Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction

4.

- Mi nem férünk már be? - nézett ránk kérdően Emily.

- Dehogynem! Gyertek nyugodtan! – mosolygott Brad és kinyitotta előttük a hátsó ajtót.

- Ugyan, mi nem akarunk zavarni! – nevetett Emily, majd Sarah-ra nézett – Ugye, Sarah?

- Ja. – válaszolta egyszerűen.

Nem értettem, hogy miért viselkedett így. Emily gyengén megrúgta a lábát, majd megszólalt.

- Na akkor mi sétálunk. A suliba találkozunk!

Beszálltunk a kocsiba és Brad beindította a kocsit. Az út csendben telt, majd egyszer megszólaltam mivel már nem bírtam tovább.

- Nem értem mi volt Sarah-val.

- Nekem van egy tippem... - válaszolta alig hallhatóan.

- Micsoda? – figyeltem fel.

- Semmi.

Hát jó. Leparkolt a sulinál, majd besiettünk a suliba, ahol viszont szétváltak útjaink. Adott egy gyors puszit az arcomra, majd elment az egyik haverjával. Még csak köszönni se tudtam, annyira gyorsan történt az egész. Nem értettem, hogy most mi lehet a baja. Sarah jött el mellettem a folyosón, de nem is köszönt. Most mi történik? Én tettem valami rosszat? Elhatároztam, hogy mielőbb beszélnem kell vele vagy Emily-vel. Szomorúan indultam el a kémia terem felé és azon gondolkodtam, hogy fogom túlélni ezt a napot.

* * *

Az egész napom egy szenvedés volt és alig vártam, hogy ez a hét óra csak úgy elteljen. Találkoztam a lányokkal párszor, de egyikkel se beszéltem. Mintha kerülnének. Brad-et is láttam, de szerintem ő észre se vett. Ebédszünetbe is teljesen egyedül voltam, mert Emily-t nem találtam sehol.

Ahogy a suliból sétáltam haza, egy ismerős kocsi állt le mellettem az útról.

- Egy fuvart? - szólt ki a járműből Brad.

- Köszönöm, de nem. – a járdát bámultam és sétáltam tovább.

- Kérlek! Ha nem jössz elrabollak!

Elmosolyodtam.

- Ez nagyon félelmetes volt – mondtam, majd beszálltam az autóba.

- Igyekszem – mosolyodott el.

Újra csend lett, majd a rádióhoz nyúlt és felhangosította a zenét.

- Lehet, hogy nem érdekel, de ez a bandám új száma.

- Tetszik! - mosolyodtam el. - Mikor is mehetek akkor a megbeszélt koncertre?

- Amikor csak szeretnél!

- Rendben, akkor majd megbeszéljük! – mondtam, majd megpillantottam a házunkat.

Kiszálltam a bejárónk előtt és erősen becsaptam a kocsiajtót.

- Holnap reggel jövök –mondta Brad miután lehúzta az ablakot és egy puszit adott a számra. Éreztem, hogy elpirulok ezért gyorsan elfordultam és az ajtó felé indultam.

A szobámban ültem és csináltam a házim,miközben azt tervezgettem, hogy este elmegyek Sarah-hoz és tisztázok vele mindent. Tudni akarom, hogy miért nem bírja Brad-et. Anyával is megbeszéltem, de ő nem tartotta jó ötletnek, hogy este menjek. Tudtam, hogy Sarah is ilyenkor egyedül van itthon és könnyebben tudnék vele beszélni.

Hét óra fele felvettem a kabátom és a cipőm, majd elindultam. Féltem a sötétbe sétálni, de hamar kiértem a főútra ahol már több száz ember volt. A metrón is sokan voltak, de nem zavart, mert a gondolataimmal voltam elfoglalva.

Már az utcáról láttam, hogy csak Sarah szobájában ég a villany. Lassan kinyitottam az ajtót, ami meglepő módon nem volt bezárva és felmentem a lépcsőn. Senki nem volt otthon rajta kívül, mert az apukája ilyenkor még dolgozik, a bátyja pedig két hétig külföldön van. A festményeket tanulmányozgattam amik a folyosón voltak, pedig már számtalanszor láttam őket. Sarah szobájának résnyire ki volt nyitva. Gyengéden kopogtam egyet és beléptem a szobába.

Sarah kisírt szemekkel pillantott meg és azonnal felugrott.

- Te jó ég, Sarah! Mi a baj? – siettem oda hozzá.

- Mégis mit keresel itt? Ne érj hozzám! – emelte fel a hangját.

Kicsit megijedtem, mert még sose láttam ilyen állapotban.

- Mi történt? – suttogtam.

- Hogy mi történt? Várj, kezdjük ott, hogy mégis hogy gondoltad, hogy te csak úgy idejössz?

Már szinte kiabált.

- Figyelj, én csak beszélni akartam veled, de ha nem is tudom, hogy mi a baj...

- Így van! – vágott közbe – Nem tudod, hogy mi a baj, Destiny! – ordított.

- De azért vagyok itt, hogy elmond! – próbáltam teljesen nyugodt lenni.

- Nem megy, érted? Nem tudom elviselni, hogy vele vagy! – ordított és az asztalán lévő dolgokat idegesen eldobálta.

Remegni és félni kezdtem.

- Nem tudom elviselni, hogy mindig ott van veled! Amikor meg akart csókolni...közbe kellett lépnem. Nem bírtam nézni! – kiabálta és az ágya mellett lévő széket neki hajította a falnak.

Egy nagyot nyeltem és reszketve hátra léptem egyet. Nem kellett volna idejönnöm.

-Sarah, én...-szólaltam meg, de mikor egy poharat vett a kezébe elakadt a szavam.

-Nyertél, Destiny! Téged szeret!- ordította torka szakadtából.

Itt már csak annyira emlékszem, hogy a kezében lévő poharat nekem dobja és az eltalál.