Stay alive [Andy Biersack]

20.FEJEZET - You and I

Andy

Azt hiszem életem legnehezebb lépése volt, amikor két héttel ezelőtt beszálltam a buszba. Hallottam magam mögött a hangját, tudtam, hogy amint elhagyom az utcát ő összetörik majd, de nem volt választásom. Felajánlottam neki, hogy jöjjön velem, mindent megtettem, hogy rávegyem, de ő még mindig makacson kiállt amellett, hogy ő azért jött vissza, hogy a szüleivel legyen. Persze tudom, hogy fontosak neki és mellettük akar lenni, de biztos vagyok benne, hogy nem haragudtak volna rá, ha mégis úgy dönt, hogy velem tart. Én nagyon örültem volna neki.

Minden nap beszélünk, ami kicsit megnyugtat, mert legalább tudom, hogy nem tett semmi butaságot, viszont a hangjából tisztán ki lehet venni, hogy mennyire szomorú. Megígértem neki, hogy többet nem hagyom el, most mégis úgy érzem, mint évekkel ezelőtt, amikor felszálltam arra a rohadt buszra, magam mögött hagyva őt, pedig ez most korán sincs így. Eljöttem, de vissza fogok menni hozzá és ha végül kiderül, hogy ezzel szakadékot ástam közénk, akkor mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb beforrjon, mert szeretem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer valakihez ennyire kötődni fogok, mint hozzá, de megtörtént, és egyik részem baromira örül, a másik pedig kurvára dühös, mert otthagytam a fellépések miatt. Hiányzik a nevetése, az illata, az érintése. De a legjobban az, hogy mellettem legyen, hogy magamhoz ölelve őt, ébredjek fel. Barmit megadnék azért, hogy most itt legyen.

- Andy ne csináld már - mordul rám Nick. - Hiányzik, de attól, hogy ott ülsz, mint egy baromarc, aki majd belehal a fájdalmába, nem lesz jobb. Hívd fel, majd told ki a segged ebből a szobából és gyere próbálni, így nem fog menni, ha csak ülsz és bámulsz magad elé, ez semmit sem old meg, és te is tudod.

- Mi lenne, ha nem idegesítenéd ennél is jobban! - mordul rá a menedzserem. - Semmi kedvem a veszekedéseteket hallgatni! Már tisztában lehetnél vele, hogy fontos neki és ha felhozod, akkor csak jobban felhúzod vele és akkor kitör egy újabb világháború, amit nekem rohadtul nincs kedvem elhárítani.

- Jól van - emeli fel a kezet. - Én csak segíteni akartam, nem kell így nekem esni - forgatja meg a szemeit, majd lép ki morogva a szobából.

- Andy! - lép hozzám közelebb. - Nézd, tényleg megértelek, hiszen én is átmentem rajta, sőt most is otthon kellett hagynom őt egyedül, a gyerekkel, de ki fogod bírni. Nem a világ vége, főképpen, hogy meglátogathatod, mert hamarosan lesz két nap szüneted, tudom, hogy nem sok, tisztában vagyok vele, de a semminél több. Ő sem akarná, hogy itt ülj, mint egy zombi, ha már erőt vettél magadon és eljöttél, hanem játssz, ha nem is magadért vagy a rajongóidért, akkor legalább tedd meg érte. Játssz és élvezd miatta, mert ő is ezt szeretné.

Igaza van, ezzel a viselkedéssel mindenkit cserben hagyok. Imádok énekelni, imádom a rajongóimat, sosem szeretnék nekik csalódást okozni, ahogy Stephnek sem. Az életem rész a turnézás, de biztos vagyok benne, hogy meg tudom oldani, hogy ne legyen olyan fájdalmas, amikor el kell búcsúznom tőle. Valamit ki kell találjak következő alkalomra és akkor mindketten jobban fogjuk bírni ezt az egészet.

- Felhívom és utána megyek, rendben? - pillantok fel rá.

- Ezt már szeretem - ereszt felém egy vigyort, majd hagy magamra.

Gondolkozás nélkül nyúlok a laptopomért, ami az asztalon hever, majd indítom be. Amíg töltődik, a gondolataim egyből a szeretett lány irányába terelődnek, ismét. Vajon mennyire fogom összetörtnek látni, ha megjelenik a képernyőmön? Mennyire sikerül majd megjátszania magát, előttem? Egyáltalán észrevette már, hogy sosem válik be, főképpen nem nálam, hiszen ismerem már, tudom, hogy mikor hazudik, és amikor azt mondja jól van, akkor tisztán látom, hogy egyáltalán nincs így. Remegnek az ajkai, és a szemét is leveszi a képernyőről, ami mind a hazugság jele. Tudom, hogy nem szeretne megbántani és bűntudatot kelteni bennem azzal, hogy közli velem, hiányzom neki, de én meg nem akarom, hogy hazudjon, legyen őszinte velem, még akkor is, ha fáj.