Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction

02.11

- Emily! - kiáltottam fel, mikor megpillantottam az ajtónkban a legjobb barátnőmet.

- Hoztam egy kis nasit - mondta, majd előhúzott két bort. 

  Beinvitáltam a konyhánkba, ahol én már fél órája elkezdtem főzni, hogy mégse üres gyomorral vágjunk neki az éjszakának.

- Szóval ma akkor azt ünnepeljük, hogy sikeresen keresztbe tettél Bradleynek?

- Micsoda alkalom, nem igaz? - nevettem.

- Még szép! - hallottam, hogy megtölti borral a poharainkat. - Hát akkor egészségünkre!

  Kész lett a tészta is és a teli boros poharak egymás után követték egymást. Este nyolc lehetett, mikor a szobámba álltam és öltöztem. Emily sminkelni kezdett, de kis idő múlva feladta, hiszen ő többet ivott mint én és ez eléggé meglátszott rajta.

  Csengettek. 

- Ez Ryan lesz, mivel áthívtam őt is. - kiabáltam le a konyhába, mivel Emily lent már a második bort nyitotta.

- Nyitom! - sikított és hallottam, ahogy felbukott az egyik fotelba és káromkodik. 

- Jézusom, hogy fogunk így elindulni - röhögtem.

- Csőő Rya....várj már te nem Ryan vagy! - mondta Emily és csukódott az ajtó.

  Eldobtam mindent a kezemből és a lépcsőhöz siettem. 

- Destinyt keresem - szólalt meg Bradley. 

  Megálltam a lépcsőfordulónál, ahonnan tökéletesen láttam és hallottam a történéseket.

- Ő most...jelenleg...ebben a pillanatban nem óhajt veled beszélgetni.

- Emily te ittál? - tette fel Bradley a fogós kérdést.

- Nem, anyuci - nevetett Emily, mire belőlem is kitört a röhögés.

  Amint Bradley meghallotta a hangomat a lépcsőről, azonnal fel akart jönni az emeletre, de Emily az útjába állt. 

- Ha nem húzol el innen, akkor hívom a rendőrséget. Tíz másodperced van Bradley. Kilenc...nyolc...hét...

  Bradley megtorpant és az ajtó felé vette az irányt. 

- Hat...négy...három...kettő...

- A hat után öt jön, Emily - kiáltotta el magát Bradley az udvarunkról.

- Leszarom - ordította Emily és becsapta az ajtót.

Másnap

  Reggel elképesztő fejfájással és hányingerrel ébredtem. Fura volt, mert minden olyan világos volt és csendes. Mikor kinyitottam a szemeimet, rájöttem, hogy egy ismeretlen lakásán vagyok. Egyszerre fogott el a félelem és a kíváncsiság.

  Másodperceken belül összeszedtem a cuccaimat és közben próbáltam megállapítani a gyönyörű kilátásból, hogy mégis London melyik részén lehetek. Mindenem megtaláltam a szobában, kivéve a telefonomat.

  Hamar megtaláltam a lépcsőt, viszont láttam, hogy a konyhába vezet, ahol valószínűleg valakivel szembe fogom találni magam.

  Erőt vettem magamon és letrappoltam a lépcsőn. A konyhában senki nem volt, viszont két bögre kávé volt az asztalon. Megragadtam az egyiket és elindultam a kijárat felé. Ha tudtam volna, hogy hol van az a bizonyos kijárat, akkor lehet, hogy többre mentem volna. 

  Mindenhova benyitottam, viszont csak üres szobákat és fürdőszobákat találtam. Kijárat sehol. Egy szobából érdekes zajokat és lépteket hallottam. Visszafutottam a konyhába és a kezembe vettem egy kést, hiszen mi van akkor, ha valaki elrabolt.

  Benyitottam a rejtélyes szobába és egyből egy mesztelen felsőtesttel találtam magam szemben. 

- Szóval le akartál szúrni? - kérdezte Bradley. 

  Amint meghallottam a hangját, rácsaptam az ajtót és futni kezdtem az apartmanban. 

- Ilyen nincs, ilyen nincs, ilyen...- kiabáltam, majd elkezdtem keresni a telefonomat a lakásban. 

- Nálam van - állt az ajtónál Bradley és előhúzta a zsebéből a telefonomat.

- Figyelj...csak a telefonom kell és már itt sem vagyok. Esküszöm.

  A kezembe nyomta a telefont és sarkon fordult. Követni kezdtem, mivel valószínűleg a kijárathoz akart vinni. 

  Egy nagy bejárati ajtóhoz vezetett, megtorpant és kinyújtotta a kezét.

- Mi az? 

- El akarod vinni a bögrémet? - mutatott a kávémra.

  Odaadtam neki a bögrét és kinyitottam a bejárati ajtót. 

  Az apartman előtt millió paparazzi és újságíró állt, akik mikor meglátták, hogy kiléptem az ajtón, azonnal fényképezni kezdtek és kérdéseket feltenni. 

  Visszafutottam a lakásba és becsaptam az ajtót. 

- Na? Mégse mész el? - nevette el magát Bradley.