You are my sunshine on a rainy day J.S. [Befejezett]

8. rész

Felrohantam a szobámba és becsaptam az ajtót. Az ajtónak dőlve lecsúsztam a földre és úgy zokogtam.Hogy lehetek ilyen hülye?Minden az én hibám.Ha megölném magam nem hiányoznék senkinek.Nem is rossz ötlet,de nem tehetem ezt Cameronékkal.Még őket vádolnák és azt nagyon nem akarom.Túl sokat tettek értem,hogy csak úgy itt hagyjam őket.Nem gondolhatok mindig csak magamra.Nem körülöttem forog a világ.Ezen gondolkoztam, mikor ajtócsapódásra és hangos nevetésekre lettem figyelmes.Hazaértek.Nem volt kedvem lemenni,de nem akartam,hogy a többiek aggódjanak.Felálltam és megtöröltem a szemem.Bekötöttem a kezem és felvettem egy másik pulcsit.Magamra varázsoltam egy műmosolyt és lementem a fiúkhoz.
-Sziasztok.-köszöntem nekik.
-Szia.-köszöntek vissza.
-Képzeld,ott volt egy öreg néni aki odament Cameronhoz és megcsípte az arcát és aranyosnak nevezte.-tört ki a nevetés Taylorból.Én csak mosolyogtam.Általában az ilyeneken mindig nevetek,de most nem találtam viccesnek.Jacobon látszott,hogy valami nincs vele rendben,de nem mentem oda hozzá.Kitudja mit csinálna ha odamennék hozzá ezzel a szöveggel: "Szia Jacob.Mi a baj?Nekem elmondhatod."Leordítaná a fejem vagy megint leribancozna.Nem bírnám ki mégegyszer.
-Mi a baj?-jött oda hozzám Daniel aggódva.
-Semmi.-mondtam neki és rámosolyogtam,hogy valamennyire azért hihető legyen.
-Látom,hogy valami bánt.Mi az?-kérdezte kedvesen.
-Jacob.-válaszoltam neki.
-Mit csinált?-nézett rá Jacobra.
-Azt mondta,hogy egy ribanc vagyok.-csuklott el a hangom és elkezdtem sírni.Megakart ölelni,de eltoltam magamtól.Nem akartam,hogy Jacob mégjobban megharagudjon.Felrohantam a szobámba és befeküdtem az ágyamba.A párnák közé fúrtam a fejem és beleordítottam.Feküdtem egy darabig és próbáltam aludni,de valaki benyitott.Nem fordultam meg,mert nem voltam kíváncsi senkire.Befeküdt mellém és elkezdte simogatni a karom.Amikor megfordultam nem hittem a szememnek.Jacob volt az.
-Sajnálom...hülye voltam!Kérlek ne haragudj!-mondta szomorúan végig a szemembe nézve.
-Nem haragszom,-ráztam meg a fejem-ha te sem!-néztem rá.
-Én sem haragszom.-mosolygott.Pár percig csendben ültünk,amikor ismét felé fordultam.
-Miért haragudtál amúgy?-olyan kíváncsi voltam,hogy mi az oka annak,hogy ennyire kiborult.
-Hát...nem megyünk le a többiekhez?-próbálta terelni a témát.
-Na Jacob!Kérlek mondd el!-rángattam a kezét.
-Féltékeny voltam.-pirult el Jacob.Milyen kis cuki.-Na most örülsz?-kérdezte mosolyogva.
-Ha tudnád mennyire!-mondtam ki,de egyből meg is bántam-Vagyis semmi,nem mondtam semmit!Menjünk inkább le!-álltam fel,de Jacob visszahúzott.
-Tudod...már régóta tetszel,de próbáltam elfojtani magamban,mert azt hittem te nem így érzel.Ez az egész Danieles ügy ébresztett rá arra,hogy nem csak tetszel,hanem szeretlek.Megértem ha te nem így érzel,de már nem tudtam többé magamban tartani.Többet érzek irántad,mint szimpla barátság.-hajtotta le a fejét.Nem hittem el amit mondott.Erre vártam már mióta.
-Én is szeretlek.-néztem rá.Meglepődve emelte fel a fejét.Közelebb jött és megfogta az arcom. Fel sem tudtam fogni,hogy megcsókolt,ahogy azt sem,hogy akit szeretek,viszont szeret.Ez életem legboldogabb napja.Mire felfogtam mi történt véget is ért.
-Leszel a barátnőm?-kérdezi mosolyogva,de szerintem nagyonis jól tudja mi a válasz.
-Ez milyen kérdés?Persze,hogy leszek!-mondom neki nevetve-Mostmár,hogy a barátnőd vagyok-de jó ezt mondani-megkaphatom a pulcsid?-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Nem,de majd hordhatod.Mostmár tényleg lekéne menni.-fogta meg a kezem.Kézenfogva mentünk le a lépcsőn.Legelőször Daniel szúrta ki.
-Na mi van?-kezdte el húzogatni a szemöldökét.
-Mi lenne?-kérdezte Jacob is nevetve.
-A kezetek.-forgatta meg a szemét.
-Szép ugye?-kezdte el nézegetni a kezünket.Ez a gyerek hülye,de én így szeretem.
-Bazdmeg!Most jártok vagy nem?Kimet kérdezem,mert ő normális.-fordult felém Daniel.
-Igen,járunk.-mondtam neki mosolyogva.
-Végre!Már nem bírtam hallgatni,hogy Jacob is nekem mondja a hülyeségeit,meg te is nekem mondod.-panaszkodott.
-Kik járnak?-szállt be a beszélgetésbe Taylor.
-Mi.-emelte fel a kezünket Jacob.
-Végre!-kezdte Taylor is.
-Mi van?Te honnan tudtad?-lepődtem meg.
-Még a vak is látta,hogy oda meg vissza vagytok egymásért.-mosolygott.Leültünk nézni egy filmet.Szerencsére nem horror volt,de most nem is nagyon figyeltem filmre.El voltam foglalva a gondolataimmal.Órákkal ezelőtt még veszekedtünk Jacobbal,most meg én vagyok a barátnője.Igen Jacob Sartorius a barátom.Sosem hittem volna,hogy mi ketten együtt,de mégis megtörtént.Odabújtam Jacobhoz.Ő csak mosolygott.

Amikor vége lett a filmnek felmentünk a Jacob szobájába.
-Nem csinálunk egy képet?-kérdezte mosolyogva.Egyre többet mosolyog.Remélem miattam.
-Csinálhatunk.-mosolyogtam én is.
-Milyet szeretnél hercegnő?-ölelt át hátulról.
-Így jó.-fogtam meg a telefonját és lefotóztam magunkat a tükörben.Mondtam neki,hogy ne rakja ki sehova,de ő szinte mindenhova kirakta.
-A rajongóid utálni fognak!-mondtam neki szomorúan.
-A rajongóim imádni fognak!-adott egy puszit a számra.
-Nem fognak!-veszekedtem vele.
-De fognak!-mondta Jacob.
-De ha nem,kinyírlak!-nyújtottam rá a nyelvem.
-Akkor fognak,ha kinyírsz.-nevetett.
-Aludjunk!-ugrottam a nyakába,de a hirtelen lendülettől hátra estünk az ágyára.Épp nagyban röhögtünk,amikor Cameron benyitott.
-Na de gyerekek!-mondta nevetve.
-Igen Cameron bácsi?-nevettem én is.
-Aludjatok!-kapcsolta ránk a villanyt.Befeküdtünk az ágyba és rögtön elaludtunk.Sok volt ez a mai nap.