Stay alive [Andy Biersack]

9.FEJEZET - In the bedroom

Gondolkozás nélkül tettem fel az utolsó kérdésem, amit egy másodperc múlva már meg is bánom. Nekem teljesen elment az eszem? Igaz, meg szeretném tudni, hogy miért ajánlotta fel magát nekem - basszus de furán hangzik - de az nem azt jelenti, hogy ebben a pillanatban meg is akarom vele beszélni, viszont ebből a kérdésből biztosan úgy gondolja. Jó lenne egyszer végre gondolkodni is mielőtt megszólalok, hiszen a rohadt életbe, anya és Amy a másik szobában vannak, és amilyen szerencsém van voltam olyan hangos, hogy ők is tisztán értsék a kérdésem, ami nem kicsit lenne ciki. Zavartan túrok a hajamba, mivel a francba is én okozom magamnak a bajt. Lehet, hogy kimondom szinte mindig, amit gondolok, de ezt nem pont így terveztem, nem mások előtt kellett volna feltegyem.

- Tudod mit - nyögök fel fájdalmasan - inkább felejtsd el, amit kérdeztem. Nem érdekel a válasz, egyszerűen csak képes vagy felhúzni a puszta jelenléteddel és elfelejtek gondolkodni mielőtt megszólalok.

- A faszt nem érdekel! - szólal fel Brandon. - Érdekel, az nem is kifejezés, sokkal inkább én vagyok az, akit ez kicsit sem érdekel. Oké talán egy kicsit igen, mert a nővérem vagy, de annyira mégsem - túr a hajába.

- Igazad van! - szedi össze magát Andy, majd áll fel és indul meg felém. - Gyere menjünk fel és beszéljük meg a dolgokat, ahogy a felnőttek szokták - néz a szemeimbe.

Érzem, ahogy a torkom egyre jobban kiszárad. A gondolattól, hogy kettesben kellene legyek vele a szobámban, ahol még egy ágy is található, már most a frász jön rám, de a másik részem, egy apró kis részemnek felkeltette az érdeklődését, és ezért utálom magam. Nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék két lábon felsétálni a lépcsőn úgy, hogy tisztában vagyok vele mi vár rám, ha felértünk.

- Jössz? - vonja fel a szemöldökét. - Beijedtél? Az előbb még te akartad, hogy magyarázzam meg, már nem szeretnéd? - vigyorodik el.

- Idegölő vagy - morgom, majd erőt véve magamon állok fel és nézek rá, arra várva, hogy elinduljon, mert nincs az az csoda, hogy én előtte sétáljak fel a lépcsőn. - Menj már - mutatok felfelé.

Kuncogva indul meg előtte, mire én a szemeim forgatom. Szar, ha a másik ismer téged, míg te nem vagy benne biztos, hogy ez a te részedről is így van és tudja, hogy miért szeretnéd ha előtted menne. Magabiztosan sétál a folyosón, majd nyomja le a szobám kilincsét és lép be a kis birodalmamba.

- Egy szóval sem mondtam, hogy bejöhetsz - jegyzem meg a hátánál állva.

- És mégis, hogy gondoltad a beszélgetést? - fordul meg, aminek következtében közel kerülünk egymáshoz, túlságosan közel. - Én állok az ajtó egyik oldalán, te pedig a másikon? - lép egyet felém, mire én automatikusan hátrálok. A francba is ez már most rosszul alakul, talán sokkal rosszabban, mint amit a lépcsőn felfelé jövet képzeltem el. - Mi a baj? - dönti oldalra fejét.

- Mi... mi a francot csinálsz? - kérdem tőle halkan, amikor a hátam már az ajtóm érinti, ő pedig közel van hozzám, de mégsem érint meg, amiért ebben a pillanatban hálás vagyok, nem is kicsit.

Hatalmas tenyereit a fejem mellett támasztja meg, és néz le rám. Igaza volt Brandonnak, már lent is forrt köztünk a levegő és ebben, ez a szituáció nagyon nem segít, sokkal inkább ront az egész helyzeten. Miért áll ilyen közel hozzám? Miért néz így rám? Miért olyan ismerős számomra ez a helyzet?

- Remegsz - suttogja. - És valahogy úgy érzem, hogy nem a félelem miatt, hiszen te sosem féltél tőlem. Azt megértem, hogy utálsz, mert leléptem, amikor szükséged volt rám, de sosem féltél tőlem és nem is fogsz, hiszen pontosan tudod, hogy soha az életbe nem ártanák neked, esetleg tennék valamit, amit te nem szeretnél - néz a szemeimbe. - Szóval kíváncsi vagy, hogy miért tettem fel neked aznap este azt az ajánlatot, legyen elmondom.