I Need You [Vkook]

Season 2. Chapter 3.

~Jin pov.~

Csendes, megtört  kiáltásokat hallottunk, amint megérkeztünk, ezért egy gyors mozdulattal beengedtünk magunkat a pszichológushoz, ahol éppen Taehyunggal beszélgetett. Öhm, jó, talán ez nem beszélgetés. Biztosak voltunk abban, hogy Tae azon akadt ki, hogy elmondta az orvos, hogy mi is itt leszünk perceken belül és sajnos igazunk is volt. Nem tudom mi késztette őt arra, hogy teljesen eltávolódjon tőlünk, mi járhatott a fejében, amikor úgy döntött, inkább nem kér belőlünk. Mindannyian tudtuk, hogy erős, kívül-belül, de a szerelme és egyben a  legjobb barátja elvesztését senki sem bírta volna ki. Habár most már teljesen mindegy ezen rágódnom, hiszen ami megtörtént, az megtörtént, de mégis hibásnak érzem magam. Nem kellett volna elengedi őt, nem akartam, de mégis sikerült. Nem veszthetjük el őt is, még egyszer nem, azt már én sem élném túl és most gondoljunk bele...mi történne ezekkel a szerencsétlenekkel, ha én nem lennék. Ki főzne, takarítana? Ó, hogy mekkora felfordulás lenne...

Szóval berohantunk a szobába, ahol egy földön sírva fetrengő Taehyung fogadott minket. Lassan leguggoltam hozzá,átöleltem, mire egy köszönömöt motyogott maga elé, megszorítottam a kezét  és egy lassú, megnyugtató dallamot kezdtem el dúdolni a fülébe, ami azt hiszem hatásos lehetett, mert egyre lassabban vette a levegőt és a szívverése és egy picit lelassult. Egy kis idő múlva inkább énekeltem, hátha így jobban megnyugszik, de álmomban sem gondoltam volna, hogy kimondja a nevemet, ezért hirtelen leálltam minden tevékenységemmel és egy röpke időre le is fagyhattam, mert mikor észhez tértem, addigra ő már megint zokogott és a következő pillanatban el is ájult. Mind az öten kérdőn néztünk az orvosra, hátha ő tud valamit tenni.

-Valószínűleg egy ideje nem aludhatott rendesen és most erősen kimerült, ezért ájult el. Azt javaslom, vigyétek kórházba és ha majd felépült, akkor próbáljátok meg visszahozni ide és gyertek akkor majd ti is, ne törődjetek vele, mennyire nem akarja. Adjátok át neki az üdvözletemet, ha majd felébredt -mondta a doktor, majd újra a munkájába temetkezett. Elképzelni sem tudom, mennyire lehet egy pszichológus elfoglalt...

Mindenesetre azt tettük, amit Dr. Kim mondott és a legközelebbi kórházba vittük őt, ahol azt mondták nekünk, hogy súlyos inszomniában szenved, ami egyet jelent az alvászavarral és hogy most nem elájult, hanem kómában van, amit meg nem tudnak értelmezni, ugyanis az ember nem esik kómába pusztán alváshiánytól. Csak a traumás agysérülés, a stroke – az agyba irányuló véráramban bekövetkezett akut csökkenés és változás- a cukorbetegség, az oxigénhiány, a fertőzés – az encephalitis (agyvelőgyulladás) és a meningitis (agyhártyagyulladás) olyan fertőzések, melyek gyulladást okoznak az agyban, a gerincagyban, vagy az agyat körülvevő szövetekben - mindkét fertőzés okozhat kómát súlyos esetekben- és a mérgek (drogok) okozhatják a kómát, de ezek közül az én tudomásom (ami valljuk be elég kevés) szerint egyik sem történt meg Tae-vel, ami azért eléggé aggasztó. Egyedül talán a drogok jöhetnek szóba nála, de nagyon remélem, hogy semmit nem szedett be. Ó, drága Taehyung, mióta nem alszol rendesen? Miért nem kerestél fel minket, ha gondjaid adódtak? Miért nem bízol bennünk? Talán segíthettünk volna... Nem kéne szenvedned. 

~

Teltek a hetek, de még mindig semmi, nem kel fel sehogy sem. Minden nap van bent valaki, aki vigyáz rá, de már lassan mindenki kezdi feladni, hogy bármikor is vissza fog térni közénk. Én próbálok küzdeni érte, de úgy elég nehéz, ha lassan én is elvesztem a hitem. Hiába tudom, hogy nem szabad, bíznunk kell benne, egyre nehezebben megy. Nem arról van szó, hogy nem szeretjük vagy nem akarjuk, hogy újra velünk legyen, hanem már mindenki belefáradt és rettegett a csalódástól. "Mi lesz, ha őt is elveszítjük, mint Jungkookot? Nem! Szedd össze magad Seokjin! Te vagy  a rangidős, neked kéne egybe tartanod őket. Vigyázz rájuk magadhoz méltóan!" Igen, erre van most szükségem, elterelésre, a többiek majd segítenek.