Scarlett Hook a Californiában töltött nyár után hazatérve hatalmas meglepetést okoz mindenkinek. Egykor sötét vörös haja, szikrázó arany színeket öltött, hófehér bőrét bronzra váltotta, és természete és teste is igen sok változáson ment ketesztül...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Az Alexis-szel való társalgás és két évadnyi Simpson család megnézése után egész vidáman, de fáradtan bolyongtam az iskolában. Tudtam, hogy én rontottam el mindent, hisz felvállaltam egy olyan dolgot, mely nem volt igaz. Saját magamnak csináltam a bajt, de az igazság még a legsötétebb órákban is rád talál, így vidáman az iskolára sem bagózva léptem át a küszöböt. Magabiztosan, boldogan, mely kerek 5 percig tartott.
Az első órám termének ajtajától két méternyire falták egymást Emily Prescott és Chritopher Hale. Emily-ről csak annyit, hogy egy aranyos lány, de bármit hajlandó megtenni azért, hogy Layla végre bevegye a csapatába. De lehet, hogy tényleg szeretik egymást. Mármint Christoph bármely lányt megkaphatja, így nyilván mindketten vonzódtak a másikhoz. És Christoph és köztem nem is volt semmi, de akkor miért fájt látnom őket együtt. Miért?
- Szia Scarlet! - jelent meg mellettem Alexander és a csókolózó párra egy pillantást sem vetve berángatott a terembe. Leültünk egymás mellé.
- Tegnap gyorsan eltűntél. Volt valami oka?
- Csupán nem bírom az egymásra fújó fúkat. - mondtam közömbösen.
- Nem is fújtunk egymásra.
- Bocsáss meg, akkor bizonyára rossz szögből láttam az eseményeket. - nyitottam ki a füzetem. - De ismeritek egymást? Mármint nekem úgy tűnt, aztán lehet, hogy csak képzelődtem.
- Egy ideig egy suliba jártunk. Talán miután Te elmentél az előző suliból akkor költöztem el én is. De a két esemény között 2 hónap volt, ha jól emlékszem.
- Te is abban a suliban tanultál?
- Igen. - mosolygott rám.
- Sajnálom, nem is emlékeztem. - hajtottam le a fejem.
- Tudom. A baleset miatt nem?
- Tudsz róla? - kaptam rá a tekintetem hirtelen.
- Persze. Sok pletyka keringett rólad már akkor is.
- Ó. - nyögtem ki az egyetlen betűt, melyet képezni tudtak az ajkaim. Szerencsére nem kellett további kérdésekkel foglalkoznom, mivel kezdetét vette az óra, de azért futó pillantást vetettem Christoph-ra. Nem nézett rám, így visszafordultam a füzetemhez.
Egész nap Alexanderrel lógtam. Még ebédelni is vele mentem. Vicces fiú volt. Meg tudott nevettetni, amelyre igazán nagy szükségem volt.
- És amikor Liza kiesett az ablakon? - nevetett fel a fiú.
- Ó, igen az hatalmas volt. Dupla Simpson család. - dőltem neki a nevetéstől fulladozva.
- Áh imádom azt a sorozatot.
- Én is csak az Anyám ki van tőle akadva.
- Ó ne is mondd. Nálunk tiltott listán van, csakúgy mint a Hazug csajok társasága a húgomnak.
- Van egy húgod?
- Aha, Annának hívják, de mindig Ann-nek szólítom. - mutatott egy képet a lányról. Sötét barna haja és hasonló türkiz szeme volt, mint a bátyjának.
- Milyen aranyos. - olvadoztam a kislány szépségétől.
- Az, de ha tudnád milyen összeesküvés elméletei vannak. Amint Anyuék eltiltották attól a sorozattól áttért a Castle-re meg a Dr. Csontra.
- Ú azokat én is imádom! - nevettem fel. - Hány éves?
- 14. Jövőre itt kezdi majd a gimit.
- Azta, és Te leszel majd a nagy és erős bátyus? - cukkoltam.
- Ahogy mondod! - húzta ki magát, én meg csak kinevettem.
