban. Ám mégsem volt olyan. Jinnel barátok vagyunk. Taeval viszont jóval többek. Legalábbis én így érzek.

Amikor felébredtem egy fekete helység fogadott és nem volt mellettem senki. Egyedül voltam. Nem hiszem el, hogy csak álmodtam ezt az egészet. Azt hittem tényleg megtörtént, de áh, dehogy. Mikor lehet nekem bármikor is kedvező az élet? Igen, soha. Amikor Jinnel beszélgettem, azt is csak álmodtam? Amikor alszom bátrabb vagyok, mint ébren, ezt jó tudni. Ugyanis lehet, hogy V-nek bevallottam mindent, de Jinnek nehezebben nyílok meg. Nem vagyok egy nyitott könyv, mint mondjuk Hobi. Róla mindenki tudja, hogy mit gondol, mi a baja, hogy hogy van, de velem nem így van. Sokszor, amikor jól érzem magam, megkérdezik, hogy mi a baj.

Tae magyarázata az álmomban a csókra is tök ésszerű volt. Az agyam képes ilyeneket kreálni, csak, hogy álomban boldog lehessek?

Ránéztem a falon lévő órára, ami hajnali fél kettőt mutatott. Már nem bírtam aludni, hiába is próbálkoztam, már nem jött álom a szememre. Úgy döntöttem lemegyek a konyhába és iszom egy kis langyos tejet, mert az mindig megnyugtat. Amikor leértem a konyhába észrevettem, hogy nem vagyok egyedül.

-Nem bírsz aludni? -kérdezte Tae az asztalnál ülve, miközben a teáját kavargatta és valami magazint lapozgatott.

-Nem, te sem? -kérdeztem vissza, habár semmi értelme nem volt egyik kérdésnek sem. Kinyitottam a hűtő ajtaját, kivettem a tejet, majd vissza csuktam az ajtót. Levettem egy bögrét a szekrényből és beleöntöttem a tejet. Hirtelen két kéz fonódott a derekam köré, mire ledermettem.

-Hajnali puszit nem kapok? -kérdezte meg pajkosan a kezek tulajdonosa

-M...mi? -dadogtam, hisz' nem értettem, hogy most mi is történik.

-Akkor majd én adok neked! -jelentette ki, majd megfordított, neki tolt a pultnak és ajkaimra tapadt. Kitágult szemekkel bámultam az Ő szemhéját.

-Beléd meg mi ütött? Miért nem csókolsz vissza? Azt hittem megbeszéltük! -bököte meg orrával az arcomat.

-Akkor nem álmodtam? Tényleg megtörtént? -Valószínűleg úgy nézhettem ki, mint egy gyerek, aki hosszú idő után, most kap először édességet.

-Igen Kokkie, tényleg megtörtént, nem álmodtál! -mosolyodott el, majd össze borzolta a hajamat. Én tátott szájjal figyeltem Őt, kicsit, mintha lefagytam volna, de valójában iszonyatosan boldog voltam.

-Másra is használhatnád a szádat! -megfogadtam a tanácsát és ajkaira hajoltam.

---------------------------------------------------
NINCS ÁTOLVASVA, HIBÁK BŐVEN ELŐFORDULHATNAK BENNE!

Bocsi a kihagyásért...családi okok... Remelem nem lett tul nyalas vagy esetleg unalmas. Igyekszem gyakrabba hozni a reszeket. Megegyszer bocsi