Miután mindenkit kihallgattak és már a riporterek is eltűntek, leültem a kertbe és a csillagokat kezdtem bámulni. A rendőrök még mindig a házunk körül mozogtak és David Range Roverét is lefoglalták. Nem volt meglepő, hogy csak az én vérem volt a kocsiban mindenhol. Egy életre nem fogom elfelejteni amit ez az ember művelt velünk.
- Miss Black, befejeztük a nyomozásokat! – közölte a nyomozó velem. – Lassan el is megyünk most már, viszont szeretném ha valamit tudna.
- Ki telefonált be önökhöz? – vágtam bele a mondanivalójába.
- Névtelen telefonáló volt.
Névtelen.
- Értem.
- Szóval, szeretném ha tudná, hogy ezek után még bármi történhet és ennek itt még nincs vége.
Nagyot nyeltem és megfordult velem az egész világ.
- Ho...hogy érti, hogy nincs vége?
- Úgy értem, hogyha nem vonja vissza a feljelentést akkor ez természetesen tárgyalásokhoz vezet. Javaslom, hogy mielőbb fogadjanak egy ügyvédet.
- Persze, viszont olyan tárgyalásokról van szó, hogy...
- Olyan tárgyalások, amik majd eldöntik, hogy az édesapja börtönbe kerüljön-e és ha igen, meddig.
Ő nem az apám.
- Rendben, de nem is biztos, hogy börtönbe kerül? – csordult le egy könnycsepp az arcomon.
- Egyenlőre még nem biztos, viszont nagy esély van rá.
- Értem, köszönöm a segítségét! – szipogtam.
Bólintott egyet és eltűnt a sötétségbe. Megtöröltem a szemeimet és újra tanulmányozni kezdtem a csillagokat, de ezúttal lefeküdtem a fűbe. Mindenen kattogott az agyam. Névtelen betelefonáló, mégis hol van anya, David, tárgyalások... Egy percre lehunytam a szemem és megpróbáltam nem sírni. Hát nem ment. Egész nap játszottam az erős, magabiztos lányt, de ez most rám fért. Szinte már kapkodtam a levegőért, mikor kinyitottam a szemem. Braddel találtam magam szembe, aki egész végig gondolom hallotta a történteket.
- Vége van, kicsim! – ölelt meg.
- Nem veszi fel anya a telefont! – bőgtem. – Azt sem tudja, hogy elraboltak és, hogy már a tévében is leadták ezt az egészet.
- Gyere, hazaviszlek! – felvett, majd berakott a kocsijába és elhajtottunk a házunktól.
Ryant még előtte felhívtam, aki megígérte, hogy megkeresi anyát, viszont ő is inkább a nagyinál alszik.
Teljes csend volt a kocsiban, de mikor rákanyarodtunk a főútra Brad megszólalt.
- Bűnösnek érzem magam.
Lassan ránéztem.
- Reggel hagytalak elmenni – folytatta.
- Brad, én...
- Ha reggel nem mész el, akkor nem történt volna meg ez az egész.
* * *
- Éhes vagy? – kérdezte, mikor beléptünk a házba.
- Nincs étvágyam.
- De kérlek, Destiny egyél valamit.
- Nem, köszi – suttogtam, majd felvánszorogtam az emeletre és Brad szobája felé indultam. Utoljára megnéztem a telefonomat. „Nincs nem fogadott hívása".
- Feladom – mondtam halkan, majd ledobtam magam az ágyra és azonnal elaludtam.
YOU ARE READING
Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction
Fanfiction- Miért akarod, hogy bármit is meséljek? Nem is ismerlek! Még csak a nevedet sem tudom! - Igazad van! - sóhajtott fel. - Elnézést! - Szóval? - szólaltam meg egy kis idő után, mire kinyújtotta felém a kezét. - Simpson. Brad Simpson. Bevallom, tetsz...