Stay alive [Andy Biersack]

17.FEJEZET - Wild things

Sosem gondoltam volna, hogy én leszek az első személy, aki kiüti magát az este folyamán, de hát megtörtént. Nem ittam sokat, viszont van egy olyan érzésem, hogy ez annak köszönhető, hogy napok óta nem alszom rendesen és nem is igazán eszem. Mielőtt még bárki arra gondolna, hogy ez Andy miatt van, nincs igaza. Semmi köze hozzá, ha tehetném, akkor semmivel sem törődve élnék vele, de nem tehetem, hiszen az élet nem olyan kegyes, mindig történnek dolgok, hogy az ember idejét elvegyék...

A többiek a tábortűznél isszák a vodkát, miközben vicces történeteket mesélnek, én pedig egy fának dőlve nézem őket. Muszáj volt kicsit elkülönülnöm, mivel kicsit forogni kezdett velem a világ és azt éreztem, hogy bármelyik percben elhányhatom magam. Andy vigyorogva mesél, de közben minden egyes percben kétszer tekint felém, hogy minden rendben van-e velem. De én csak mosolyogva nézem. Boldog vagyok, hogy annyi év eltelte után végre valami jó is történhet velem. Sosem hittem, hogy a sok szenvedés után történhet velem valami jó is, de úgy látszik mégis. A sok rossz után valami jó jön, ahogy a mondás is tartja.

Össze vissza cikáznak a gondolataim, egyik percben még arra gondolok Andy milyen örömöt okoz nekem, míg a másik percben azon mennyit szenvedtem neki köszönhetően. Tudom, hogy ez a piának köszönhető, viszont tudom, hogy sosem leszek képes teljesen túllépni ezeken. Szeretem és megbocsájtottam neki, de mindhiába tudom mi miért történt, a fájdalom nem múlik el soha. Egy része mindig velünk marad életünk végéig, de enyhül és ennek köszönhetően ismét boldogan élhetünk, még amellett a személy mellett is, aki csak rontott a helyzeten, hiszen szeretjük. Mindent neki köszönhetek, ha ő nem lenne nekem, akkor én még mindig elveszve bolyonganék a világban, de hála a kék szemű fiúnak, újra önmagam vagyok.

- Itt vagy? - bök meg az orrával valaki, visszarepítve a jelenbe. Nem kell kinyitnom a szemeim, hogy tudjam az illető Andy, hiszen egyből felismerem az illatáról és a hangjáról. Kezeit a derekam köré fonja, majd szorosan elém áll. - Azt hiszem kicsit sokat ittál, nem igaz? - nevet fel.

- Hagyjál már Andy - nézek a szemeibe, mire a vigyora csak szélesedik. - Nem is ittam sokat, csak hát nem igazán ettem és aludtam... meg, meg itt vagy te is - motyogom.

- Én? - vonja fel a szemöldökét. - Talán csak nem veszem el annyira az eszed, hogy megrészegülsz tőlem?

- Barom - csapok a mellkasára, mire felkuncog. - Ez nem azért van, nincs neked akkora hatalmad - nyújtom rá a nyelvem. - Egyszerűen csak szerelmes vagyok - közlöm vele.

- Annyira imádom amikor ennyire magatehetetlen vagy - simít végig az arcomon, minek következtébe nyöszörögve simulok teljesen az érintéséhez. - Most bármit megtehetnék veled, most engedelmeskednél nekem, bármire kérnélek - suttogja, mire én csak helyeslően bólintok. - De tudod mi a baj? - kérdi, mire én lassan felnyitom a szemeim. - A másik éned, aki folyamatosan ellenkezik velem és sosem enged semmiből, nagyobb örömöt nyújt számomra, hiszen sokkal szórakoztatóbb, ha nem teszed azt amit mondanak neked.

- Biztosan Andy, egy szavadra sem tudok figyelni - nevetek fel kínosan. - Hallom, amit mondasz, de mire eljutna hozzám szertefoszlik, talán innom kellene egy kis vizet - jegyzem meg.

- Gyere ide - húz szorosan magához, mire én megkönnyebbülten karolom át a derekát, hiszen lehunyt szemekkel már nem forog velem a világ, és nem is érzem magam olyan rosszul, hiszen ott vagyok, ahol lenni akartam. - Most pedig menjünk vissza a tábortűzhöz - emel fel, majd nyúl a fenekem alá, hogy meg tudjon tartani, míg én átölelem a derekát.

Karjaimmal és lábaimmal szorosan kapaszkodom belé, miközben lassan elindulunk. Tisztában vagyok vele, hogy nem csak én ittam, hanem ő is, de rajta kicsit sem látszi, hogy ittas lenne, mivel a fiúk, bocsánat férfiak mindig jobban bírják, vagyis a legtöbb alkalommal.