Elérkezett a reggel....
Este folyton azon járt az eszem, mit akarhat tőlem?!?
Előbbre állítottam az ébresztőórám, s az első csengetésénél egyből kipattantam az ágyból.
A kabátomhoz illő kedvenc sálamat kikészítettem. ~Amolyan nagy csősálra gondoljatok, kék színűre.
Készülődtem nagyon, mert szerezni szerettem volna egy barátot..
Már van egy, de vele rég nem beszéltem.
A neve Isaac, angol szülei vannak, de valamiért Magyarországra költöztek...az rejtély számomra, hogy miért, de az bizonyos, hogy efelől nem kérdezősködöm őnála.
Nem szereti.
Kentem magamra némi szempillaspirált is, mert akkora kicsi szempilláim vannak, mintha nem is lennének.
Bepakoltam a táskámba, elkészítettem a tízóraimat.
Csengettek a kapun.
Tudtam, hogy Ő jött
Mosolyogva byitottam ajtót neki, s visszamosolygott rám.
-Indulhatunk? ~Kérdezte.
-Perszehogy! ~Vágtam rá egyből.
-Amúgy jól aludtál? ~Ekkor a szemembe nézett...~
-Nemigazán.......
-Én sem... Azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetnek ilyenek....tudod, azok a lányok....
~Mintha elszégyellte volna magát, nem tudtam mit szóljak.~
-Ezen látod én is gondolkodtam!
Elnevettem magam, és valahogy a hév miatt, vagy nem is tudom miért, de megöleltem.
Hogy milyen érzés?
Tudjátok, van az az érzés amit akkor éreztek, amikor a hozzátok legközelebb álló személlyel vagytok, ami felfoghatatlan és egyben varázslatos.
Nem értettem.
Hogy érezhetek ilyet olyasvalaki iránt, akivel szinte kettő napja ismerjük egymást....Érdekes...Mintha mindent tudnánk egymásról...
Az ölelés idejére megálltunk, aztán folytattuk utunkat az iskola felé...
-Már majdnem odaértünk, amikor megláttam Isaacet.
~Vajon mit szeretne mondani? Nagyon fontosnak tűnik!~
Ekkor elkezdett futni felém...
