Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction

19.

  Miután mindenkit kihallgattak és már a riporterek is eltűntek, leültem a kertbe és a csillagokat kezdtem bámulni. A rendőrök még mindig a házunk körül mozogtak és David Range Roverét is lefoglalták. Nem volt meglepő, hogy csak az én vérem volt a kocsiban mindenhol. Egy életre nem fogom elfelejteni amit ez az ember művelt velünk.

- Miss Black, befejeztük a nyomozásokat! – közölte a nyomozó velem. – Lassan el is megyünk most már, viszont szeretném ha valamit tudna.

- Ki telefonált be önökhöz? – vágtam bele a mondanivalójába.

- Névtelen telefonáló volt.

  Névtelen.

- Értem.

- Szóval, szeretném ha tudná, hogy ezek után még bármi történhet és ennek itt még nincs vége.

  Nagyot nyeltem és megfordult velem az egész világ.

- Ho...hogy érti, hogy nincs vége?

- Úgy értem, hogyha nem vonja vissza a feljelentést akkor ez természetesen tárgyalásokhoz vezet. Javaslom, hogy mielőbb fogadjanak egy ügyvédet.

- Persze, viszont olyan tárgyalásokról van szó, hogy...

- Olyan tárgyalások, amik majd eldöntik, hogy az édesapja börtönbe kerüljön-e és ha igen, meddig.

  Ő nem az apám.

- Rendben, de nem is biztos, hogy börtönbe kerül? – csordult le egy könnycsepp az arcomon.

- Egyenlőre még nem biztos, viszont nagy esély van rá.

- Értem, köszönöm a segítségét! – szipogtam.

  Bólintott egyet és eltűnt a sötétségbe. Megtöröltem a szemeimet és újra tanulmányozni kezdtem a csillagokat, de ezúttal lefeküdtem a fűbe. Mindenen kattogott az agyam. Névtelen betelefonáló, mégis hol van anya, David, tárgyalások... Egy percre lehunytam a szemem és megpróbáltam nem sírni. Hát nem ment. Egész nap játszottam az erős, magabiztos lányt, de ez most rám fért. Szinte már kapkodtam a levegőért, mikor kinyitottam a szemem. Braddel találtam magam szembe, aki egész végig gondolom hallotta a történteket.

- Vége van, kicsim! – ölelt meg.

- Nem veszi fel anya a telefont! – bőgtem. – Azt sem tudja, hogy elraboltak és, hogy már a tévében is leadták ezt az egészet.

- Gyere, hazaviszlek! – felvett, majd berakott a kocsijába és elhajtottunk a házunktól.

  Ryant még előtte felhívtam, aki megígérte, hogy megkeresi anyát, viszont ő is inkább a nagyinál alszik.

  Teljes csend volt a kocsiban, de mikor rákanyarodtunk a főútra Brad megszólalt.

- Bűnösnek érzem magam.

  Lassan ránéztem.

- Reggel hagytalak elmenni – folytatta.

- Brad, én...

- Ha reggel nem mész el, akkor nem történt volna meg ez az egész.

* * *

- Éhes vagy? – kérdezte, mikor beléptünk a házba.

- Nincs étvágyam.

- De kérlek, Destiny egyél valamit.

- Nem, köszi – suttogtam, majd felvánszorogtam az emeletre és Brad szobája felé indultam. Utoljára megnéztem a telefonomat. „Nincs nem fogadott hívása".

- Feladom – mondtam halkan, majd ledobtam magam az ágyra és azonnal elaludtam.