- Emily! - kiáltottam fel, mikor megpillantottam az ajtónkban a legjobb barátnőmet.
- Hoztam egy kis nasit - mondta, majd előhúzott két bort.
Beinvitáltam a konyhánkba, ahol én már fél órája elkezdtem főzni, hogy mégse üres gyomorral vágjunk neki az éjszakának.
- Szóval ma akkor azt ünnepeljük, hogy sikeresen keresztbe tettél Bradleynek?
- Micsoda alkalom, nem igaz? - nevettem.
- Még szép! - hallottam, hogy megtölti borral a poharainkat. - Hát akkor egészségünkre!
Kész lett a tészta is és a teli boros poharak egymás után követték egymást. Este nyolc lehetett, mikor a szobámba álltam és öltöztem. Emily sminkelni kezdett, de kis idő múlva feladta, hiszen ő többet ivott mint én és ez eléggé meglátszott rajta.
Csengettek.
- Ez Ryan lesz, mivel áthívtam őt is. - kiabáltam le a konyhába, mivel Emily lent már a második bort nyitotta.
- Nyitom! - sikított és hallottam, ahogy felbukott az egyik fotelba és káromkodik.
- Jézusom, hogy fogunk így elindulni - röhögtem.
- Csőő Rya....várj már te nem Ryan vagy! - mondta Emily és csukódott az ajtó.
Eldobtam mindent a kezemből és a lépcsőhöz siettem.
- Destinyt keresem - szólalt meg Bradley.
Megálltam a lépcsőfordulónál, ahonnan tökéletesen láttam és hallottam a történéseket.
- Ő most...jelenleg...ebben a pillanatban nem óhajt veled beszélgetni.
- Emily te ittál? - tette fel Bradley a fogós kérdést.
- Nem, anyuci - nevetett Emily, mire belőlem is kitört a röhögés.
Amint Bradley meghallotta a hangomat a lépcsőről, azonnal fel akart jönni az emeletre, de Emily az útjába állt.
- Ha nem húzol el innen, akkor hívom a rendőrséget. Tíz másodperced van Bradley. Kilenc...nyolc...hét...
Bradley megtorpant és az ajtó felé vette az irányt.
- Hat...négy...három...kettő...
- A hat után öt jön, Emily - kiáltotta el magát Bradley az udvarunkról.
- Leszarom - ordította Emily és becsapta az ajtót.
Másnap
Reggel elképesztő fejfájással és hányingerrel ébredtem. Fura volt, mert minden olyan világos volt és csendes. Mikor kinyitottam a szemeimet, rájöttem, hogy egy ismeretlen lakásán vagyok. Egyszerre fogott el a félelem és a kíváncsiság.
Másodperceken belül összeszedtem a cuccaimat és közben próbáltam megállapítani a gyönyörű kilátásból, hogy mégis London melyik részén lehetek. Mindenem megtaláltam a szobában, kivéve a telefonomat.
Hamar megtaláltam a lépcsőt, viszont láttam, hogy a konyhába vezet, ahol valószínűleg valakivel szembe fogom találni magam.
Erőt vettem magamon és letrappoltam a lépcsőn. A konyhában senki nem volt, viszont két bögre kávé volt az asztalon. Megragadtam az egyiket és elindultam a kijárat felé. Ha tudtam volna, hogy hol van az a bizonyos kijárat, akkor lehet, hogy többre mentem volna.
Mindenhova benyitottam, viszont csak üres szobákat és fürdőszobákat találtam. Kijárat sehol. Egy szobából érdekes zajokat és lépteket hallottam. Visszafutottam a konyhába és a kezembe vettem egy kést, hiszen mi van akkor, ha valaki elrabolt.
Benyitottam a rejtélyes szobába és egyből egy mesztelen felsőtesttel találtam magam szemben.
- Szóval le akartál szúrni? - kérdezte Bradley.
Amint meghallottam a hangját, rácsaptam az ajtót és futni kezdtem az apartmanban.
- Ilyen nincs, ilyen nincs, ilyen...- kiabáltam, majd elkezdtem keresni a telefonomat a lakásban.
- Nálam van - állt az ajtónál Bradley és előhúzta a zsebéből a telefonomat.
- Figyelj...csak a telefonom kell és már itt sem vagyok. Esküszöm.
A kezembe nyomta a telefont és sarkon fordult. Követni kezdtem, mivel valószínűleg a kijárathoz akart vinni.
Egy nagy bejárati ajtóhoz vezetett, megtorpant és kinyújtotta a kezét.
- Mi az?
- El akarod vinni a bögrémet? - mutatott a kávémra.
Odaadtam neki a bögrét és kinyitottam a bejárati ajtót.
Az apartman előtt millió paparazzi és újságíró állt, akik mikor meglátták, hogy kiléptem az ajtón, azonnal fényképezni kezdtek és kérdéseket feltenni.
Visszafutottam a lakásba és becsaptam az ajtót.
- Na? Mégse mész el? - nevette el magát Bradley.
YOU ARE READING
Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction
Fanfiction- Miért akarod, hogy bármit is meséljek? Nem is ismerlek! Még csak a nevedet sem tudom! - Igazad van! - sóhajtott fel. - Elnézést! - Szóval? - szólaltam meg egy kis idő után, mire kinyújtotta felém a kezét. - Simpson. Brad Simpson. Bevallom, tetsz...