kérlekneöljetekmeg
szóval egy kis kiesés után újra itt is lennék
miről beszélek, ez már egy év volt lassan
Ne haragudjatok, azt hittem tényleg kevés időre fogok eltűnni, de ezen az iskola és a sors mindig változtat. De akár két nap múlva, akár öt év múlva, de mindig visszasodor az élet az íráshoz.
Szóval itt lennék az új résszel <3 Jó olvasást <3
„ - Jól vagy? – kérdezte tőlem az ismeretlen srác, miközben a cipőmet törölgettem.
- Bocsi, de idegenekkel nem beszélek! – néztem rá elmosolyodva.
- Hogy hívnak? – beletúrt göndör hajába.
- Te azt hiszed, hogy csak úgy elmondanám egy ilyen embernek a nevem, mint te?
- Akkor mesélj, kedves ismeretlen lány! Mit keres egy ilyen szép hölgy ilyenkor a semmi közepén?
- Miért akarod, hogy bármit is meséljek? Még csak a nevedet se tudom! – akadtam ki.
- Igazad van, elnézést! – sóhajtott fel.
- Szóval? – türelmetlenkedtem, majd kinyújtotta felém a kezét.
- Simpson. Brad Simpson. „
Végtagjaim megrándultak és egy éles sikoly hagyta el a számat. A fényektől, amelyek elvakítottak, semmit nem láttam, ezért idegesen tapogatózni kezdtem és segítségért kiabálni.
- Semmi baj, semmi baj, nyugodj meg kicsim!
- A...anya? – suttogtam.
Végre kezdett kitisztulni előttem a világ. Csövek és furcsa gépek vettek körbe, majd végre anyát és Ryant is sikerült megpillantanom a szobában.
- Kicsikém! – borult sírva a nyakamba anya.
- Mégis mi történt? – fogtam meg a fejemet és ekkor éreztem meg, hogy a bal lábam nem tudom mozgatni.
- Autóbalesetet szenvedtetek – szorította meg a kezem, majd Ryanre néztem, aki szótlanul bámult minket.
- Mi? Mégis kivel?
- Apáddal, kicsim. De őt már letartóztatták, nyugodj meg. Ő megúszta kisebb sérülésekkel, viszont te már egy hete kómában voltál.
- Micsoda? – csodálkoztam. A fejemen lévő kötést tapogattam.
- Egy hét telt el...azóta. Tudtuk, hogy fel fogsz kelni, csak azt nem, hogy mikor. A rendőrség arra vár, hogy ki tudjon téged hallgatni, elmeséd mi történt és végre tudjanak valamit kezdeni ezzel az egésszel.
- De...én ezt az egészet nem értem. Emlékszem arra, hogy David elrabolt újra, viszont ami azután...
- Ne erőltesd meg magad, szívem! Ráérsz majd akkor emlékezni, hogyha a rendőrök azt mondják.
- Most azonnal be akarok nekik számolni mindenről! -erősködtem. – Hívjátok ide őket!
- De kicsim, most nincs itt senki! – szorította meg a kezem.
Szinte minden erőm elhagyott, mikor bevillant valami a balesetről. Lehunytam a szemem és láttam, ahogy a fekete kocsi a korlátnak ütközik. Az Audi.
A fejembe éles fájdalom hasított, mikor erősebben próbáltam emlékezni, hogy ki is ült az Audiban.
- Volt egy másik kocsi...ugye? – nyitottam ki újra a szemem.
Ryan azonnal felpattant és gyors léptekkel elhagyta a szobát.
- Ennek mi a baja? – ráztam a fejem.
- Csak kicsit feldúlt a történtek miatt, de kicsim ne is foglalkozz vele! Mindenkit megviselt az ami történt.
- Szóval volt egy másik kocsi? – húztam fel a szemöldököm.
- Volt.
- Ő is karambolozott. Ki ült benne?
- Én nem hiszem, hogy ezt most tudnod kéne, szívem – simította meg az arcom.
Idegesen arrébb raktam a kezét.
- Utoljára kérdezem meg. Ki...ült...benne? – ökölbe rándult a kezem.
A földet kezdte bámulni, majd pár másodperc múlva meg is kaptam a választ.
- Bradley.
Csend. Mintha a szívembe egy kést szúrtak volna újra és újra, ahogy teltek a másodpercek.
- Ezek szerint ő is itt van a kórházban, ugye? – csodálkoztam. – Éppen őt is ápolják! Vagy ő már felépült és ki is engedték?
- Nem tudjuk...
- Mi? – hervadt le a mosoly az arcomról. – Mi az, hogy nem tudjuk?
- Bradley...ő igazából sosem került be a kórházba.
- Atya világ! – kezdtem el nevetni. – Akkor nem is lett semmi baja? De örülök, te jó ég!
- Róla senki nem tud semmit, kicsim. Feltevések szerint behozták, viszont utána eltűnt. A testét nem találták a baleset helyszínén már utólag a helyszínelők. Amikor behoztak titeket, mindenki veled volt elfoglalva, mivel neked voltak súlyos sérüléseid.
- Hogy micsoda? Nem emlékszik rá senki, hogy behozták volna?
- Egy ápolónő állítja azt, hogy látta őt itt. Viszont rajta kívül senki nem tudja hol lehet.
- Ez nem így működik. Ilyen nincs.– kiabáltam.
- A kocsi totálkáros lett, Destiny. A helyszínelés és a kocsi lebontása még mindig tart. Lehet megtalálják még ott.
- Te...mégis...hogy mersz ilyet mondani? – sírtam el magam.
- Én csak azokat közlöm, amit mindenki gondol.
- Hát akkor elmondom, hogy Bradley él. Mert ilyen nincs, hogy valaki csak így eltűnjön.
- Destiny...
- Sőt... - tettem hozzá. – Én leszek az, aki kideríti mi folyik itt.
YOU ARE READING
Rest Your Love (HU) Brad Simpson Fanfiction
Fanfiction- Miért akarod, hogy bármit is meséljek? Nem is ismerlek! Még csak a nevedet sem tudom! - Igazad van! - sóhajtott fel. - Elnézést! - Szóval? - szólaltam meg egy kis idő után, mire kinyújtotta felém a kezét. - Simpson. Brad Simpson. Bevallom, tetsz...
