Complicated love (5sos ff befejezett)

~21.rész~

A gondolataimba merülve ácsorogtam a konyhapultnak támaszkodva. Hallottam, hogy Hope a nappaliban valamin nevetett, gondolom Luke mondott neki valami vicceset. Hope és Luke kapcsolata olyan tökéletes! Komolyan, azt hiszem csak egyszer vesztek össze komolyabban, amikor még pár hónapja Luke megsértődött rá, mert azt hitte, hogy a meleg haverjával kavar. Ezen kívül szerintem max kisebb összezörrenéseik voltak, de semmi komoly. Hogyan csinálják? Már egy jó ideje együtt vannak, és teljes az összhang köztük. Néha irigylem őket. Luke sugárzik a boldogságtól, és nagyon szereti Hope-ot. Hope ugyanígy van ezzel, imádja Luke-ot, és amióta vele van, sokkal kiegyensúlyozottabb. Voltak már barátai, de azok mind seggfejek voltak (például Andrew). De hál istennek megtalálta azt, akivel igazán boldog lehet. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnik. Mostmár csak egy kérdés maradt: én mikor leszek igazán boldog?

Eltöprengtem volna még ezen a kérdésen, de Hope kiabált, hogy letette a telefont, és hogy menjek vissza. Így hát visszaugráltam a nappaliba.

- Mi ez a ugribugri? Beszívtál?- kérdezte nevetve.

- Ja, nem, csak most ugrálni volt kedvem.- vontam meg a vállam szintén röhögve.

- Hallottad mit momdott Luke?- kérdezte.

- Mármint melyik részét? Sok mindent mondott.- néztem rá tettetett értetlenséggel, bár tudtam, mire gondol

- Az Ashtonosat. Hogy hívni fog.

- Persze hogy hallottam.- vontam meg a vállam, és próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne. Úristen, vajon mit akar?

- És? Beszélsz vele? Mármint... Én megértem ha nem, végülis egy szemét dög volt, de azért...- magyarázott Hope, de közbevágtam.

- Nyugi, beszélek vele. De nem telefonon. Ezt személyesen kell megbeszélnünk, nem telefon -téma.- néztem rá komolyan.

- Ja, igaz. De addig még egy pár hetet várnod kell.- mondta Hope.

- Nembaj.- feleltem. Ezután Hope motyogott még valami olyasmit, hogy "szuper, amúgy is shippellek titeket", aztán elindította a filmet, és néztük is tovább.
Mire vége lett, már anyu és apu is hazaért.

- Mit csináltatok?- kérdezte anyu, és lehuppant mellénk a kanapéra.

- Filmet néztünk, és beszéltünk a srácokkal.- mondtam.

- És hogy vannak? Minden oké velük?- kérdezte anyu.

- Persze, minden oké velük, jól megvannak, és jól szórakoznak.- válaszolt Hope. Közben éreztem, hogy rezeg a telefonom, ezért kihalásztam a zsebemből, és a kijelzőre pillantottam. Ashton neve villogott a képernyőn, a háttérben egy kettőnkről közös képpel, amin kacsaszájjal pózolunk.

- Ezt fel kell vennem, pill.- szóltam oda anyunak, egy sokatmondó pillantást váltottam Hope-al, majd felpattantam, és megnyomtam a "hívás fogadása" gombot.

- Szia.- szóltam bele rekedtes hangon. A szívem hevesebben vert, és tisztára ideges voltam, mintha először beszélnék vele.

- Szia Pearly! Luke mondta, hogy hívni foglak?- kérdezte. Hangja bizonytalanul csengett.

- Aha, említette.- feleltem.

- Oké. Szóval... Gondolom nem tudod miért kerestelek hirtelen.- kezdte.

- Öhm... - fogalmam sem volt mit mondjak. Voltak elképzeléseim, de semmi konkrétat nem tudtam. Így aztán nem mondtam semmit.

- Beszélnünk kell! Kettőnkről!- mondta ki. A gyomrom azonnal liftezni kezdett. Szóval beszélgetni akar kettőnkről. Hmm... Épp ideje volt.

- Oké. De ne telefonon.- válaszoltam.

- Persze. Jövő hétre beiktattunk egy fellépést Sydney-be, ez meglepi lett volna, de.. Mindegy, szóval akkor meg kéne ezt beszélni.- magyarázta.

- Jó. Izé, melyik nap jöttök?

- Kedden. A koncert este hétkor kezdődik, és fél kilenckor van vége. Azután szabad vagyok.

- Rendben. Akkor majd... Majd találkozunk.- kezdtem el búcsúzkodni. Már megint tök kínos ez a beszélgetés.

- Oké. Ja, és Pearly?- szólt, mikor már épp egy "sziá"-t akartam benyögni.

- Igen?

- Amit a reptéren mondtam, azt komolyan gondoltam.- mondta. Mintha egy hullámvasúton ültem volna, a gyomron liftezett fel-le. Te jó ég! Erre most mit kéne mondanom? Nyögjem be, hogy én is szeretem? De az fura lenne. Vagy ne mondjak semmit?
Végül az utóbbit választottam.

- Akkor szia.- köszöntem el, és letettem. A fejem talán egy érett paradicsom színével volt egyenlő. Megbeszéljük a dolgokat. Van még remény? Elég! Ez hülyeség!
Talán még egy ideig veszekedtem volna a gondolataimmal, amikor Hope jelent meg a lépcső alján.

- Én megyek. Esetleg elkísérsz valameddig?- kérdezte jelentőségteljes pillantással. Bólintottam.
Útközben mindent elmeséltem neki, és látszólag örült a dolognak. Elkísértem egy darabig, majd a főútnál elváltak útjaink.
Ahogy a sötétben haladtam hazafelé, rájöttem, hogy fogalmam sincs, mit akarok. Szeretem őt, de megbízhatok benne? Egyszer eljátszotta a bizalmam, és még nem bizonyította be, hogy az a "szeretlek" tényleg szívből jött... Viszont a hiánya szinte már fizikai fájdalmat okoz. Mert akármennyire is próbáltam elhitetni magammal, hogy túlvagyok rajta, az az igazság, hogy egyáltalán nem vagyok túl rajta....

Sziasztok! Na, meg is hoztam a legújabb részt. Ne haragudjatok, hogy ilyen rövid lett, de telefonról írtam, és az ujjaim már rohadtul fájnak :D na, ha már irodalom tanulás helyett megírtam a részt, esetleg megdobhattok pár szavazattal és komival:)
Szép napot!
Pearlyspenguins xx