I Need You [Vkook]

Season 2. Chapter 1

4 év. Ennyi ideje ment el Jungkook. Ennyi ideje vagyok egyedül a saját háznak csúfolt kis épületben. 4 éve nem láttam a fiúkat és ami a legszomorúbb; 4 éve bántom magam. Igen, tudom, hogy nem megoldás, meg nem is jó semmire, de nem tudok mihez kezdeni. Teljesen el vagyok veszve, nincs aki segítene. Vagyis lenne, de mindenkit ellöktem magamtól, hogy ne tudjak senkit sem újra elveszíteni. Nem bírnám ki. Ezalatt az idő alatt rájöttem, hogy valójában milyen gyenge is vagyok, hiszen képtelen vagyok véget vetni az életemnek. Megígértem Kooknak,hogy örökké együtt leszünk, de én szegtem meg a szavaimat, mert egyszerűen nem megy. Rémálmok gyötörnek minden este, nem alszom, keveset eszem, iszom, tényleg egy roncs az életem, de nem vagyok képes megölni magam. Hogy miért? Egyrészt, mit szólnának a többiek? Biztosan hatalmasat csalódnának bennem és talán még jobban széttörnének, amit nem szeretnék. Nem akarom, hogy miattam ne élvezzék az életet és nem akarok megint ígéreteket megszegni. Az előbb azt mondtam, hogy megszakítottam velük a kapcsolatot, de ez nem igaz. Illetve ebben a formában nem. Annyi igaz, hogy már nem beszélünk, meg nem is találkozunk, de tulajdonképpen én figyelem őket. Egy kicsit megnyugtat, ha figyelhetem őket, mert láthatom, hogy kit mennyire visel meg ez az egész és azt kell hogy mondjam, semmit sem változtak. Ugyan látszik, hogy hiányzik nekik Kookie -és talán én is-, de próbálják nem kimutatni. De én látom rajtuk, még ha ők nem is veszik észre egymáson -amit kétlek-, én látom. Jin remekül eljátssza, hogy minden szép, de szerintem még ő sem hiszi el. A többiek jobban vannak már, újra vissza állt a rend, csak Jungkook és én nem vagyunk ott.

Megráztam a fejem a gondolataimra. "Nem szabadna megint rájuk gondolnom. Már kezdek kijönni a depressziómból. Kezdem elfogadni a helyzetet. Nem akarok vissza esni. NEM!!!" -veszekedtem magamban...magammal. Azt hiszem kezdek megőrülni. Őrülésről jut eszembe; még mindig járok Mr. Kim-hez, a terapeutámhoz. Igazából most is ott kéne lenem, de mindig egy kerülő úton megyek, hogy meg tudjam lesni a fiúkat. Pont mint ma, de túl sok időt töltöttem már a fán, egyedül a szerencsén múlott, hogy nem buktam le. Na mindegy, amúgy sem történt volna semmi.

