Scarlett Hook a Californiában töltött nyár után hazatérve hatalmas meglepetést okoz mindenkinek. Egykor sötét vörös haja, szikrázó arany színeket öltött, hófehér bőrét bronzra váltotta, és természete és teste is igen sok változáson ment ketesztül...
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Második nap, melyről sikerült nem elkésnem. Felkaptam a deszkám, és az épület felé vettem az irányt, amikor meghallottam egy motor hangját. Chtistoph is befutott. Egy nap alatt több barátja lett, mint nekem valaha. Oldalra fordította a fejét és a tekintetünk találkozott. Intett nekem, én pedig halvány mosolyra húztam a szám, és beléptem a suli hatalmas épületébe. A szekrényemhez siettem, majd felkaptam a francia cuccom és elindultam órára, de amint beléptem a terembe már fordultam volna vissza. Christoph állt az ablaknál, pont a helyem előtt.
- Jó reggelt Scar!
- Neked is Christoph... - ültem le a helyemre. - Mi van veled?
- Ó, Te jóságos Ég, maga Scarlet Hook érdeklődött hogylétem felől!
- Áh, inkább felejtsd el! - forgattam a szemem.
- Figyelj, majd megmutathatnád suli után a pályát, elveszek ebben a hatalmas iskolában. - vakarta meg a fejét, nekem meg a szavam elakadt.
- Jaj, Chris! Scarletet hiába kéred ilyesmire, mivel a menő helyeket kerüli.- nevetett fel Layla, amitől a fejem robban néha szét.
- Olybá tűnik, hogy a menő hely számodra és számomra eltérő fogalom. - oktattam ki franciául a lányt, miközben fellapoztam a füzetem.
- Öhm... Pf! Ha nem megy normálisan inkább meg se szólalj. -hápogott a lány. - Ms King (Layla), kérem foglaljon helyet.- lépett be a Francia Tanárnő, Ms Soldier. Ó, és ő is ugyanolyan katonás volt, mint a neve. Vicces, nem?
***
A napom gyorsan elrepült, pláne ha az ember egész nap csak olvas... Ha nincs egyetlen barátja sem. Nem panaszkodhatok, mivel én nem nyitottam soha senki felé, de vannak napok, amikor nagyon élvezem a magányos órákat.
Utolsó óra után már épp indultam volna haza, mikor eszembe jutott, hogy még vár rám egy feladat. Á, megoldja egyedül, vagy épp Layla-val.-gondolkodtam magamban.
- Szia Scar! - vetődött a szekrénysornak Christoph.
- Szia!
- Akkor kiviszel a pályára? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Ki van zárva, hogy még nem jártál a sportpályán! Az összes üresfejű ott tengeti a délutánját, nem hívtak, hogy tarts velük? - vontam fel a szemöldököm.
- De, hívtak. - mondta közömbösen.
- Akkor miért nem velük mentél?
- Veled minden bizonnyal izgalmasabb lesz... - hatolt a személyes terembe ismét. Torkomon akadt a szó, így csak lehajtott fejjel kikerültem, és elindultam a pálya felé, de éreztem, hogy követ. Az az igazság, hogy míg minden út Rómába vezet, addig a sulinkban minden folyosó a pályára, így tényleg nem értettem Christoph hülye kérését. A földszinti folyosó végén kivágtam az ajtót és
intettem neki a nagy messzeségbe, hogy amúgy ott van a hatalmas pálya, ám ahelyett, hogy elhaladt volna mellettem, elkapta a csuklóm és kivonszolt.
- Christoph mi a fenét művelsz? - pánikoltam be, mivel egyre közelebb értünk egy halom pom-pom lányhoz.
- Ma van a pom-pom lány válogatás, és gondoltam ideje barátokat szerezni.
- Nekem ott van Alexis, Christoph! - próbáltam megállítani a fiút, de már odértünk.
- Chris! Szia! Örülök, hogy látlak! - mosolygott egy magas, szőke hajú lány.
- Sophie, szintúgy, hoztam egy újoncot. - fogta meg hátulról a vállaimat.
- Ez remek, de ugye tudod, hogy Scarlet már egy kicsivel több ideje jár a suliba?
- Persze, de soha nem mert jelentkezni!
