Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction

15.

Egy főúton száguldoztunk, miközben Sarah egyfolytában sírt. Ryan még mindig csak fogta a fejét és dobolt a lábával. Arra várt amire én. Hogy történjen valami. Én persze próbáltam gondolkodni, tervet kieszelni, de abban a percben egyszerűen semmi nem ment. Gyengének éreztem magam és csalódottnak. Semmit nem tettünk, ami miatt ezt érdemelnénk. Viszont még azt mindig nem tudtam, hogy mit keres itt Sarah.

  A lány már csak bőgött, szipogott és törölgette a szemeit.

  David bekapcsolta a rádiót, hogy ne halljuk Sarah sírását. Szánalmas ez az egész.

  A rádió már szinte üvöltött. Fülsüketítő volt, mikor már eltelt pár perc és még mindig csak " hallgattuk " a zenét.

  Ám ekkor egy szuper ötletem támadt.

- Halkítsd le! - szólaltam meg, de tudtam, hogy úgyse hallja.

  Ryan és Sarah egyből rám néztek, gondolom azért, hogy meg mertem szólalni.

- HALKÍTSD MÁR LE! - üvöltöttem a fülébe, amitől azonnal rám nézett és nagy nehezen levette a hangerőt.

- Mi van? - kérdezte és a visszapillantóból nézett rám.

- Pisilnem kell! Nagyon! - ez volt a legrosszabb kifogás amit életemben mondhattam.

- Nem érdekel! - válaszolt, majd forgatott egyet szemein.

- Össze fogom pisilni a Range Rovered!

  Ryan felnyögött egyet és egy apró mosoly jelent meg arcán.

- Nem veszem be, Destiny! - mondta apa. Khmm...David.

- Ugyan, David! Elrabolsz minket és azt várod, hogy ne tegyek semmit? Hidd el, ez lenne a legkevesebb nekem, hogy összepisiljem a kocsid, mivel most az irántad érzett utálatom határtalan! - húztam gúnyos vigyorra a számat. - Nos?

  Ismét csak forgatta a szemeit, majd megszólalt:

- Keresünk egy benzinkutat!

  Csodás.

- De meg ne próbálj elszökni, különben...

- Különben? - mosolyogtam. Éreztetni akartam vele, hogy nem félek.

- Különben véged van.

- Azta. Esküszöm ezzel a mondattal elnyerted az év apukája díjat. Hát gratulálok!

  Ryan tapsolt egyet.

- De ne aggódj! Legszívesebben minden percemet a drága apukámmal tölteném! - vigyorogtam.

  Ha nem lenne ekkora fasz.

- Elég lesz, köszi! Ennyi bókot nem kértem! - mosolyodott el ő is.

  Paraszt.

* * *

Életemben nem láttam még egy olyan elhagyatott benzinkutat amilyen az volt, ahol megálltunk.

  A Range Rover leállt és az ajtót kezdtem rángatni.

- Türelem! – mondta David, majd kipattant a kocsiból és kinyitotta nekem az ajtót. – Azt hiszed, csak úgy kiengedlek?

  Annyira jó volt a friss levegőn lenni, mint még soha. Szabadnak éreztem magam. De mégsem voltam az.

- Elkísérlek a mosdóba!

- Köszi, nem kell! – mondtam lazán, majd a bejárat felé indultam. Hátulról elkapta a csuklómat és visszarántott.

- Azt mondtam velem jössz! – nézett dühösen a szemembe.

- Most azonnal eressz el! – suttogtam.

  Elengedte csuklómat, majd a hátamra tette a kezét és úgy kezdtünk sétálni. Reflexből rácsaptam a kezére és fújtattam egyet.

  Az épületbe érve azonnal megpillantottam egy kb. hatvan éves nénikét aki a pult mögött ült és a kasszában lévő pénzt számolgatta.

- Elnézést, merre találom a mosdót? – kérdeztem teljesen illedelmesen.

  Unottan rám nézett, majd sóhajtott egyet.

- Menj tovább itt, aztán jobbra! – forgatta a szemeit. Nem úgy nézett ki mint aki bárkivel is beszélgetni akarna.

  Megindultam arra, amerre mutatta, de a legidegesítőbb dolog az volt, hogy David egyfolytában a nyomomba volt. Mit is vártam tőle?

- Megtennél nekem valamit? – mondtam, majd megálltam egy pillanatra. – Egy percre is... magamra hagynál?

- Eszednél vagy? – vonta fel a szemöldökét.

- Megmondom őszintén, hogy ez elég példamutató viselkedés egy apától. De arra az egy percre gondoltam ameddig elvégzem a dolgomat.

- Haladj!

  Beléptem a mosdónak elnevezett térbe, de ha ezt valaki annak nevezi, akkor szerintem szegény hely sértésnek veszi. Becsuktam az ajtót, majd végre nem kellett bámulnom David fejét. A tükör tiszta kosz volt, ráadásul még meleg víz sem volt.

  Azonnal elővettem a telefonom és tárcsáztam anyát. Nem tudtam volna a kocsiban csinálni, mert David elvette mind a hármunktól a telefonjainkat, de mikor nem figyelt oda akkor visszaloptam mindet. A tervem megvolt, már csak a megvalósítás következett.

  A baj ott kezdődött, hogy anya nem vette fel a telefont. Bradet hívhattam volna, de nem akartam ebbe az egészbe belekeverni. Ezen a ponton, a tervem egyik fele teljesen összeomlott. De ha már magamat nem menthettem meg, akkor legalább Ryan és Sarah menjen.

  Írtam nekik egy SMS-t. Visszaadtam nekik a telefonjukat, ezért megkapták.

„Menjetek! A kocsi kulcsot benne hagyta!"

  Jött is azonnal a válasz Ryantől.

„Nem hagyunk itt, Des!"

„Minden rendben lesz! Menjetek! Most!"

  Nem jött válasz. Csak remélni tudtam, hogy elhajtottak a kocsival. Direkt azért idegesítettem Davidet, hogy elfeledkezzen Ryanről és Sarahról. Természetesen ez a hülye, benne hagyta a kocsiban a slusszkulcsot.

  Lehúztam a vécét és kinyitottam az ajtót.

  Gúnyosan mosolygott egyet, majd megköszöntük és kimentünk az épületből.

  David keresni kezdte a kocsit, ám a Range Rover sehol nem volt.

- Mi a... - suttogta, majd dühösen rám nézett.

  Röhögni kezdtem, majd megindult felém.

  Annyira emlékszem, hogy ökölbe rándult jobb keze és erőteljesen beleütött vele az arcomba.