Lassan lekászálódtam a fáról és útnak indultam...Ami összesen 10 percig tartott. Hű, ez aztán a nagy táv *sarcasm* Beléptem az olyan ritkán *ismét sarcasm* látott épületbe, majd a recepción köszöntem Yoora-nak, akit az évek alatt meglehetősen közel engedtem magamhoz. Még volt egy kis időm a kezdésig, mert Mr. Kim még nem végzett az előző betegével. Ó, bocsánat, páciensével. Nem szereti Mr. Kim, ha betegnek hívom a pácienseit, beleértve magamat is, mert mi nem betegek, hanem különlegesek vagyunk. A nagy faszt. Aki éppen bent van, az hangokat hall a fejében és elmegyógyintézetben van a helye, én egy depressziós balfasz vagyok, aki még arra sem képes, hogy kinyírja magát, ezért egy öreg hapsira van szüksége. Na ja. A gondolataim vissz húztak Yoorahoz. Nagyon szép lány, telt ajkak, formás láb, keskeny csípő, ezek mellett nagyon kedves, vicces és mindig pozitív, amivel sokszor kisegített engem, ha még mélyebbre estem volna. Csak egy gond van, én meleg vagyok, így nem jön be, sőt senki nem jön be, amióta... De ezt ő is tudja. Tudja, hogy meleg vagyok, hogy mi történt a szerelmemmel és milyen életet "élek" most. Természetesen nem áll hozzám olyan közel, mint a fiúk egykor, de elég szoros vele  kapcsolatom. Igazából nem is lenne, ha nem regéltem volna el neki full részegen az életem, mert hogy önszántamból sosem mondtam volna el senkinek sem, hogy milyen szar helyzetben is vagyok. Nagyon kedves volt velem mindig, egyszer a házába is befogadott és úgy ismertem meg Park Chanyeolt, aki Yoora öccse. Vele is elég közel állok, mert a drága nővérkéje neki is elmondta, amit én részegen, ezért kénytelen voltam vele is jóban lenni, de bevallom az idő múlásával egyre jobban megkedveltem őt. Később legjobb barátokká váltunk és már mindent tudtunk a másikról. Például, hogy tetszik neki egy Baekhyun nevű srác, de amilyen magas Chanyeol, annyira félénk is, így magától értetődően még nem hívta el randira. A nagyfülű barátommal gyakran látogatjuk a közeli bárokat, klubokat. Volt már, hogy lefeküdtünk egymással, de egyikőnknek sem jelentett semmit, csupán testi volt az egész, semmi lelki dolog. Amikor először megtettük egy szörnyetegnek éreztem magam. Megcsaltam Kookot. Nem hittem volna, hogy bármikor is sikerülni fog túllépnem rajta, de úgy látszik megint rosszul gondoltam. Azóta sem bújok senkivel sem az ágyba. "Yeol csak segített nekem -mondogattam magamnak-, ő csak megadja nekem, amit a testem kíván". Annyira beetettem magammal ezt, hogy volt egy időszak, amikor többször is megtettük és aztán jött be a képbe Byun Baekhyun, amit egyáltalán nem bánok. Az az este is egy bárba mentünk, de Chanyeol nem mondta el, hogy melyikbe, ezért eléggé meglepett, amikor egy sztriptízbár előtt találtam magam, de a magasabb nem engedett. Azt mondta, hogy szeretne nekem bemutatni valakit. Én teljesen azt hittem, hogy oda visz majd a srác elé és bemutat, de az egészben az a legviccesebb, hogy még ő sem ismeri a fiút. Illetve egyszer már kapott tőle egy öltáncot, de nem elégedett meg vele. Yeol inkább a szerelmet keresi. Én végig bátorítottam de oda sem ment hozzá. Ez a "kapcsolat" már két hónapja tart. Szegény Chan, szerencsétlen srác még csak észre sem veszi őt.

-Taehyung! Gyere! -szólított Mr. Kim. Azt hiszem, egy kicsit elkalandoztam. Bementem a szobába majd a szokásos pozíciómban foglaltam el a fekete bőr kanapét, ami annyiból állt, hogy a lábam a kanapé háttámláján van a fejem meg lelóg az ülőalkalmatosságról. Mr. Kim már megszokta, bár nem díjazza.

-Mesélj kérlek, mi történt a napokban? -nézett rám az aktám fölül. Néha elfelejti, milyen hülyeségeket mondok neki, ezért az aktám egy úgy nevezett puska féleség.

-Csak a szokásos. Chanyeol még mindig szarik attól a sráctól -igen, elmondtam neki ezt is.

-Úgy értem veled. Veled mi történt -forgatta meg a szemeit. Ja, hogy ja. Így már értem.

-Érezte már, hogy nem kap levegőt? Olyan ez, mint a fulladás, de még mindig itt vagyok. Miért van ez? -hunytam be a szemeimet, hiszen még magammal sem tudom elhitetni, hogy jól vagyok, akkor egy szakemberrel miért is sikerülne? Továbbá ő ismer, tudja milyen vagyok. Olyan dolgokat tud, amiket mások nem. Még a Park család sem, előttük nem lehetek önmagam, mert akkor ők szomorúak lesznek és nem akarom, hogy miattam elmenjen az életkedvük, ezért minden nap egy álarc mögül szemlélem a világot.

-Ki tudnád fejteni, hogy mire is célzol ezekkel a szavakkal? -húzta föl a szemöldökeit kíváncsian.

-Pont úgy, ahogy mondtam. Nem kapok levegőt, ez nem én vagyok, ez csak egy test. Egy lélektelen test. Taehyung pedig ugyanabban a pillanatban távozott, mint Jungkook.

---------------------------
Sziasztok!
Tudom, nem lett olyan hosszú rész, de majdnem egy év után itt is van a második évad.
Nem igazán történt még semmi érdekes ebben a részben, de majd csak később fognak beindulni a történések. Remélem nem vettem el teljesen a kedveteket a könyvtől, ha mégis, akkor kommentben jelezzétek, hogy hagyjam abba és akkor megteszem.

Köszönöm a támogatást és hogy elolvastátok <3

(Helyesírási hibák, elgépelés előfordulhat)