Úgy álldogáltunk egy darabig.
Egyszercsak hátralépett egyet.
Vettem a célzást, én is hátráltam.
Aztmondta, hogy azért nem szeretné elmondani, mert nem akar elveszíteni.
Megkért, hogy induljunk meg hazafele.
Beleegyeztem, mert már kezdett a nap is álomba vonulni.
Elkisért haza, mire én behívtam, mondtam neki, hogy beszélgethetünk nyugodtan, ma egyedül vagyok.
Csak nagy nehezen vettem rá, de végül bejött.
-Na, akkor elmondod végre?? ~Kérdeztem türelmetlenül.~
-Nem! ~Najó, én kiborulok. Most mivan? Komolyan nem mondja el? ~
Felhúztam magam, majd megindultam felé mérgesen.
Ő a kanapén ült.
Odahajoltam fölé, kezeimet a csípőmre téve.
-Idefigyelj Isaac!
Ha ilyen egy hangulatingadozós nemtudom mi vagy, aki nem méltat annyira engem, hogy elmondja amit el akar, akkor fel is út, le is út aranyapám, mert nincsen helyed mellettem, ha nem nyílsz meg előttem most azonnal!
~ Förmedtem rá....Szidalmaim célba értek, mert egyből elkezdte.~
-Ülj le! ~Mondta, hallgattam rá.
Mélyen a szemembe nézett.
~Azok az árulkodó szemek.~
-A múltkor nem láttad, pedig azthittem lebukok, de úgylátszik túl sötét volt, ugyanis nem vetted észre.
Levette a pólóját.
Leblokkoltam.
Amit láttam, az szörnyű volt.
Egy sebhely.
De mekkora.
Pont a szivénél.
Mintha vágás lenne.
-Mi a..... ~Elhallgattam. Megérintettem.~
-Igen.
Tudod, én rákos vagyok és már egy ideje tudom.
A múltkor műtöttek vele.
Azért voltam a kórházban intenzíven meg kómában, mert miután megvertek ezt is meg kellett műteni. Szóltam mindenkinek, hogy ne mondják el neked.
Nem akartalak felizgatni.
Holnap lesz az utolsó vizsgálat, gondoltam, itt az ideje elmondani végre neked a teljes igazságot..
De majd csak egy hónap múlva derül ki a végleges eredmény.
~Mondta, mire összeomlottam.~
⇩
⇩⇩⇩
⇩⇩⇩⇩⇩ ⇩⇩⇩⇩⇩⇩⇩
⇩⇩⇩
⇩⇩⇩
⇩⇩⇩
(Igen, tudom,hogy nincsen ilyen rák, de az én könyvemnek én vagyok az írója, és Isaacnek lehet szívrákja, mert Ő megteheti 😅😅😅)
