Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction

18.

  Sajnálom, hogy egy hónapig nem is jelentkeztem, de sajnos nagyon elfoglalt voltam, főleg a suli utolsó hetében. 😞 Deee...itt a nyári szüneeet! 😍😍😍 Én már nagyon vártam (kb. szeptember óta😂). Sokkal több időm lesz írni is. 😊 Viszont ami nagyon jól esett, hogy amíg távol voltam nagyon sokan kérdeztétek, hogy mikor lesz a következő rész és, hogy abbahagytam-e. Szóvaal a következő rész itt is lenne  👇🏻 és neeem hagytam abba, még tervezek egy- két részt. 😃 Nagyon köszönöm a 4000 megtekintést és a sok kommentet is ❤️❤️❤️ Imádlak titekeet! Na de akkor nem is húznám tovább a szót.:D Jó olvasást! ❤️

  Egy óra telt el azóta, hogy Sarah a tudtunkra adta azt, hogy testvérek vagyunk. Ryan nem lepődött meg mivel szerintem már sejtette. Viszont én...csalódott voltam, ugyanis anya ezt egész végig tudta, mégsem mondta el nekünk. Apropó, anya sok mindenről tudott még. Például arról is, hogy David visszatért Londonba és ezért ment el arra az „üzleti útra". Gondolom félt, hogy megtalálja vagy ilyesmi.

  Igaz, hogy már egy óra eltelt, de mindenki ugyanúgy ült a nappalinkban és bámultuk a földön heverő apánkat. Én már közben megfürödtem és Brad próbált ápolgatni, de lelkileg jobban megsérültem. Sarah még mindig csak könnyezett, Ryan pedig szótlanul ült a kanapénkon és a földet bámulta. James és Tristan a konyhában kezdtek el vacsorát csinálni, mivel mi egész nap nem ettünk semmit és már nagyon jól esett volna egy kis palacsinta.

  Azt terveztem, hogy kimegyek hozzájuk és segítek készíteni a kaját, viszont mikor felálltam David keze megragadta a lábamat és akaratom ellenére elestem. Azonnal sikítani kezdtem, mire mindenki odarohant. Na amikor egy földön fekvő eszméletlen ember, hirtelen megfogja a lábad...hát az egy horrorfilmbe illő jelenet, esküszöm.

  David nem engedett szorításán és nem volt neki elég, hogy ráestem és nem is tudtam felkelni, még úgy gondolom a biztonság kedvéért belevágott egyet a könyökével az oldalamba is.

  Brad azzal a lendülettel megragadta apámat és a falhoz vágta, miközben próbált felállni. Közben leesett egy váza a nappaliban lévő szekrényről, ami majdnem rám esett, de végül mellém zuhant. Sarah azonnal felsegített a földről és felfektetett a kanapéra. Tristan és James kiszaladtak a konyhából és Bradhez rohantak segíteni. Eközben Bradley már szó szerint verekedett apámmal, viszont mivel ő még alig volt magánál, könnyen sebezhető volt.

  Eltelt pár másodperc mire a négy fiúnak (Ryanel együtt) sikerült lefogni Davidet. Leültették és Brad belerúgott egyet.

- Haver, neked ez mire jó? – ordította James.

  David megvonta a vállát, mire Brad még egyet belerúgott.

- Kérdeztem valamit! – mondta halkan James.

- Semmi közötök hozzá! – suttogta David.

- Igen? A rendőrségnek is ezt fogod mondani? – kérdezte Brad, majd előkapta a telefonját. – Ugyanis most azonnal hívom őket.

  Még nem is emelte a füléhez a telefont, de meghallottuk kintről a szirénázást. Egymásra néztünk, Davidnek pedig elkerekedett a szeme. Az ablakhoz rohant James és látta, hogy a rendőrök a házunk előtt megálltak. Bólintott egyet. Hallottuk ahogy közelednek a bejárati ajtó felé, majd láttuk ahogy feltépik az ajtót és három rendőr berohan a nappalinkba. Pisztoly volt náluk és lámpákkal világítottak ránk.

- Mindenki jól van idebent? – kiáltott az egyik és végignézett rajtunk. Összenéztünk, de senki nem mondott semmit.

* * *

  A házunkat mentős kocsik, riporterek és a rendőrség vette körbe. Mindenki össze-vissza rohangált a házban és persze a házunk előtt. A rendőrök és nyomozók gondolom nyomokat kerestek. Én a kertben ültem egy pléddel betakarózva és néztem, hogy mik történnek nálunk éppen. Már egyszer voltam a mentős kocsiban, ahol megállapították, hogy nincsenek komolyabb sérüléseim, csupán zúzódások. Viszont az egyik bordám megrepedt, de azzal sajnos nem lehet semmit csinálni, majd helyrejön.

  Azon kezdtem el gondolkozni, hogy hol van ilyenkor anyám? Hol a nagyi? Senki nem volt ott, aki megnyugtathatott volna és azt mondhatta volna, hogy „Kicsim nem lesz semmi baj!". Lehet, hogy ezt egy normál ember óvodás szintű viselkedésnek venné, de nekem most arra volt szükségem. Törődésre és szeretetre. Viszont senki nem volt ott aki ezt megadhatta volna nekem. Bradet is éppen kihallgatta az egyik nyomozó.

  Felálltam és magamra húztam a plédet. Sétálni kezdtem a tömeg felé, majd egy-két mondatot hallottam a kamera előtt álló riporterek felől:

- ...a harminc kilenc éves David Black elrabolta három gyerekét és azok barátait tartotta fogva saját házukban...

Szépen fogunk kinézni a tévében. Most majd gondolom az egész East High erről fog majd beszélni. Tök jó lesz.

  A mentőkön túl, volt egy rendőrségi szalaggal elkerített rész, ahol a szomszédok, járókelők álltak megrémülve és mindegyik engem bámult. Emilyt éppen akkor vettem észre, miközben próbált bejutni, de két rendőr lefogta. Azonnal odasiettem és közöltem velük, hogy ő a legjobb barátnőm és nyugodtan beengedhetik a szalagon belülre is. Elengedték a lányt, majd a nyakamba ugrott és pityeregni kezdett. Mosolyt erőltettem az arcomra és megnyugtattam, hogy én is és mindenki rendben van.

- Miss Black, válthatnánk néhány szót? – jött oda hozzám az egyik nyomozó.

- Természetesen! – suttogtam, majd elengedtem Emilyt. Amint meglátta Saraht azonnal odafutott hozzá.

- Nézze...tudom, hogy nem könnyű magának erről beszélnie, viszont tudnom kell, hogy mi történt. – mondta és a füzetébe firkantott valamit, majd rám nézett.

- Persze, nos...először is azt történt, hogy...

- ENGEDJENEK EL! – ordította David, miközben bilincsben kihozták a házunkból és a rendőrautó felé ráncigálták.

  Minden kamera odafordult és az apámat kezdte el venni. Én meg csak ott álltam lefagyva. Kinyitották előtte az autónak az ajtaját, de még egy pillanatra felnézett...egyenesen rám. Gyilkos pillantással nézett rajtam végig, majd végleg beültették a kocsiba. Az ereimben megfagyott a vér és lehunytam a szemem.

Miért éreztem azt, hogy még nincs vége?