Scarlett Hook a Californiában töltött nyár után hazatérve hatalmas meglepetést okoz mindenkinek. Egykor sötét vörös haja, szikrázó arany színeket öltött, hófehér bőrét bronzra váltotta, és természete és teste is igen sok változáson ment ketesztül...
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
- Anya? - sétáltam oda egy nekem háttal álló személyhez. Lassan megfordult, én pedig a nyakába ugrottam. - Anya!
- Jézusom! Scarlet! - ölelt magához a nő. - Hadd nézzelek Kicsikém!
- Jaj, Anya! Nem változtam olyan sokat. - léptem egy lépést hátrébb, és világos hajamba toltam a napszemüvegem.
Anya szemei boldogan villogtak, mikor rám nézett. Nem változtam olyan nagyon sokat, de az tény, hogy napbarnította lettem, pár kilóval könnyebb és a vöröses hajamat szőke tincsek tarkították (néhány a Nap jótékony hatásai közül).
Ez az egész Kaliforniába-utazok-dolog azzal kezdődött, hogy a levelezőtársam, Alexis meghívott magukhoz a nyárra. Anya és Apa nem igazán akartak elengedni, de végül sikerült meggyőznöm őket, hogy engedjenek, persze Alexis anyukája is segítségemre volt ebben a feladatban. Viszont megértettem, hogy aggódtak. Hisz idegen államba utaztam, egyedül, 16 évesen olyan emberekhez, akiket a valóéletben még nem ismertem.
De felesleges volt az aggodalom, mivel Alexis és az anyukája, Lara fantasztikusan kedvesek voltak. Sajnos, Alexis apukája meghalt körülbelül 12 éve, mikor a lány 5 éves volt. Oh, és Ő is egyke, csakúgy, mint én, emiatt beszélgettünk olyan sokat egymással az elmúlt két évben.
- Ó, a Kicsikém felnőtt! - ölelgetett Anya, és az emberek pedig minket kezdtek méregetni, persze ez nem igazán zavart. Nézzenek csak, ha nincs jobb dolguk, de az Anyám 2 hónapja nem látott, szóval pff nekik!
Egész hazaúton a kocsiban be nem állt a szám, Anya pedig végig hallgatott minden egyes bugyuta storyt, amit az Alexissel töltött időről meséltem. Észre sem vettem és már be is gördöltünk a kocsi felhajtóra. Boldogsággal töltött el, hogy megpillanthattam a jól ismert környéket.
Kivettem az autó csomagtartójából a bőröndöm és Anya beljebb löködött. Apu ott állt a konyhapult mellett teljes munkaruhában (Apu a séf a családi éttermünkben) és hatalmas mosollyal üdvözölt.
- Üdv itthon Kincsem! - ölelt meg, majd leültünk az étkezőben, és a vacsora végén a szüleim megjelentek egy gyönyrű tortával a tetején a különleges számjegyekkel. Az 1-essel és a 7-essel. - Boldog születésnapot Scarlet! - mondták egyszerre.
- Vá, köszönöm! - nevettem fel, majd elfújtam a gyertyákat. - Igazán nem kellett volna! Hisz lassan már két hete volt a szülinapom.
- Jesszusom, Scarlet! Hogy mondhatsz ilyet? - nevetett Anyu, mikozben Apu felvágta a tortát.
- Citromos torta, a kedvenced - mosolygott Apu is.
Egy csomó képet készítettünk a családi albumba, és tovább meséltem a történeteimet. Majd igen jókat nevettem Apu azon felfedezésén, hogy idézem: "Mióta vagy ilyen sovány, Te lány?" persze Anyu letorkolta. Igazán vicces volt. :)
- Na, jól van szívem, menj csak pihenj egy kicsit! - küldött fel Anyu a szobámba, de sejtettem valamit, mivel a szüleim ajkain mosoly bújkált.
Feltrappoltam a szobámba, és jól éreztem, mert várt ott rám valami. Az ágyamon egy hosszúkás doboz állt becsomagolva rózsaszín papírba. Nevetve vetődtem az ágyamra, és bontogatni kezdtem a csomagolást, amint megláttam mivan benne, mosolyogva rohantam Anyuékhoz, és mindkettőjüket megölelve vagy 200 köszönömöt ledarálva visítoztam előttük.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
- Igazán nincs mit szívem! - ölelt magához Anyu.
- Azért óvatosan játsz vele. - jegyezte meg Apu, én meg nevetve konstatáltam, hogy olyan nincs. Visszarohantam az új, és gyönyörű, és csodálatos gördeszkámhoz, és rögtön küldtem is egy képet Alexisnek.
Én:
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
Alexis <3 :D :
Atya-gatya, ez gyönyörű! *-*
Én:
Ugye, megyek kipróbálom!
Óvatosan Scarlet! ;)
Mint mindig :* Szia!
Szia! :D
Eldobtam a telefonom és felkaptam a gyönyörű, virágokkal díszített csodát, és kimentem kipróbálni. A kertváros egy igen nagy előnye, hogy nincs mindig megtömve az utca autókkal, így nyugodtan ugrottam fel az új deszkámra. Eszméletlen érzés volt ismét deszkéra állni. Az utolsót még azelőtt törtem össze, hogy elutaztam volna (szerencse, hogy magamat nem ).
Sajnos elbambultam, így a gördeszka kigurolt a lábaim alól, én pedig fenékre estem. A deszkám elgurolt, és mikor fel pillantottam egy ismerős állt velem szemben. Egyik kezét felém nyújtotta, a másikban a deszkám tartotta.
- Köszi.- nyúltam a kezéért ő pedig felhúzott.
- Tessék.- nyújtotta át az ajándékom.
- Köszi, ismét. -húztam halvány mosolyra a szám, de ő továbbra is komoly tekintettel vizslatott.
- Ja, nincs mit. - mondta és besétált a szemközti ház kapuján.
Nos, igen. Christopher Hale. A sötétbarna hajú és szemű szembeszomszédom, aki legalább úgy néz ki, mint egy vérbeli modell. Velem sohasem beszélt. Néha egy szia elejtése nélkül is simán elmentünk egymás mellett. Mintha két külön világba lettünk volna kényszerítve.
Amint azon kaptam magam, hogy csak a hűlt helyét bámultam, megráztam magam és amilyen gyorsan csak lehetett elhagytam a helyszínt.