- Mert nem is akarok, ha megbocsátotok... - mondtam és kifordultam a tömegből. Igazából rázott a hideg a nagy létszámú csoportok közelében. A lelátókon keresztül kívántam elhagyni a pályát, de Christoph-ot nehezebb volt lerázni, mint hittem.
- Scar, ne már! Legalább próbáld meg! - könyörgött én meg hirtelen megfordultam.
- Mi a fenét akarsz tőlem! Nem fogok ugrálni, mint valami félőrült.
- Pedig régen nagyon szerettél.
- Az Ég szerelmére! Hét éves voltam! - csattantam fel.
- Kössünk alkut!- vágott a szavamba. - Te leülsz és megnézed, hogy legalább mit kell csinálnod, cserébe én...
- Cserébe Te? - néztem rá felvont szemöldökkel, mire ő csak hanyagul megrántotta a vállát, majd pimaszul elmosolyodott. - Tudod mit? Elérem a magam módján, amit akarok. - majd azzal a lendülettel felkapott a vállára és visszacipelt a lelátók másik feléhez, és lerakott egy székre. - A válógató után hazaviszlek.
- Ne fáradj! - mondtam, de már el is ment, hogy hova arról foggalmam sem volt.
- Jól van hölgyeim! - tapsolt kettőt Sophie. - A válogató egyszerű lesz. Láthattok egy koreográfiát, és azok, akik a legkevesebb hibával adják vissza bent vannak a csapatban, persze próbaidőn... - Ahogy körülnéztem feltűnt, hogy a suliba járó lányok kb. fele a lelátókon ült, és elmélyülten itták Sophie minden egyes szavát, majd minden egyes mozdulatát a tánc közben pislogás nélkül figyelték.
- Rendben! - kiáltott a lány. - Most mindenki, aki a csapatba akar tartozni feláll és idejön, de semmi sem kötelező, aki akar elmehet! Kivéve Scarletet! - sandított rám, amikor elhagyni készültem a lelátót. Hurrogást hallottam a pályáról, és mit látok? Megjelentek a drága focista-palánták.
Felálltam és nagy nehezen kivonszoltam magam a többi lány közé, akik sokkal izgatottabnak tűntek nálam. Elindult a zene, én pedig emlékképeket felidézve pattogni kezdtem, csakúgy, mint előttem a cheerleader csapat körülbelül fele.
- Az a 25 lány, aki még áll idejön! - kiáltotta Sophie, amint befejztük a táncikálást. - Következő feladat! Mindenki csinál egy cigánykereket! - mindenki egy emberként vetődött. Borzalmas volt. - Renben lányok spárga! Híd, kézenállás, majd előre és hátraszaltó! - osztotta a parancsokat a magabiztos szőke vezető, és a mellettem sorakozó lányok pedig hitetlenkedve bámulták a Sophie nevű alanyt, de elkezdték csinálni a többi cheerleader segítségével, de nem igazán jött össze nekik.
- Mi az? Csak nem feladtátok már most? Rendben! Akkor Te ott! Igen Scarlet, Te! - mutatott rám a lány.- Gyere ide!
- Nekem most mit...
- Csinálj kérlek egy spárgát! - összeráncoltam a szemöldökeimet, majd a sortomra pillantottam. Talán nem szakad szét.- Még a mai nap folyamán kérlek!
Páran felvihogtak, én meg nem akartam beégni, így lecsúsztam terpeszben, majd fel is emelkedtem.
- Jó, egy hidat és abból egy kézen állást! - megtettem, amire kért. - Remek! Ha megy akkor egy szaltót is csinálhatnál! - lelkesedett a lány. - Lizzi gyere segíts feldobni!
- Egyedül is megy, köszi. - intéztem egy halvány mosolyt a két pom-pom lány felé.
- Akkor csak tessék! - intett Sophie. A lelátóval szembefordultam. Ott ültek fenn néhányan a leendő focisták közül. Lassan kifújtam a levegőt, majd futásnak eredtem. A jobb lábammal felléptem egy székre, és a balt lendülettel hátra irányítottam, ezzel elérve egy igencsak szép hátraszaltót. Kiegyenesedtem, és a mögöttem sorakozó cheerleaderekre pillantottam. Sophie mosolyogva nézett és olyasmi csillant meg a szemében, amiről tudtam, hogy nagyon megszívom...
