Félórával később már egymással szemben ültünk Elizáék nagy bőr kanapéján.
Brad arcából semmit sem tudtam kivenni. Annyira izzadt a tenyerem izgalmamban, annyira féltem attól, hogy Brad mit fog mondani mint még soha semmitől.
- Szólalj már meg- sziszegtem.
Erre csak halványan elmosolyodott.
- Figyelj, Clau. Ez nekem nem fog menni. Mindennél jobban szeretlek, de a banda az első számomra. Nem hagyhatom, hogy befolyásold a karrierünket... életem legboldogabb napja volt, amikor a semmiből odaestél a lábam elé a fellépésen. Azt sose felejtem el. Ahogy téged sem- állt fel.
Meredten néztem rá.
- Ezt a szöveget melyik hülye magoltatta be veled?- szólaltam meg végül.
- A meneggerem- röhögte el magát.
- És te neki a bábja vagy? Ha azt mondja szökj a kútba, te beleszöksz?- tettem csípőre a kezem.
- Ez nem így megy, Clau...- hajtotta le a fejét.
- Akkor világosíts fel!-ordítottam a képébe, amitől hátrahőkölt. Mintha egy könnycsepp gördült volna végig az arcán.
- Sose változz meg- suttogta és kiment.
Talán más lány a helyemben depressziót kapott volna ettől a beszélgetéstől. Felvágta volna az ereit meg satöbbi.
De én úgy éreztem, nem éri meg egy könnycseppet sem hullatni egy ilyen baromért. Akinek ennyit ért a kapcsolatunk.
