Tizenhatodik fejezet

3.7K 178 17
                                    

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

- Szia Scar! Beszélhetnénk?

Megfagyott az ereimben a vér. Miért kellett Christophnak átjönnie hozzám? Ez egyszerűen csak egy irreális lépés volt. Arcomra égett mosollyal épp bevágtam volna az ajtót, de nem adta fel.

- Scar, várj! Muszáj beszélnünk. - támaszkodott a bejáratnak.

- Sajnálom, de nincs mit mondanom. Most jobb, ha mész. Nem akarok hétfőn pletykákat hallgatni arról, hogy Emily Prescott pasijára fáj a fogam.

- Nem érdekelnek a pletykák!

- Mert nem rólad szólnak! - kiáltottam fel, ami igencsak meglepte. - És egyébként sem akarlak belerángatni téged semmibe. Christoph, bekerültél a csapatba, népszerű lettél, de mi lenne, ha 17 éves létedre „drogügyekbe" keverednél?! Nézz csak rám. Hova tűntek a barátnőim?

- Scar, Te lökted el őket. - nézett mélyen a szemembe, bennem pedig egy világ dőlt össze. „Hogy mi van?!" - gondoltam, de csak értetlenül bámultam magam elé. „Christoph ennyire nem tud semmiről? Mi történt a fene nagy barátságunkkal? Mi a franc történt?!"

- Christoph, én nem...

- Scarlet, jössz? - hallottam Alexandert közeledni, s mikor mellém érkezett a két fiú hatalmas szemeket eresztett egymásra.

- Scar, ez meg miért van itt?

- Ő. És mi közöd van hozzá? - mérte végig Alexander Christoph-ot.

- Nem hozzád beszéltem. - mordult fel Christoph.

- Christoph, nézd, barátok vagyunk, miért ne lehetne nálam?

- Pf, felejtsd el Scar! És engem is! - mondta dühösen és elment. Ott álltam üres tekintettel. Mi rosszat tettem, amiért Christoph utál?

- Na jó, gyere Scarlet, nem állhatsz itt egész este. - csukta be az ajtót Alexander, mire végre ismét pislogni tudtam.

- Ó, bocsi ezért...

- Nem kell szabadkoznod, megértem. De sajnálom, nem tudunk együtt X-men-t nézni.

- M-Miért? - ijedtem meg.

- Mert üres a DVD tok? - nézett rám, „ez nem egyértelmű?" fejjel. Megkönnyebbülten felnevettem.

Végül nem néztünk filmet, csupán felzabáltunk kb. öt kilónyi édességet és telefonoztunk. No meg beszélgettünk. Rég nem beszélgettem már ilyen őszintén senkivel.

- Ú, nézd ezt a hajat! - kiáltottam fel és rögtön Alexander mellé pattantam.

- Ez lila.

- Igen! De nagyon jól néz ki! - csillogott a szemem.

- Végül is – sóhajtott nagyot. - illene a mostani „lázadó" létedhez.

És akkor hatalmas ötletem támadt. Felcsillant a szemem és mosolyogva pillantottam a mellettem ülő fiúra.

Mielőtt megváltoztálWhere stories live. Discover now