I Need You [Vkook]

Season 2. Chapter 2.

Egy utolsó be-, majd kilégzés után bátran és magabiztosan nyomtam le a kilincset a rendelő ajtaján. Belépve szokás szerint Dr. Kim várt rám az asztala mögött, kávéját vagy épp teáját kortyolgatva. Csöndesen biccentett egyet, mire helyet is foglaltam a bőrkanapén. Valami nem stimmelt, láttam rajta. Megköszörülte a torkát, megkerülte az asztalt, ami a kanapéval szemben helyezkedett el, majd csípőjével nekitámaszkodott az íróasztalának. Feszesnek tűnt, ami azért volt fura, mert sosem látom rajta. Tulajdonképpen soha nem látok semmilyen érzelmet sem az arcán a szükséges érdeklődés kivételével, ezért kezdett frusztrált tenni a dolog.

-Csak mondja meg, mi a baj! -küldtem felé egy félmosolyt. Egy hamis félmosolyt, mint mindig. Összeráncolt szemöldökeit lassan ellazította, vett egy mély levegőt és karba tette az eddig hanyagul lógott kezeit.

-Rendben, nem kertelek, csak kimondom. Itt jártak a barátaid -egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni, de rájöttem, hogyha meg szeretném tudni, hogy miért, akkor talán érdemes lenne levegőt vennem, hogy meg tudjam kérdezni. Igen, taps neked Taehyung. Kíváncsi voltam, hogy mit kereshettek itt. Talán nekik is kell egy szakember, aki segít? De miért pont az én orvosomhoz jöttek? Vagy talán engem keresnek? Áh, dehogy. Már biztos megutáltak, mert még csak rájuk sem néztem, amióta.....khm, azóta... Dr. Kim észre vehette a magamban véghez vitt kettősséget, ezért folytatta mondandóját.

-Téged kerestek. Mondtam nekik, hogy semmit sem mondhatok, mert köt a szerződés és amúgy is gondoltam, hogy ez rátok tartozik, nem rám -egy hangos, megkönnyebbült sóhaj után hátra túrtam az egyik hajtincsemet. Nem akartam velük beszélni. Felejteni akarok vagy ha nem is felejteni, akkor inkább jó emlékként gondolni rájuk és nem bűntudattal. Hogy mit tettem velük. Mindenkivel. Ó, Istenem, miért nem maradtam mellettük?! De most már késő....

-Ezért, csak annyit mondtam, hogy bejöhetnek egy kezelésedre és amit akarsz, azt megosztod velük. Szóval, ha készen állsz... -hagyta levegőben a mondatot. HOGY MI? Most komolyan itt vannak? Nem. Nem. Nem. Én erre még nem állok készen, nem, nem fog menni. Igaz, egykor a legjobb barátaim voltak, de mindent elrontottam. Nem vagyok képes a szemükbe nézni. Nem vagyok képes VELÜK szembenézni és főleg nem vagyok képes a TETTEIMMEL szembenézni.

-Ne, kérem Dr. Kim, nem teheti ezt velem! Nem állok rá készen, még nem! Kérem, mondja azt, hogy ma nem jöttem vagy bármi, csak had' ne kelljen velük találkoznom. Ma ne! -a rövid kifakadásom végére teljesen elgyengült a hangom a visszafojtott sírás miatt, ám nem sokáig tudtam visszatartani. Záporként potyogtak a könnyeim, miközben leestem a kanapéról. Nagyon nem akartam ezt. Nem kényszeríthetnek! Nincs joguk hozzá! Egyre fokozódó sírásomat már senki sem tudta volna csillapítani. Illetve.... Ettől a gondolattól még jobban rákezdtem. Úgy éreztem magam, mint egy újszülött kisbaba és ez nagyon megalázó volt, de Dr. Kim már bizonyára hozzászokott.

