~Clau szemszöge~
Szörnyen éreztem magam az elkövetkező napokban. Bűntudatom volt, hogy úgy viselkedtem Elizával, de haragudtam is rá, mert a továbbiakban Lenaékkal lógott.
Az oszi szerencsére semmit sem sejtett a koncertről, de nem is terveztük neki elmondani. A Los Angelesi kirándulásnak számomra az után, hogy találkoztam Braddal véget ért. Csak a kötelező programokon vettem részt, a többiben meg a szobánkban gubbasztottam.
- Ne játszd már a depresszióst- lépett be egy délelőtt Chris, kezében a telefonjával.- ez az utolsó napunk itt. Ne hagyd, hogy egy fiú tönkretegyen.
- Ő nem csak egy fiú- feleltem rekedten.
- Nem érdekel, milyen faszságokat hordasz össze.- rántott talpra a karomtól fogva.- de most kibékültök Elizával.
- Chris ne már!- próbáltam ellenkezni de nyavajgásom ellenére felkapott a hátára és elindult a folyosón.
Pár fiú az osztályból "hú"-zni kezdett amire kinyújtott nyelvel bemutattam nekik.
- Itt is vagyunk- dobott le.
A terasz felé kezdett tolni, ahol egy asztalnál ült a barátnőm, valami turmixot szürcsölve.
- Innen megoldom egyedül is- sziszegtem és kinyitottam a terasz ajtót.
Odasomolyogtam Eliza hátához, aki valahova a messzeségbe bámult. Rátettem a kezem a vállára, amire összerezzent.
Csodálkozva nézett fel rám.
- Figyelj... én annyira de annyira- kezdtem de közbevágott.
- Álj!- borult a nyakamba. Nem szerette senkitől sem hallani a bocsánatkérést. Mindig azt hangoztatta, hogy neki a szándék a fontos.
Leültem vele szemben és beleittam a turmixába.
- Hé- röhögött fel, amire kérdőn néztem rá.- tudod, hogy hiányoztál?
Erre csak vállat vontam.
- Szeretnék mondani valamit- komorult el.- találkoztam a koncert után Jamessal... és hát... elég jól kijöttünk.
Úgy meglepődtem ezen, hogy félrenyeltem és köhögni kezdtem.
- Megadta az elérhetőségeit- folytatta olyan természetesen, mintha éppen nem a fulladás szélén állnék ott mellette.- talán megkérhetem, hogy üzenjen valamit Bradnak a te nevedben.
A végére úgy összezavarodtam, hogy csak ennyit tudtam kinyögni:
- Mi?!
