Együtt ébredtünk, ez jó volt.
Láttam rajta, hogy tetszett neki ami tegnap történt, ezt az is megerősítette, hogy a fülembe súgta reggel :
- Szia angyalom! Csodás volt.
- Szerimtem is.
Körülbelül fél óra ébredezés után tényleg fel is keltünk.
Összecihelődtünk és elindultunk visszafele.
Amint hazaértünk már vártak minket a szülei, s kérdezték, hogy tetszett a meglepetés.
Aztmondták Isaac rengeteget készült rá.
Elhittem, sőt biztos voltam benne. Láttam igyekezetét.
Nagyon fel voltam dobva egész "szünidőben".
Elérkezett a nap amikor szembe kellett néznem a Dani iránt érzett rettenetes haragommal.
Nagyon feszült voltam emiatt.
Beértem az iskolába, mindenki nézett rám.
Leültem a Dani mellé de nem szóltam hozzá egész nap.
Láttam, hogy örült nekem és azt is, hogy nem értette miért nem válaszolok egy kérdésére sem.
-Mostmár igazán elmondhatnád! ~Fakadt ki. Ezt a kirohanását megértettem. Elhittem neki. Nem értettem, ezek után miért, de hittem neki. Őszintének tűnt.
-Mindegy. ~Motyogtam alig hallhatóan.
-Tessék?? Csaknem rávett az isten, hogy megszólalj? ~ mosolygott huncutul rám.
-Nos, ha igazán tudni akarod, akkor hát elmondom. Tudok mindenről és nem érdekel a magyarázkodásod. Azthiszem elég világos voltam. Felejts el! ~A vártnál hangosabb lett, mert mindenki minket nézett.~
-Ezt ne most! ~Lecsitított hogy a....
Felment bennem a pumpa.
Felpofoztam...nem gondolkodtam, csak simán felpofoztam.
Azt nem mondom, hogy nem esett jól.
Nagyon is jól esett!
Elviharzottam dühösen.
Nem érdekeltek az órák, majd aztmondom rosszul lettem.
~Mostanában egyre többet hazudom.
Abba kell mostmár hagyjam~
Egész Isaacékhez vezető úton azon morfondíroztam, hogy, hogyan leplezhetném le Danit.
Esetleg lehet, hogy bevallja nekem. Erre is fel kell készüljek.
Eközbe odaértem.
Becsengettem hozzájuk.
-Jó napot, vagyis szia! ~Még szoknom kell ezt a tegeződést.~
-Isaac itthon van? ~Kérdeztem az
anyukájától.
-Nem biztos, hogy jó ötlet most beszélned vele.
Egyedül szeretne lenni! ~Huhh, egy pöppet feszültnek tűnik. Gondoltam magamban~
-Muszály beszélnem vele! ~Határozott voltam. Megrendíthetetlen.
-Jólvan, de most indultam dolgozni, képzeldcsak később kellett bemennünk, mert valami keveredés volt. ~Hangja jobbra fordult, mitöbb egyenesen sugárzottba boldogságtól amikor a munkája jött szóba.~
Nagyon szereti a munkáját.
Én is ilyen munkát szeretnék.
Fogta a kulcsait és a táskáját, elment.
Az ajtóból még visszakiáltott fiának, hogy későn jönnek, mert vacsorázni viszi őt a férje.
Isaac nem válaszolt.
Isaachoz szaladtam, egyenesen fel a lépcsőn és benyitottam.
Be a szobájába.
Ott volt valaki de csak második pillantásra vettem észre, hogy Dani volt az.
Valamit intéztek, szerintem az anyukája sem tudott arról, hogy Dani ottvolt.
-Mi a ?! ~ Azthiszem az állam a padlót verdeste.
-Szia!
~ Köszöntek zavartan,egyszerre.~
Dani beletúrt a hajába.
Leültem vagy inkább lerogytam az ágyra.
-Magyarázatot követelek! Most akkor nem utáljátok egymást vagy mi??
~ Könnyek szöktek szemembe. ~
Át lettem verve.
De úgy igazából. Rendesen.
-Tudni akarom, mi folyik itt! ~Folytattam.
-De ezzel nem akartunk megbántani. -Azért sem szóltunk.
-Se bajbasodorni.
-Jobb volt amíg senki sem tudott semmit.
Csak bámultam rájuk.
Nagyra meresztettem szemeimet.
-Ha ennyire szeretnéd....Elmondhatjuk neked. ~Egymásra néztek, mintha egyeztetnének, arról, hogy hogy tálalják a dolgot.
-De ne akadj ki! ~Fűzték hozzá, és belekezdtek mondandójukba.~
