Stay alive [Andy Biersack]

3.FEJEZET - "How can I carry on, carry on without you?"

Arra ébredni, hogy valaki az ajtódon dörömböl nem a legkellemesebb érzés, főképpen nem úgy, hogy alig aludtál valamit az éjszaka folyamán. Feljebb húzom magamon a takarót, abban reménykedve, hogy végre abbahagyja az az átkozott személy a zaklatást és rájön, hogy nem fogod neki kinyitni az ajtót. De nem. Miért is válna be? Az túl nagy kérés lenne, hogy szombaton hagyjanak aludni, főképpen a tegnapi nap után, valami csoda történt volna, ha ez teljesül, de hát már előre tudtam, hogy nem fog. A családban rajtam kívül mindenki korán kel, csak én vagyok az a személy, aki szeret délig aludni és lustálkodni. Nyögve húzok egy párnát a fejemre, hátra sikerül kizárni a hangokat, de nem jön össze, mivel egyre hangosabban veri az ajtómat, csoda, hogy még nem esett ki a helyéről.

- Megtennéd, hogy kinyitod az a rohadt ajtót, mielőtt eltöröm a kezem? - hallom meg a barátnőm hangját. - Tudom, hogy már ébren vagy, erre minden ember felkel, szerintem még a szomszédban is hallják - adta a tudtomra, de én továbbra sem mozdultam. - Rendben, akkor közlöm Andyvel, ha beszélni akar veled, akkor az ablakodon kell bemásszon, amit mindketten tudunk, hogy meg is tenne.

Szemeim azonnal kipattannak. Lelökve magamról a takarót, indulok el az ajtó felé, mit sem törődve azzal, hogy valószínűleg úgy festhetek, mint egy élőhalott, tárom ki. Arra számítottam, hogy a barátnőm nem lesz egyedül, de meglepetésemre mégis egymagába áll az ajtóm előtt.

- Tudtam, hogy ezzel ráveszlek, hogy kikelj az ágyadból, és kinyisd nekem az ajtót - vigyorog elégedetten, majd lép be a szobámba.

- Ugye tudod, hogy ez nagyon nem volt szép, és nagyon megharagudhatnék rád? - vonom fel a szemöldököm. - De nem fogok, mivel fontos vagy nekem, de még egyszer Andyvel ne viccelődj, mert kurvára nem vagyok vevő az olyan viccekre.

- Megértettem - mosolyog rám, de abban a mosolyban van valami, amitől kiráz a hideg. - De most nézz a hátad mögé - biccent felém.

Dühösen nézek rá, hiszen már most tudom, hogy ki áll a hátam mögött. Semmi kedvem már kora reggel szembenézni vele, de úgy látszik muszáj lesz, mivel a barátnőm csak egyre jobban vigyorog, én pedig érzem, hogy közelebb lépnek hozzám, amitől én automatikusan hátrálok. Mit sem törődve vele, hogy csak egy póló és bugyi van rajtam pördülök meg, majd pillantom meg a zaklatómat, aki pont úgy néz, mintha most lépett volna ki egy magazinból, már hajnalok hajnalán. Legszívesebben ráparancsolnék, hogy azonnal húzzon innen, vagy legalább gombolja be az ingét ne csak az utolsó két gombot, mint minden normális ember, de meg sem tudok szólalni. Zavarban érzem magam, ezért még hátrálok pár lépést, majd felnézek rá, mire találkozom a vigyorgó arcával.

- Mitől lettél ennyire zavarban? - kérdi vigyorogva.

- Most keltem fel - mutatok végig magamon. - És nem vagyok zavarban, csak még félig kurvára alszom és azt hittem, hogy csak viccel azzal, hogy te is itt vagy és erre megjelensz, tudod nem vagyok felkészülve az ilyen pillanatokra, három perccel az ébredésem után - morgom.

- Még mindig semmit sem változtál - neveti el magát, figyelmen kívül hagyva, amit mondtam neki. - Reggelente még mindig morcos vagy és kócos.

- Ha valami nem tetszik, akkor el lehet menni - mutatok az ajtóra - sőt megparancsolom, hogy hagyd el a szobámat és felejtsd is el, hogy merre kell jönni ide - nézek rá, majd újra az ajtóra.

- Tudjátok gyerekek, azt hiszem ehhez már csak kukoricára lenne szükségem, hogy jobban élvezzem - adja a tudtunkra a barátnőm.

- Igazán vicces vagy - fordulok felé. - Kimentél már? - kérdem továbbra is attól a személytől, aki még mindig mögöttem áll.