Scarlett Hook a Californiában töltött nyár után hazatérve hatalmas meglepetést okoz mindenkinek. Egykor sötét vörös haja, szikrázó arany színeket öltött, hófehér bőrét bronzra váltotta, és természete és teste is igen sok változáson ment ketesztül...
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
Visszasétáltam a csapathoz és hol irigykedő, hol pedig elismerő tekintetekkel találtam magam szembe.
- Rendben Scarlet, azt hiszem ez a tied! - nyújtott át Sophie egy hófehér masnit, melyen sötétkék betűkkel annyit állt : I'm a cheerleader!
- Biztos vagy Te ebben? - néztem rá kételkedve.
- Ilyen biztos még sosem voltam - mosolygott rám a lány, én pedig átvettem a masnit. Utánam még további 7 lány kapott hasonló hajgumit, és a kötelező „egymást öleljük és ugrálunk" jelenet következett. Hatalmas nevetésnek azonban az lett a vége, hogy láttam egy labdát közeledni, azonban mielőtt bárkit is eltalálhatott volna megfogtam. Persze páran felsikítottak, ami részben érthető, mert igencsak fáj, ha egy amerikai focilabda eltalál, másrészt viszont érthetetlen, mivel senkit sem ütött meg a labda. Körbenéztem, és kiszúrtam egy srácot lepacsizni a társaival, majd felém pillantott.
- Hé, cica, dobd csak ide! - ordított keresztül a pályán a srác, mely osztatlan sikert aratott a jelenlévők között, persze a lányok egyrészét kivéve. Egy kedves mosolyt küldtem az illető felé, majd felemeltem a karom, és eldobtam a labdát. Pont a mellkasába csapódott a játékszer, mire meglepetten hátratántorodott.
- Máskor óvatosabban, cica! - kiáltottam vissza neki, majd a csapathoz fordultam, mire Sophie és pár lány nevetni kezdett.
- Ez szép volt Scarlet! Nos, miután elhárult a veszély, kérlek titeket fáradjatok velünk! - Mondta Sophie és bevonultunk az öltözőbe. A csapat összesen 18 tagú volt, de az öltöző még így is elég nagy volt egy gyűléshez. A bent várakozó pom-pom lányok mosolyogva és tapsolva fogadtak minket, majd Sophie szembefordult hetünkkel.
- Lányok! Gratulálok! Üdvözöllek benneteket a csapatban! - újabb tapsvihar. - Ez egy komoly feladat! Kitartást, hűséget és rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy mind tökéletes pom-pom lányok legyetek. Bizalomra is szükség lesz, és ellenségeskedés a csapaton belül nincs. Ez nem kérés volt, nem is egy javaslat. Ez egy kijelentés. De, minden rendben lesz mivel mi mind nővérek vagyunk. Segítünk egymásnak! És higgyétek el, ebben a suliban szükség van az összetartásra, egy támaszra. - fejezte be a monológot és egy pillanatra rám nézett, majd mosolyogva összecsapta a tenyereit. - A következő! Lizzie az edzések időpontjait osztja, kérlek titeket, hogy pontosan jelenjetek meg, mert a pontatlanságot nem tűröm! Valamint... - a padoktól egy-egy cheerleader mindannyiunkhoz odalépett és egy sporttáskát adott át. - Az iskola megengedheti magának, hogy a csapatnak mindent megvegyen, és a csapatba a pom-pom lányok is beletartoznak, így egy kész kezdőszettet kaphattok. Vigyázzatok a ruháitokra és tiszteljétek, hisz nem mindenkiből lesz pom-pom lány!
***
Kiléptem a friss levegőre és mély lélegzetet vettem. A pálya felé indultam és akkor megpillantottam Christoph-ot. Épp az edzővel beszélt, így én inkább megfordultam és a szekrényemhez siettem. Kivettem a gördeszkám, majd pár perccel később már a suli lépcsőin sétáltam lefele.
- Scarlet! - kiáltott valaki a hátam mögül. Hátrapillantottam és Christoph tűnt fel.
- Szia! Mi az? -néztem rá apró mosollyal a számon.
- Hjaj... - lihegett, futott? - Mondtam, hogy várj meg, tudod milyen őrült tempóban jöttem utánad?
- Nem, de mondtam, hogy egyedül is hazajutok. - indultam tovább, de Christoph továbbra is mellettem baktatott. - Bekerültél a csapatba?
