Stay alive [Andy Biersack]

19.FEJEZET - Goodbye

Brandonon végig látni lehetett, hogy irtó dühös Andyre. Igaz, hogy nem csinált semmi rosszat, igazából csak nekem akart jót azzal, hogy nem jön oda hozzám egyből, de akkor is miatta sírtam, abban a pár percben újra a padlóra kerültem, mint évekkel ezelőtt, ismét neki köszönhetően. Az öcsém részben megértette, hogy miért nem jött egyből utánam, de attól még benne az maradt meg, hogy miatta sírtam.

- Steph, Brandon, gyertek ide! - kiált anya a konyhából.

Sóhajtva fordulok vissza az első fokról, majd indulok el a konyha felé. Az öcsém éppen akkor ér az ajtóhoz amikor én, ezért egymásra nézünk, mintha azt szeretnénk kideríteni, hogy mi akarhat anya, de mindketten megvonjuk a vállainkat, ezzel egymás tudtára adva, hogy fogalmunk sincs róla.

- Brandon ne néz ilyen ijedten nem csináltál semmit sem - nevet fel anya. - Egyszerűen csak kíváncsi vagyok milyen volt a sátorozás, mivel már két napja itthon vagytok, de még nem igazán volt alkalmunk beszélgetni.

- Ahhh... - mordul fel Brandon. - Én már azt hittem, hogy csináltam valamit, éppen próbáltam visszaemlékezni vajon mi lehetett az te pedig csak azt akarod kideríteni, hogy milyen volt a sátorozás?

- Tudod mit szeretnék igazából kideríteni, kisfiam? - néz a szemeibe anya. - Az igazán érdekelne, hogy miért morogsz mióta visszajöttetek, valami biztosan történt azon a helyen, de nem akarjátok elmondani, én pedig szeretnem minél hamarabb megtudni - jelenti ki.

- Miért nem kérded meg Stephaniet? - pillant rám, mire megforgatom a szemeim.

Hát igen azóta kicsit feszült a hangulat közöttünk, mert én pontosan úgy viselkedem mintha minden rendben lenne, pedig engem is nagyon bánt, ami ott történt.Igaz hamar megoldódott a helyzet, de azért míg élek bennem lesz az emléke.

- Brandon, már mondtam, hogy semmi bajom - sóhajtok fel. - Tudom, hogy aggódsz értem és megmondtad neki, ha miatta szenvedek majd, akkor nem fog érdekelni, hogy a haverod-e vagy sem, megvered, de jól vagyok. Én kezdtem el a játékkal, és ő csak azért nem engedett, mert tudta, hogy hamarosan el kell mennie, és ki tudja mikor látom újra.

- Az engem egy cseppet sem érdekel - szorítja ökölbe kezeit. - Miatta sírtál legalább húsz percet, ő pedig csak nézte. Kit érdekelnek a hülye szabályok, ha a szerelmed sír? Megmondom én, senkit, de ő mégsem rohant utánad egyből, pedig ezt kellett volna tennie.

- Ugyan már Brandon, ha engem nem zavar akkor te miért nem tudod túltenni magad rajta? - csattanok fel.

- Mert nem akarom, hogy újra eltűnj miatta - vágja rá. - Utoljára is miatta léptél le, kár tagadni és évekig nem jöttél haza, tehát ne mond nekem, hogy ne aggódjak ezen, mert nem fog menni - néz a szemeimbe, majd sarkon fordul és kilép a konyhából.

Tehát az öcsém attól fél, hogy újra el fog veszíteni, ha esetleg összeveszek Andyvel? Persze benne van a pakliban, de már nem vagyok kislány, ha vissza tudtam jönni ide, akkor képes lennék úgyis itt maradni, ha Andy már nem lenne az életem része. Ezt valószínűleg mélyen Brandon is tudja, csak benne van a múlt emléke, amikor elmentem és aztán hosszú ideig nem jöttem vissza.

- Tehát az a baja, hogy veszekedtetek Andyvel? - szólal meg halkan anya, akinek a jelenlétéről eddig meg is feledkeztem.

- Nem veszekedtünk - fordulok fel. - Csak történt egy apró félreértés, és kicsit kiborultam, mivel nem voltam teljesen józan, de minden oké. Szeretem őt és ő is engem, ezt mindenki tudja, még ő is csak attól fél, hogy elveszíthet, amire én eddig nem is gondoltam. Egyszer sem fordult meg a fejembe, hogy mit érezhetett amikor elmentem - suttogom.