~Claudia szemszöge~
Két nap telt el azóta, hogy beszélhettem Eliza jóvoltából Braddal. Az osztállyal visszautaztunk Londonban, én a mindennapjaimat barátnőmnél töltöttem, mivel apu üzleti úton volt.
Bírtam Elizáék házát. Folyton orgona illat volt a konyhában, mivel az anyukájának az volt a kedvenc virága.
- Szerinted elfelejtette..?- kérdeztem egy délután.
- Biztosan nem! Meg fog keresni!- bíztatott a barátnőm.
- Bárcsak így lenne- sóhajtottam.
- Mi lenne, ha nem kéne egésznap azt a depressziós fejedet bámulnom?- ripakodott rám.
Másnap arra ébredtem, hogy folyamatosan rezeg a telefonom. Fáradtan meredtem a képernyőre, amin egy ismeretlen szám villogott.
Sóhajtva fogadtam a hívását.
- Ki a faszom vagy és mi a rákomért hívogatsz hajnalban?- motyogtam.
- Clau? Te vagy az?- a hangjától egyből ledermedtem.
- Brad! Te jó ég! Ne haragudj, nem...
- Semmi baj- nevetett fel.- sajnálom, hogy nem jelentkeztem hamarább, csak a sok koncert között nem volt mikor felkutassam az elérhetőségedet.
- Lényeg, hogy most itt vagy- mosolyodtam el. A mellettem alvó Eliza elkezdett mocorogni. Kérdőn nézett rám, amire némán odatátogtam, hogy mi a szitu.
- Ma van időd?
- Mire?
- Tudod... hogy ápolgassuk a kapcsolatunkat- szivatott de éreztem, a hangján, hogy mosolyog.
- Haha! Amúgy meg oké nekem. Mikor?- próbáltam leplezni, hogy belülről majd kicsattanok örömömben.
- Akár most?- nevetett fel idegesen.
- Most?- néztem magamon végig.- várj... fel kéne öltözzek!- hebegtem ijedten.
- Miért, most nincs rajtad ruha?- társalgott és hallottam ahogy a háttérben valaki hangosan felröhög.
- Hülye!- pirultam el.- pizsama van rajtam!
- Mesélj még!- kérte vágyakozó hangon, amire megforgattam a szemem.
- Hah.. nehéz eset vagy!
- Hol vagy most?
- A barátnőmnél.
- És ő hol lakik?
Elmondtam a címet és mielőtt leraktuk, James a készülékbe üvöltött, hogy bizony ő is jön Braddal, hogy meglátogassa Elizát. Erre a hírre a barátnőm teljesen bezsongott és feltúrta az egész szekrényét.
- Nincs egy normális göncöm!- fakadt ki a haját tépve.
- Vedd fel ezt!- kaptam fel a földről egy ruhát oda se nézve.
- Jé dejó! Hogy kerestem már ezt a ruhámat! Köszi, Clau!
- Bármikor- kacsintottam rá.
Félórával később már Elizáék teraszán ültünk izgalmunkban egymás kezét szorongatva a mi celeb hercegeinkre várva, akik nemsokára feltűntek a kanyarban...