Nem igazán érzékeltem a külvilágot, de azt teljesen jól hallottam, hogy a tőlem pár méterre lévő ajtó kivágódik, majd egy kisebb tömeg beözönlik a szobába, ezzel előhozva a tömegiszonyom. Na király. Nincsenek sokan, olyan 4-5 ember, de abban a pillanatban rengetegnek tűnt. Egy magas, vékony alak leguggolt elém és beszélni kezdett hozzám. Sajnos fogalmam sem volt, hogy mit, mert a könnyeim miatt nem láttam és nem hallottam. Szépen, lassan megfordított úgy, hogy a hátam a mellkasánál legyen és a lábaink egymás mellett, átkarolt és nyugtató szavakat suttogott a fülembe.

-Semmi baj, TaeTae. Mind itt vagyunk, nem kell félned! Minden rendben lesz! -és én valamiért hittem neki, holott tudtam, hogy semmi sem lesz már soha rendben, de akkor nem zavart. Örültem, hogy volt ott valaki, aki éreztette velem, hogy mellettem áll, még ha nem is tudom ki az.

-Köh-köhszönöhm -suttogtam magam elé, amit a hátam mögött ülő fiúnak szántam, de bizonyára meghallotta, mert megszorította a kezemet és egy lassú dalt kezdett dúdolni. A hangja rettentően ismerős volt számomra, de sehogy sem ugrott be, honnan. Amikor már egy kicsit lassabban vettem a levegőt, akkor már nem csak dúdolt, hanem a hangja is bekapcsolódott a dalba. Ezt a hangot bárhol felismerném.

-Jin -nyöszörögtem, mire ő abba hagyta az éneklés és teljesen lefagyott.Szóval tényleg ő az. Látásom megint elhomályosodott az előtörő könnycseppek miatt, amiket most már nem szégyelltem utukra bocsátani. Éreztem, hogy a szemhéjaim elnehezednek és a sötétség kecsegtetve közeledik felém. Nem tudtam, hogy engedjek-e neki vagy jobb lenne ébren maradnom, de annyira hívogató volt az a feketeség, hogy muszáj voltam engedni neki. Azóta az eset óta nem volt egy normális, átaludt éjszakám sem, talán ennyit még megérdemlek vagy nem, de most nem tudott érdekelni, hogy mennyire utálom magam, hogy milyen dolgokat tettem, kiket bántottam meg. Csak aludni akartam, álmok nélkül és repülni, szárnyak nélkül a sötétség felé, ahol minden olyan más, mégis ugyanolyan, de én ismét csak zuhantam.

Zuhantam egyre mélyebbre, de ami furcsa volt, hogy nem éreztem. Semmit. Nem voltam boldog, sem szomorú. Nem voltam izgatott, sem elkeseredett. Szerintem most először nem érzek bűntudatot és ez jó érzéssel kellett volna, hogy eltöltsön, de ugye nem jött semmilyen érzés és talán ez volt a legrosszabb. Becsuktam a szemem és úgy próbáltam meg élvezni a zuhanást, ami a helyzetemet tekintve nem jött össze. Ez sem.

Mikor kinyitottam a szemem egy tisztáson voltam. Volt ott egy fa, egy patak, de körülöttük csak feketeség vagy szürkeség, alig láttam valamit. Megpróbáltam távolabb menni, de olyan volt, mintha valami nem engedett volna. Sírni akartam és kiáltani, de nem tudtam a torkomban lévő csomótól. Visszamentem fához, de megláttam egy virágot a pataktól pár méterre, ezért inkább arra vettem az irányt. A virág, melyre egy fentről jövőfénysugár világított, már el volt hervadva, szóval már nem élt. Ez egy halott virág. Eredetileg talán fehér lehetett, de miért száradt ki? Miért nincs itt más növény? Miért vagyok én itt és tulajdonképpen hol is van az az "itt"?

-----------------
Sziasztok!^^
Ne haragudjatok a késésért és a rövid részért, kérlek^^"
Remélem, hogy mindenki tudta értelmezni a fejezet utolsó részét, de ha nem, az sem baj, majd a folytatásban kiderül! (A 12. fejezet nagy segítség lehet)

Köszönöm, hogy elolvastátok!