Scarlett Hook a Californiában töltött nyár után hazatérve hatalmas meglepetést okoz mindenkinek. Egykor sötét vörös haja, szikrázó arany színeket öltött, hófehér bőrét bronzra váltotta, és természete és teste is igen sok változáson ment ketesztül...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Egész délután, este, de még másnap reggel is Layla kijelentésén kattogtam. Christoph csak meg akar fektetni. Nem hihettem a lánynak, de mégis az a pár szó beitta magát a gondolataim szöveteibe. Idegesített. Ráadásul arra késztetett, hogy kerüljem el a fiút.
Az iskolában minden folyosón a diákok kutató szemei elől kellett menekülnöm. Sejthettem volna, hogy igen hamar el fog terjedni a hír arról, hogy drogos vagyok. Azonban még gondolni sem mertem arra, hogy hogy jutott el ez az információ mindenkihez egy nap alatt. Egyszerűen csak ijesztő volt a helyzet. De a hazugságok elől csak egy helyre tudtam menekülni (és nem, nem a női mosdóba), a Könyvtárba.
Befordultam az orosz irodalom polcai közé, de igen meglepett, amikor egy idegenbe ütköztem. Kissé hátra tántorodtam, de mielőtt eleshettem volna a fiú elkapta a kezem.
- Uh, kösz. - mondtam, amint újra két lábon álltam a földön. Meglepetésem a fiú rögtön el is engedte a kezemet.
- Nincs mit. - mondta én pedig gyorsan végigmértem. Magas, világos hajú, türkiz szemű és igen szemrevaló fiú állt előttem. Ő is engem méregetett.
- Bocsáss meg az előbbiért. Nem számítottam társaságra az orosz irodalomnál. - mosolyogtam rá.
- Ugyan. Öhm... A nevem Alexander McAdams. Új vagyok.- nyújtotta a kezét.
- Scarlet Hook, őslakos. - csaptam bele a tenyerébe.
- Örvendek Scarlet.
- Mondd mit keresel itt, ezen a részlegen? - tártam szét a karom.
- Az igazság az, hogy eltévedtem. - vakarta a fejét, mire éreztem, hogy a szám mosolyra szeretne húzódni.
- Igazán? És hova igyekeztél, mielőtt magába szippantott volna az irodalom?
- Tulajdonképpen egy terembe, de megláttam a könyvtárat és valahogy magához ragadott.
- Értem. - adtam hangot immár a jókedvemnek és halk nevetés tört utat az ajkaimon. - Milyen órád lesz?
- Öhm... Kémiám, de még óra előtt találkozom az igazgatóval.
- Ó, Mr Jefferson jó fej, amúgy elkísérhetlek, ha szeretnéd.
- Azt megköszönném. - mosolyodott el Alexander.
A rövid út alatt, melyet a könyvtár és az irodák között tettünk meg Alexander kérdéseire válaszolgattam. Sokat kérdezett, de nagyon értelmes fiú volt.
- Itt vagyunk. - mosolyogtam rá.
- Köszönöm, hogy elkísértél.
- Ugyan szívesen. - nevettem rá.
- Találkozunk még?
- Nem olyan hatalmas ez az iskola, így még bármi megeshet. - mondtam, mire a fiú felnevetett.