- Na jó, gyere inkább menjünk. - álltam fel, de kár, hogy megtettem, mivel ahogy kiléptem a pad mögül Layla üdítőjével találtam magam szemben.
- Upsz, sajnálom. - sietett tovább a barátnőivel nevetve. Letöröltem a szememről a vöröses folyadékot, de csak a focisták asztalánál ülőkkel találtam magam szemben. Egyikük sem tett semmit csak bámultak rám. Christoph fel akart állni Sophie-val, de mindkettejüket visszatartotta valaki. Csalódottan rohantam ki az étkezőből.
- Scarlet várj! - hallottam Alexander hangját, de nem volt kedvem megállni. Fogalmam sem volt, hogy a megalázottságtól vagy inkább a dühtől könnyeztem, de valahogy egyik opció sem volt kecsegtető. Belöktem a női mosdó ajtaját és kiszakadt belőlem a zokogás.
A falnak dőlve szipogtam. Hála az Égnek senki sem akart bejönni a mosdóba, így senki nem láthatott a legszánalmasabb pillanatomban. Épp az arcomról törölgettem le a vízzel hígított vörös ragacsot, amikor kopogtak az ajtón?
- Hé, Scarlet, egyedül vagy? - hallottam Alexander hangját.
- Igen. - válaszoltam halkan, mire belépett a helyiségbe a fiú.
- Gondoltam ez jól jöhet. - nyújtott át egy pulóvert.
- Köszönöm. - mondtam és bementem az egyik fülkébe.
- Nem lett volna szabad ezt tennie Laylanak...
- Semmi baj. Mindenhol vannak ilyen emberek. - léptem ki immár a jó pár számmal nagyobb pulóverben. Majd mosolyogva pózba-vágtam magam. - Na, hogy nézek ki?
- Mint aki épp pár perce lett leöntve valami löttyel. - utalt arra, hogy még mindig csöpögött egy kis folyadék a hajamból. Közelebb lépett és feltette a fejemre a csukját. - Odakint fúj egy kicsit a szél. Nem lenne jó, ha megfáznál.
- Csak nem aggódsz?
- Dehogy! De ha Te nem vagy itt ki vezet ki az orosz irodalom fogságából?
Felnevettem, majd együtt hagytuk el a női mosdót. Kifele igyekeztünk az épületből.
- Hazakísérjelek? - kérdezte a fiú.
- Ó, ez igazán kedves tőled...
- Scar! - szakította a mondandómat félbe Christoph. Hátrafordultam.
- Szia! - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Hazaviszlek. - közeledett felénk.
- Köszönöm, de nem tatom ezt jó ötletnek. - remegett meg a mosolyom.
- Te meg miről beszélsz?
- Nem hiszem, hogy bármelyikünknek is hasznára válna ez a „kapcsolat",- fontam magam előtt szorosabbra a karjaimat. - Így lehet jobb lenne, ha elkerülnénk egymást.
- Scar...
- Szia Christoph, majd még látjuk egymást. - mondtam és Alexanderrel a nyomomban kisiettem az iskolából. Csendben sétáltunk haza.
- Biztos, hogy így a legjobb neked? - kérdezte tőlem.
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Ahogy gondolod. Itt laksz? - álltunk meg a házunk előtt.
- Aha. Köszönöm, hogy hazakísértél.
- Ugyan, erre valók a barátok. - veregetett hátba, majd elhúzta a kezét. - Most megyek, holnap találkozunk!
- Szia. - intettem a távolodó alak után, majd bementem a házba.
Néha nagyon tudok örülni annak, ha a szüleim nincsenek otthon. Ez is egy olyan pillanat volt. Amint hazaértem lezuhanyoztam és bedobtam a pulóvert a mosógépbe, és abban reménykedtem, hogy mire anyáék hazaérnek megszárad a ruhadarab. Tanulás után fáradtan estem az ágyamba és igen hamar el is aludtam. Persze olyan érzéssel, mintha valamit elfelejtettem volna. Ha tudtam volna, hogy milyen igaz volt...
