Stay alive [Andy Biersack]

6.FEJEZET - Awkward

Kezdem kicsit unni, hogy ahányszor csak eltervezem, hogy a mai nap folyamán nem találkozom semmilyen zavaró tényezővel, biztosra vehetem, hogy a nap minden egyes percében valahol bele fogok botlani, ha tetszik, ha nem, de ami a legrosszabb, hogy ez, akkor is megtörténik, amikor éppen semmit sem döntök el magamban. Karma. Más már nem igazán jut eszembe az elmúlt három napról. Ha nem nálunk találkoztam vele, akkor a boltban, ha nem a boltban, akkor a városban, valahol mindig megjelent, és én kezdem kicsit azt érezni, hogy követnek, pedig a francba is tudom, hogy nincs így, egyszerűen csak olyan személy vagyok, aki vonzza a bajt.

Az elmúlt napokban próbáltam felidézni a történteket, de persze ezzel sem jutottam semmire, még mindig nem tudom, hogy mit történhetett, amiről én megfeledkeztem. Unalmamban, amikor a szobámban rejtőztem, ahová tudtam, hogy nem fog bejönni még utána is olvastam pár dolognak. Néha elnyomjuk az olyan emlékeinket, amik fájdalmat okoznak nekünk, így kezdem azt hinni, hogy jobb is, ha nem emlékszem semmire sem, mivel lehet, hogy csak kiborulnék tőle, arra pedig semmi szükség.

- Ezt nem hiszem el! - vágok egy párnát a velem szemben lévő falhoz. Barndonnak muszáj hajnali tízkor zenét bömböltetni a mellettem lévő szobában. Az egy dolog, hogy a gondolataim miatt nem tudok aludni, de így ha valahogy sikerülne is kizárnom őket, képtelen lennék visszaaludni és az én szervezetemnek, minimum 12 óra alvásra van szüksége vagy nyűgös leszek, ami ma tuti, hogy elő is fog jönni, hiszen nem igazán aludtam többet 6-nál. Morogva dobom le magamról a takarót, majd pattanok lábakra és indulok ki a szobámból, egyenesen a mellettem lévőbe. - Brandon! - ordítom el magam. - Megtennéd, hogy nem ebben az órában basztatod ezt a zenét? - pillantok a velem szemben levő öcsémre, aki csak vigyorog rám, majd oldalra néz, mire én összeráncolt szemöldökkel pillantok ugyanabba az irányba. - Hát ez csodás - motyogom az orrom alatt. A zene hirtelen lehalkul, így már nem kell ordítozni, ahhoz, hogy megértsük egymást. - Köszönöm, én most megyek aludni...

- Legközelebb - köszörüli meg a torkát a fekete hajú volt barátom - ha felöltözve gyere át - néz végig rajtam, mire arcom forróság önti el. Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán itt találom, meg sem néztem, hogy mi van rajtam, hiszen tudom, hogy az öcsémet nem igazán érdekli, de jobban belegondolva talán meg kellett volna néznem, és nem csak egy bugyiba és felcsúszott toppba átvágtatni ide.

- Ne bámulj már - húzom lejjebb a toppom, de ezzel csak azt érem el, hogy többet mutasson a dekoltázsomból. - Komolyan? - fordulok Brandon felé. - Neked is muszáj úgy nézned, ahogy, hiszen a nővéred vagyok a francba is - túrok a hajamba.

- Lehet, hogy a nővérem vagy, de én meg pasi - vonja meg a vállát. - De ne aggódj, sosem izgulnék fel tőled, még drogos állapotban sem, nem vonzódom a... mármint hozzád és ez sosem fog megváltozni.

- Minden lány ezt akarja hallani, de értem mire céloztál öcsike, de ahogy látom csak te vagy vele így, ebben a szobában - morgom. - A barátnőd előtt is ezt csinálnád? - mordulok rá.

- Nem csinálok semmit - emeli fel a kezeit.

- Mondogasd csak magadnak, de én nem vagyok vak, és most pofa be, és azt a szar vissza ne kapcsoljátok, mert nem állok jót magamért - fordulok meg, majd vágtatok át a saját szobámba.

Mielőtt még becsapnám a saját szobám ajtaját, hallom, hogy az öcsémből kitör a röhögés. Aha, tényleg nagyon vicces volt az előző szituáció. Komolyan, a volt legjobb barátod, akinek csaja van, úgy bámul, mintha még sosem látott volna ezelőtt így, pedig ez egyáltalán nem igaz. Sokszor voltam már előtte hiányosabb öltözékben is, de ez sosem zavarta, engem viszont most nagyon is, amikor úgy nézett, mintha fel akarna falni a szemeivel. A hideg is kiráz tőle, és ez azért baj, mert nem rossz értelemben.