- Igen, de kár, hogy nem láttad, hogy...
- Hogy fellökted Mr Cicát? Hidd el hallottam! - nevettem el magam.
- Ajaj, ezek a pom-pom lányok igen jól értesültek. - vakarta a fejét.
- Te akartad, hogy pom-pom lány legyek!
- Igen, én akartam! - mondta és igazán közel hajolt az arcomhoz. - De azt akarom, hogy csak nekem szurkolj! - húzta mosolyra a száját, én meg levegőt is alig mertem venni, de ezt nem mutathattam.
- Christoph?
- Igen Scarlet?
- Te hülye vagy.
- Sosem állítottam az ellenkezőjét. - mondta komolyan, majd egyszerre robbant ki belőlünk a nevetés. - Jól van! -törölgette a szemét. -Legalább add a táskád, had vigyem!
- Jó, jó! -nevettem még mindig és odadobtam neki a sötétszürke-rózsaszín sporttáskám.
- Basszus, mi van ebben? - nyögött fel.
- Ó, egy-két pom-pom lány cucc, amúgy meg nem tom' , de Te akartad vinni! - mondtam, és felléptem a gördeszkámra, majd elhagytam a parkolót.
Szinte egyszerre érkeztünk meg a hozzánk. Christoph lekapta a fejéről a sisakot.
- Te jó Ég Scar! Hogy a fenébe mész ilyen gyorsan? - nézett rám hitetlenkedve.
- Nem is mentem gyorsan, csak Te voltál a lassú! - léptem közelebb hozzá, hogy elvegyem a táskám.
- Á-á-á! -emelte a magasba a tulajdonom. - Mit kapok cserébe?
- Hm, nem is tudom, esetleg nem öllek meg. - néztem mélyen a szemébe.
- Ó hogyne... -nevetett, de még egy picit közelebb léptem, így már szinte összeért az arcunk. Továbbra is a szemeibe néztem, ő pedig meglepetten figyelte minden egyes mozdulatom.
- Esetleg másra vártál? - kérdeztem csábos hangon, mire egy kicsit lentebb süllyedt a keze. Már majdnem az orrához ért az orrom, mikor hirtelen kikaptam a kezéből a táskám, és nevetve a kapunkhoz futottam.
- Ó, Egek Scarlet ezt még nagyon megkeserülöd! - kiáltotta és leszállt a motorról én meg a nevetéstől fulladozva menekültem előle. Úgy futkostunk az utcán, mint két gyerek. Össze-vissza röhögcséltünk, majd hirtelen nagyon megfájdult a fejem. Megtorpantam és mindkét kezemmel az arcomhoz kaptam.
- Hé, Scar jól vagy? - nem válaszoltam. Nem tudtam válaszolni. Képek pörögtek le a szemem előtt, mintha egy filmet néztem volna.
Két kisgyerek rohant át az úton. Nevettek. Egy kicsivel idősebb fiú és egy körülbelül 8 éves kislány. Leültek egy gördeszkára, és sütit tömtek az arcukba miközben az út szélén tologatták magukat jobbra és balra.
- Scarlet, legyünk barátok!
- Christoph mi már azok vagyunk! - nevetett a kislány.
- De akkor ígérd meg, hogy örökre azok maradunk!
- Ígérem, kisujj eskü?
- Kisujj eskü! - kapcsolta össze a két gyerek az ujjaikat.
- Scarlet? - hallottam egy hangot magam mellől, én pedig kinyitottam a szemem. Christoph aggódó szemeivel találtam szemben magam. - Jól vagy?
- Persze. - mosolyogtam rá, ő pedig hatalmasat sóhajtott.
- Ó Egek! Többet ne ijessz rám! - túrt a hajába.
- Kisujj esküt szeretnél rá? - álltam fel nevetve, mire mintha egy kis fájdalom suhant volna keresztül az arcán, majd ő is nevetni kezdett.
- Ugyan, nem vagyunk már gyerekek. De igyál többet, ha fáj a fejed!
- Rendben Dr. Hale!
- Hm, ez a megszólítás tetszik. - villantott felém egy megnyerő mosolyt.
- Ha szeretnéd megkaparintani az elnevezést akkor ideje lenne nekiállnod tanulni. - kacsintottam rá, és felkaptam a cuccaimat, de mielőtt beléptem volna a kapun hátramosolyogtam. - Szia Christoph!
