Complicated love (5sos ff befejezett)

~8.rész~

Reggel izagtottan keltem. Este elgondolkodtam úgy körülbelül mindenen, és rájöttem, hogy Dan egy nagyon rendes srác, akit nem mellesleg érdeklem, szóval miért fecséreljem az időmet Ashton-ra, aki pedig Molly-val van? Még ha nem is úgy igazán?

Így tehát boldogan ébredtem, lementem reggelizni, majd délelőtt igazából nem csináltam semmi hasznosat, azon kívül, hogy anyu nyakán lógtam.

- Szeretnél valamit, kislányom?- kérdezte anyu egy idő után, amikor már megunta, hogy mindenhova követem.

- Nem.- vontam meg a vállam.

- Valami baj van?

- Nem, semmi baj.- mondtam. Anyu nagyot sóhajtott, és szerintem magában megállapította, hogy a lánya nem normális. De igaza van. Nem vagyok normális.

Délután a kanapén ücsörögtem, és az újságot olvastam, amikor Luke idegesen rontott be a házba. Ledobta a cipőjét, majd felrohant a szobájába, és becsapta az ajtót. Ezt eléggé furcsálltam, mert Luke nem az az ajtócsapogatós fajta, így hát utána mentem. Bekopogtam a szobájába, majd benyitottam.

- Baj van?- kérdeztem amikor megláttam, hogy az ágyán fekszik, fején a párnájával. Mivel nem reagált, még egyszer megkérdeztem, hogy mi baja, de miután arra sem reagált, odamentem hozzá, és leszedtem a fejéről a párnát. Elkerekedtek a szemeim amikor megláttam, hogy sír.

- Basszus Luke, mond már el, mi van.- kértem hisztérikusan.

- Hope...- nyögte ki.

- Mi van vele?- kérdeztem egyre idegesebben.

- Megcsal.- közölte, majd újból elterült az ágyon.

- Hogy micsoda? Mégis kivel? És ezt honnan tudod?- kérdeztem, közben a hátát simogattam.

- Elmentem hozzá, de amikor csöngettem, nem nyitott ajtót. Bementem, szóltam is, hogy itt vagyok, de nem válaszolt. Felmentem a szobájába, és akkor láttam, hogy egy barna hajú srácot ölelget.- mondta.

- A fenébe.- suttogtam. Tudtam, hogy egyszer eljön a nap, hogy összevesznek, és nekem majd választanom kell, kinek a pártján álljak, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön.

- Beszélek vele!- jelentettem ki, és válaszra sem várva kirohantam a szobájából. Egészen Hope házáig futottam, ami azért nem egy köpésre van a mi házunktól. Mikor odaértem, azonnal berontottam hozzájuk. Hope a nappaliban ült a kanapén, és sírt.

- Hope...- néztem rá, odamentem hozzá, és megöleltem.

- Én nem... Én nem... Nem csaltam meg.- szipogta.

- Elhiszem neked. Mond el, mi történt, és ki volt az a srác?- néztem rá kedvesen, és előszedtem egy zsepit a zsebemből, és odaadtam neki. Kifújta az orrát, megtörölgette a szemét, majd kicsit megnyugodott, és belekezdett a mesélésbe.

- Ő Oliver volt, tudod, a srác akit már ovi óta ismerek. Oliver meleg, és éppen most szakítottak a pasijával. Átjött, hogy kicsit kibeszélje magából a dolgot, én pedig megöleltem őt, jelezve, hogy együtt érezek vele. Ekkor rontott be Luke, és teljesen félreértelmezte a dolgot. Nem is hallgatott meg.- motyogta, majd újból kitört belőle a sírás.

- Shhh, semmi baj. Hiszek neked. Beszéljek Luke-al?- kérdeztem.

- Úgysem hinné el.  Meg volt róla győződve, hogy megcsalom.- hajtotta le a fejét.

- Ha nem hiszi el, majd fejbevágom a hülyéjét. De most fújd ki az orrod, és próbálj meg lenyugodni.- mosolyogtam rá.

- Oké, köszönöm. Szerinted mikor beszéljek vele?- kérdezte.

- Minél hamarabb, hogy tisztázd a félreértést.- mondtam.

- Oké. Este átmegyek hozzátok. Te otthon leszel?- kérdezte Hope.

- Nem, én randira megyek Dan-nel. De majd hívj fel, hogy mi volt. Ha kell valami, azonnal szólj, és rohanok.- mosolyodtam el, majd megint megöleltem.

- Köszönöm, Pearly. Te vagy a legeslegjobb barátnő a világon!- mondta Hope, és még szorosabban magához ölelt.

Nemsokára mennem kellett, mert Dan hétre jön értem, és már fél hat van. Elköszöntem Hope-tól, majd haza indultam.

Otthon nem beszéltem Luke-al, egyrészt mert nem volt időm rá, másrészt mert Hope szeretné elmagyarázni neki a dolgot. Szerintem így jobb is, mivel én nem vagyok valami szerelmi tolmács, vagy mi.

- Mész is?- kérdezte anyu, amikor felöltözve, kisminkelve, csinosan lebaktattam a lépcsőn.

- Igen, Dan perceken belül itt lesz.- mosolyogtam, és leültem a kanapéra. Nem telt el öt perc sem, csöngettek. Boldogan pattantam fel, és az ajtóhoz siettem, majd kinyitottam. Viszont az ajtóban nem Dan állt, hanem Ashton. Elkerekedett szemekkel meredtem rá.

- Mit keresel itt?- kérdeztem.

- Beszélnünk kell.- mondta mélyen a szemembe nézve. A francba! Jól időzített...