I Need You [Vkook]

Chapter 12.

~Jungkook pov~

Nem éreztem semmit. Sem jót, sem rosszat. Van ez az érzés, amikor nem tudod megmondani, hogy minden rendben van e, vagy nem. Olyan érzés, mintha lebegnél. Amikor nem érzed a tested melegét, nem törődsz senkivel és semmivel. Csak te vagy a fekete ismeretlenben. Én is pont ezt éreztem. Nem észleltem a külvilágot, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Nem fájt semmim, csak lebegtem a sötétségben. Nem értettem, hogy hogy kerültem ide. A történtekre haloványan, de azért emlékszem. Odáig megvan, hogy TaeHyung mellkasán fekszem, de onnantól már semmi másra. Lehet, hogy meghaltam? Nem, az nem lehet, hisz' a filmekben és a könyvekben, ha valaki meghal akkor egy fehér fénycsóva felé sétálsz, aztán vége a történetnek, nincs tovább. Akkor mégis miért van mindenhol sötétség? Azt mondják, hogy a halál fájdalmas, én mégsem érzek semmit sem. Lehet, hogy nem is haltam meg? Mióta lehetek, ezen a helyen, ahol vagyok? És egyáltalán hol vagyok? Utálom, hogy az egész életem kérdéseken alapszik, melyekre nem tudom a választ. Valószínű én azért születtem, hogy mindenkit bizonytalanná tegyek. Míg ezen gondolkoztam valami megmozdult a távolban. A fekete földből egy fehér virág nőtt ki. Magányos volt. Közelebb mentem hozzá, hátha rájövök, hogy milyen okból kifolyólag, illetve hogyan került oda. Lassan letérdeltem az ismeretlen virág elé, mikor egy hang megszólalt. Selymes, bársonyos hangja volt, de nem láttam sehol senkit. Lehet, hogy csak a fejemben szól a hang?

-Tudod, hogy milyen virág ez? -kérdezte meg barátságosan. Válasz gyanánt csak megráztam a fejem, mi szerint nem tudom.

-Ez a virág a krizantém. A krizantém Kínában az ősz jelképe, ünnepét a 9. holdhónap 9. napján tartják. A 8. század táján került át Japánba, ahol "kikunak" nevezték, és még jobban megbecsülték, mint Kínában, így a japán uralkodók jelképe lett. Neve görög eredetű, aranyvirágot jelent. Sokan tartják a krizantémot temetővirágnak, éppen azért mert a hűvös őszi időben virágzik, és fagymentes időben a sírokra kiültetett virágok még hosszasan szépek maradnak. Október végén, november elején legszebb virágukban vannak, ezért vásárolják szeretteink sírjára -nem értem, hogy ezt most miért is mondta el nekem. Erre nem igazán voltam kíváncsi.
-Ne hagyd, hogy a virág elhervadjon! -szólt még halkan, majd eltűnt. Bárhogy hívogattam, szólítottam, már nem válaszolt.

Hogy érti, hogy ne hagyjam elhervadni? Még csak meg se tudom locsolni, hisz a virágon és rajtam kívül nincs itt semmi. Ahogy ezt kigondoltam, abban a pillanatban egy folyó partján találtam magam. Nem volt fű, se ég. Csak egy fa volt a folyó mellett és a virág, amire egy fénysugár irányult. Nem értettem a szituációt. Most komolyan hol vagyok? Ki szórakozik velem és miért teszi? Mi bajom lesz, ha elhervad a virág? És megint jöttek s jöttek a kérdések, melyekre "meglepő" módon ismét nem tudtam értelmes magyarázatot találni.

---

Már egy ideje ezen a helyen tartózkodom. A növény még nem hervadt el, rövid időközönként lemegyek a patakhoz és a tenyerembe egy kis vizet gyűjtök, majd vissza megyek az egy szál virághoz és ráöntöm a létfontosságú nedvet. A hang azóta nem szólt hozzám. Az időérzekemet elvesztettem, nem tudtam, mikor van éjjel s mikor van nappal, ha egyáltalán van.
Aludni nem tudtam, ha elhatároztam magam, hogy most lefekszem aludni, akkor sem jött semmilyen formában álom a szememre. Nem éreztem magam éhesek se szomjasnak. Fogalmam sem volt, hogy mi célja ennek az egésznek és hogy mi értelme van.
Ismét lementem a patakhoz, hogy vizet adjak a virágnak, de mire visszaértem a növényhez, az eltűnt. Mindenhol kerestem, de sehol sem láttam. A fény, ami eddig a virágot világította egyre nagyobb lett. Addig-addig nőtt, míg a sötétséget átvette a világosság. Minden fehér volt, az az igazi vakító fehér, 'melytől mindenkinek megfájdul a feje és a szeme is egyaránt, de én nem éreztem a fájdalmat.