Samanta Élete[Befejezett]

3. Fejezet

Mikor elment Adam, kajáltam, majd megírtam a házit nagyjából. Mikor kész lettem vele, 5 volt. Elmentem fürdeni, hajatmosni. Mikor végeztem kiválasztottam egy ruhát -ami nagyon ritka- ami fekete volt, pár fehér halálfejjel. 6 óra volt, így kisminkeltem magam és tíz perc múlva meg is érkezett Adam. Elköszöntem anyutól, kimentem és beültem az autóba.
-- Szia. - köszöntem, miközben ültem be.
-- Szia. - köszönt ő is és megcsókolt. Út közben nem beszéltünk. Mikor megérkeztünk bementünk és az ajtóban találtuk a szüleit.
-- Sziasztok. - köszöntem így, mivel már 1 éve mondták hogy tegezhetem őket.
-- Szia. - jöttek oda és pusziltak meg.
-- Boccs, hogy tolakodom, de mi a kaja?
-- Lasangne. - mondta, majd felcsillant a szemem.
-- Nyammm. - mondtam, majd elindultunk az ebédlő felé.
-- Üljetek le, mindjart hozom a kaját. - mondta Adam anyukája, majd elindult a konyha felé. Mikor kihozta a kaját elkeztünk kajálni, és minden félét kérdeztek. Már nem is emlékszem a kérdésekre mert olyan sok volt. Mikor végeztünk elköszöntem tőlük és elindultunk haza. Hazafele kifogtunk egy piros lámpát egy kerszteződésnél. Mikor zöldre váltott elindoltunk, én Adamat néztem, de a háttérben valami rossz történt. Jött felénk egy villámgyors autó.
-- Vigyázz!! - ordítottam és mutattam. Adam próbált felgyorsulni, de csak annyira tudott, hogy nem előlre hanem az autó hátuljába ütközött. Mi elkeztünk forogni, gurulni. Mikor megálltunk kerekeken volt a kocsi és próbáltam felhívni anyut sikerrel.
-- Szia anya balesetünk volt gyere gyorsan. Nem tom hol vagyunk, használd azt a mobil keresődet. De siess, Adam nagyon megsérült.
-- Jézusom. Ok. Sietek. Hívjuk a mentőket és mindjárt ott leszünk. Tartsatok ki.
-- Ok, szia. - mikor letette utána megnéztem Adamat. Hála az Istennek még lélegzik. Az után minden elsötétült.
Mikor felébredtem egy korházi szobában voltam, melettem lévő ágyon meg Adam. Anya észrevette, hogy felébredtem, így kiszaladt a szobából, gondolom azért, hogy szóljon egy orvosnak. Míg elvolt keztek előjönni az emlékek. Észre sem vettem hogy közben bejött anya egy orvossal az oldalán.
-- Jónapot. - köszöntem a doktornak.
-- Jónapot kisaszony, hogy érzi magát? Nem fáj semmije?
-- Nem fáj semmim, jól vagyok. Az a kérdés, ő jol van-e? - mutattam a mellettem lévő ágyon fekvő Adamre.
-- Igen ő jól van. Még tegnap este felébredt.
-- Oh, rendben. Anya, mi történt az után mi után letettelek?
-- Öcséd már hívta akkor a mentősöket mikor, még telefonáltunk, mert ki voltál hangosítva. Azt mondták hogy mindjárt ott lesznek ez így is volt. A rendőrök is kiérkeztek és szerencsénkre az aki belétek ment ott maradt. Fel is vállalta magát de ez mindegy is. Behoztak a korházba és megvizsgáltak titeket aztán megröngeneztek. Ahogy látod neked a kezed, neki - mutatott Adamra - meg a lába tört el.
-- És meddig kell bent maradni? Meddig lesz rajtunk a gipsz?
-- Már holnap elmehetnek, mivel mind a ketten felébredtek. A gipsz önnek 3-4 hétig, rajta 6-7 hétig lesz a gipsz, de járó gipszet fog kapni majd holnap. - mondta az orvos.
-- Ok, de a legfontosabb kérdés az, hogy lacrosse-ozhatunk-e még.
-- Persze, de majd csak 1 hét elteltével a gipsz leszedése után.
-- Ok, köszönöm. - mondtam majd elment az orvos.
-- Na kicsim, te is aludj vissza.
-- Ok, de ugye értesítettétek Adam szüleit?
-- Persze, de most már tényleg aludj!!