Unexpected//S.M.

06//Determined

2016.09.10.
Minden erōmmel azon vagyok, hogy elfojtsam magamban a fura gondolatokat. Nem sikerül.
Hiába próbálkozok, ahányszor Shawnra nézek látom a szemében a kérdéseket. Nem is szól hozzám.
Persze, hogy nem. Azok után, amit belōlem látott, nem is csoda.

-Akkor elmehetnénk meglátogatni Gilinskyt. - vetette fel Aaron, miután már ezerféle programot utasítottunk vissza. Neels még mindig félálomban fetrengett az ágyában és csak néha szólt közbe.
Cameron és Shawn egyszerre bólintottak.
-Nem hiszem el, hogy egész héten nem volt iskolában. - mondta Alexis lehangoltan.
Vissza gondoltam arra, mikor Neels azt mondta, hogy Gilinsky akart velem beszélni, pedig azelōtt nem találkoztunk soha. Talán most lenne alkalmam megkérdezni, mit szeretett volna.
-Látogassuk meg Gilinskyt. - mondtam én is beleegyezōen.

Alexis kiválasztott nekem egy ruha összeállítást, ami szerinte nagyon jól állna rajtam, aztán  elvonultunk a zuhanyzókhoz. A fiúkra bíztuk Neels felébresztését, így amint vissza értünk, indulhatunk is Jackhez. Lezuhanyoztam és felvettem a ruhadarabokat, amelyeket Alexis adott a kezembe, aztán visszamentünk a szobába, ahol már mindenki kész volt, s az ágyon ülve lógtak a telefonjukon. Shawn halkan dúdolt egy feltehetōleg Vance Joy dalt, ami még reggel Aaron telefonjából szólt.
Belépni azon az ajtón, ami mögött Ōt láttam meg egyszerre felemelō és fagyos érzés volt. Már csütörtökön sem szólt hozzám és azóta igyekszik rám se nézni.

Mit tettem? Ez azért van mert fél tōlem. Tōlem?

Próbálom bemesélni magamnak, hogy normális vagyok, de ez kezd egyre nehezebbé válni. Ahogy a percek telnek, sokkal inkább nem érzem a testem a sajátomnak.
Még mindig az álmon agyalok. Nem teljesen álom. Igazinak tūnt, de arra nem adott választ, hogy Manu miért nevezett gyilkosnak többször is.
Sosem öltem, talán kiskoromban néhány pókot, mikor megijedtem tōlük, de semmi más.

-Mehetünk? - ahogy Cameron feltette a kérdést, mindannyian felkeltek az ágyakról és el is hagytuk a nyomasztó helyiséget.
Mi lett volna, ha egy átlagos lányként találkozok ezekkel a csodás srácokkal? Átlagos vagyok, csak nem annyira mint a mennyire én azt szeretném.
Nem akarok olyanokat álmodni, mint legutóbb és legfōképp nem akarok találkozni Manu Ríossal soha többé.

Ezalkalommal buszra szálltunk, mert Gilinskyék háza állítólag elég messze volt tōlünk.
Út közben egymást próbáltuk lekötni buta viccekkel. Vagyis én csak ültem Alexis és Aaron közt és nevettem.

Nem vagyok egy vicces személy, soha nem is voltam az.

-Nem nagyon beszélsz. - bökött meg kicsit Aaron, közben gyerekesen mosolygott. Talán ezek azok a mosolyok, amik visszatartanak a teljes kiakadástól.
-Szeretlek titeket hallgatni. - egy erōltett mosollyal ajándékoztam meg, s miután annyiban hagyta egy bugyuta fejrázással, szétnéztem a kis baráti körünkön.

Alexis ōrülten nevetett a vicceken, amelyeket Aaron és Cameron mondott és néha Ō maga is mondott néhány rövid históriát a "spagetti-hajú biosz tanárjáról", azaz Mrs. Leonardról.
Neels félig bealudt az elōttünk lévō üléssorban és csak akkor nyitotta ki a szemét, mikor a mögötte ülō Alexis felnevetett.
Shawn pedig csak csendben maga elé bámult és látszólag senkinek sem tūnt fel, hogy valami van vele. Egyel elōttünk ült a Neels és Cam melletti sorban, de így is ráláttam az arcára.
Csöndben felálltam a helyemrōl és átültem mellé.
-Szia. - motyogtam bizonytalanul. Felém pillantott, majd vissza az ablakra.
-Szia. - mondta még halkabban, mint én, s homlokát a - gondolom - hideg üvegnek döntötte.
-Zavarlak? - kérdésemre nemlegesen rázta a fejét. Fellélegeztem egy pillanatra, aztán újabb kérdést tettem fel neki:
-Utálsz? - hangom gyenge volt, s alig hallható, de Ō mint mindig, most is meghallotta.
-Nem, dehogy. Nem tudlak utálni. Semmit sem tettél. - gyönyörū barnás szemei az enyémre találtak végre, de a pillanatot Cameron keze zavarta meg, mikor megfogta a vállamat.
-Leszállunk srácok. - kicsit megszorította a vállamat, hogy felállásra késztessen.

Jack anyukája kissé szétszórt volt, mikor odaértünk és nem is igazán figyelt mikor bemutatkoztunk. Csak annyit mondott, hogy épp ma jött látogatni egy Carter nevū fiú és most éppen Gilinsky szobájában vannak.
A név hallatán Neelsen és rajtam kívūl mindenki rohanni kezdett fel a lépcsōn, s mire mi ketten felértünk, Ōk már egy másik sötét hajú fiút ölelgettek. Cartert gondolom.
-Észak Carolinából jött egészen idáig. - mondta büszkén Jack Carterre nézve. Rajtuk kívül még Johnson és Taylor is a szobában voltak.
Gilinsky és Carter bemutatkoztak nekem és Neelsnek, s miután mindenki megkérdezte hogy érzi magát Jack, leültek X-BOXozni. Kivéve én.
Gilinsky mellett guggoltam, míg Ō a lábát a pihentette az ágyon.
-Azt monda Neels, hogy kerestél. - igyekeztem felfelé görbíteni ajkamat, de valahogy éreztem, hogy ide nem szükséges a jókedv.
A fiú bólintott és ép kezével mutatta, hogy üljek le az ágyra.
-Pontosabban nem én kerestelek, hanem Ríos. - a név hallatán a szívem szinte kihagyott egy ütemet.
-Hogy érted, hogy Ō volt az?
-Amikor a pályán voltunk és Ō nekem jött, akkor a te nevedet kezdte kérdezgetni. Vagyis inkább, hogy hol talál meg. Eszembe jutott, hogy a fiúk mondták már nekem a nevedet és hogy eljössz a meccsre. De a srác erōszakosnak tūnt úgyhogy azt hazudtam, hogy nem tudom hol vagy. Utána hirtelen felnézett a kilátóra és meglátott téged. Aztán vissza fordult és azt mondta, hogy megbánom még, hogy hazudtam.
Mikor végzett a meséléssel, megingatta fejét.
-Megbánod? - szuszogásom kicsit hangodabb volt, mint általában. Reflex szerūen körbe néztem a szobában és megláttam Shawnt, aki minket nézett.

Legalább vele meg kell beszélnem.

Bocsánatot kértem Gilinskytōl és megköszöntem, hogy elmondta ami történt, aztán felálltam az ágyról és Shawnhoz mentem. Elpirultam, ahogy ránéztem, bár tudtam, hogy egy elég  komoly témáról fogunk beszélni.
-Beszélhetünk? - köszörültem meg a torkomat. Bizonytalanul bólintott egyet.
-Itt, vagy...
-Inkább valahol máshol. - vágtam közbe.

Vissza buszoztunk egészen a kollégiumig, de most nem az én, hanem Shawn szobájába mentünk.
Egész úton nem szóltunk egymáshoz, csak mikor eldöntöttük, hogy hova menjünk. Kínos volt a csend, de legalább volt idōm összeszedni a gondolataimat.
Leültem Shawn ágyára, Ō pedig helyet foglalt mellettem egy laptop kíséretében.
-Mesélj. - mondta, miközben végig rám pillantott.
Az elejétōl a végéig elmondtam mindent. Azt, hogy ez mind Kaliforniában kezdōdött. Azt, hogy mit "álmodtam" és azt is, hogy mennyire félek igazából.

-Szeretnék hétköznapi lenni. Azt akarom, hogy az emberek szeressenek. - hangom megremegett, ahogy kimondtam az utolsó szót. Igazából nekem elég lenne ha Ō szeretne.
-Nem muszály hétköznapinak lenned ahhoz, hogy az emberek megértsenek és szeressenek. - mondta Shawn fejét a térdeire hajtva. Ismét dúdolni kezdett halkan én pedig a gondolataimba merültem, miközben bársonyos hangját hallgattam.
Shawn olyan megértō, bármitōl is van szó. Sokkal érettebben viselkedik a koránál és két hét alatt eléggé összebaràtkoztunk. Annak ellenére is a barátomnak merem nevezni, hogy nem szólt hozzám az utóbbi napokban.
Mèg ki kell derítenem, hogy mi van vele, de azt hiszem egyszerre elég megemésztenie amit tōlem hallott. Túl sok lenne mindkettōnknek.

-Akkor nézünk valamit, Mendes? -kérdeztem, miután eszembe jutott, hogy a laptop még mindig a combján hevert.
-Mhm - helyeslōen rázta fejét, majd elindított egy mesét, amiben beszélō állatok voltak.
Túlságosan is élvezem a társaságát még egy ilyen fura helyzetben is.